iSznob

• Epöl, persze, meg ájpod, pad, ped, fón, hagyjál már! – küldtem a sunyiba minden iTermékért rajongó ismerőst. Én, aki imádom a technológiát és a műszaki üzletekben órákig képes vagyok nyomogatni az összes gombot, amit csak találok, végigtaperolom  az engem érdeklő műszaki termékeket, szemtelenül kipróbálom a legújabb fényképezőgépeket, megis mindig messziről elkerültem az Apple termékekkel teletömött pultot. Ideológiám, miszerint csak megvetni lehet a divatmajmokat, akik megvásárolják ezeket az irreálisan drága eszközöket sokáig mit sem oldódott. Aztán a dolgozóban most szoftverfejlesztődist játszunk és valakinek eszébe jutott, hogy rám testáljon egy teszteszközt, ne csak az Android lehetőségeivel legyek tisztában.

Egy iPad2-es táblagépet nyomtak a kezembe, még bőrtokján keresztül is éreztem az iPokol forróságát, szinte égette a kezem. Aztán, mikor már senki sem figyelt igazán, bekapcsoltam. Konstatáltam, hogy végül is semmivel sem több, vagy jobb, mint bármely más érintőképernyős vacak, amivel eddig találkoztam és előre csóváltam a fejem, hogy persze, ekkora képernyővel egy óra drücskölés múlva már töltőért fog esengeni ez a gorillaüveges vágódeszka, aztán mikor már két óra intenzív nyúzás után sem adta be a derekát, sőt a töltöttsége alig csökkent harmadával – pedig a képernyő nem pihent – kezdtem gyanakodni és forgattam a készüléket, vajon honnan ez a nem szűnő kitartás? Ez csak egyike volt a sok meglepetésnek, amit az eszköz tartogatott, bár mikor hazavittem körbemutogatni sokan megkérdezték tőlem, hogy voltaképp mire jó az eszköz: telefonálni lehet vele? Hát, izé… nem… ismertem be, sőt ha úgy vesszük Wi-fi kapcsolat nélkül használhatatlan…

Maga az eszköz, mint hardver megbabonázott, mert az eddigi érintőképernyős eszközökkel kapcsolatos előítéleteket egyenként számolta fel. Az x-edik megnyitott alkalmazás után is tökéletesen gyors maradt és csak egy-két kevésbé optimalizált alkalmazás tudta belassítani, mint pl. a Skype (az Andoridos telefon szétfagy tőle), vagy a Blizzard új játéka, a Heartstone, de a többi alkalmazás – főleg a beépítettek – szedték a lábuk, azonnal reagáltak és roppant gyorsan lehetett váltani közöttük.

iSznob definíció: Azt az egyént hívjuk így, aki rendelkezik egy adott Apple termékkel, de nincs tisztában annak képességeivel, nem használja ki azokat, csupán az aktuális divathullám okán vásárolja, és mint státusszimbólumot lóbálja a feje felett, de csak a számológép funkciót használja ki rajta és néha pl. telefonál vagy Facebook profilját csekkolja.

Visszatérve a nagy kérdésekre, hogy úgy egyébként mire jó: valóban semmire, ha lusták vagyunk laptoppal az ölünkbe ücsörögni, vagy valami sokkal könnyebb technikai terméket szeretnénk magunkkal hurcolászni, és nem igazán gépelünk, sőt inkább csak az internetet bújjuk, meg néha játszunk, arra tökéletesen elég. A csúcs anyaghasználat sem tudja velünk elfeledtetni, hogy nincs fogás az eszközön, így ha éppen olvasgatni szeretnénk rajta – mint egy e-könyv olvasón – akkor igen csak bele kell kapaszkodni, ám egy idő után így is azt tapasztaltam, hogy lassan kicsúszik az ujjaim közül és még nehéz is (egy könyvhöz viszonyítva).

Minden haszontalanságát és hasznosságát egybegyúrva nagyon ügyes eszköznek érzem, és csak azért nem írtam meg ezt a posztot három héttel ezelőtt, mert akkor még lázálomban fetrengtem a ténytől, hogy ilyen eszköz egyáltalán létezhet… Mára valamelyest objektívebben tudok az iEszközökre tekinteni. Annyi biztos, hogy egyértelműen bizonyítják a design létjogosultságát és hogy egy adott eszköz és szoftver megtervezésekor nem szabad kompromisszumokat kötni semmivel és senkivel, így érhető el a már taglalt minőségszint. Szóval minden iSznob embernek üzenem: igazuk van, tényleg remek termékeket birtokolnak! – ugyanakkor ez is csak az “anyag” birtoklása, mely mások fölé emel, egyenlőtlenséget teremt, ezt is el tudom fogadni bizonyos mértékig: egy pillanatra legyőzött a technofil énem…