Férfi-hisztéria / Igenis kiveri a biztosítékot, ha tönkremegy a kedvenc billentyűzetünk!

írta Árpád
0 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Sosem értettem az öregeket, pláne szegény nagyanyámat, mikor a jól megszokott, már-már szertartásos életébe bezavart valami nem odavaló elem és kénytelen kelletlen felborította az addigra megszokott rutint. Ilyen volt az is, mikor fekete-fehér tévéje végképp feladta a küzdelmet és új készüléket kapott. Színest, sőt mi több távvezérlőst, elvégre az anyakirálynőnek is kijár a jogar. El volt veszve. Az érzékeny gombokat igenis meg tudta úgy nyomni, hogy azok beragadjonak teljes hangerőre állítva a TV-t, de olyan is előfordult, hogy bármit nyomott csak nem akart bekapcsolni az a koszos készülék – fel sem tűnt ezeregy dioptriás szemének, hogy fordítva fogja a távkapcsolót. Akkor még csak legyintettem – majd megszokja – mondanom sem kell, hogy haláláig én voltam a helyi műsorszórás távirányítója. Hogy honnan jön most ez ide? 

Egyszer, kb. három évvel ezelőtt új billentyűzetet vásároltam, egy ergonomikus szuper csodát, aprópénzért. Az eltelt idő alatt szinte szerelmes lettem bele és közös kapcsolatunk szépen haladt a maga által kiszabott úton, mikor is ma úgy döntöttem, itt lenne az ideje kicsit már kitakarítani szegényt, mert nem minden leütésre reagál  kellőképp. Szóval porszívó és körömreszelő: kiszedegettem egyenként a gombokat és szépen letisztogattam. Az összerakás utáni első meglepetés az osztott space bar jobb oldalának bénasága volt, melyet végül izomból kellett nyomni, aztán persze a technikai malőr odavonzotta a más igen fontos gombok sztrájkolását is, teszem azt a Backspace-nek csak a jobb oldala reagál, az Enter pedig… ó te jó ég, az én drágaságos Enterem pedig beragad… Itt kezdődött a bomlás, mely megmételyezte a mai napot. Az igazi rémület akkor fogott el, mikor előkaptam az egyik régi billentyűzetemet és leforrázott a tudat: teljesen béna vagyok rajta – aztán később kiderült, hogy a szeretett elvesztése feletti gyász hatására már azt sem tudtam, hol vannak a betűk, de ez kicsit sem enyhített afeletti aggodalmamon – mely persze messzemenően túlzásnak minősül – hogy írói pályám derékba fog törni, megfelelő eszközök hiányában…. /na jó, beismerem ez már beteges.

Az alternatívák utáni kutatásom során egyértelműnek tűnt azonnal felcsörgetni az üzletet, ahol beszereztem a bajtársat. A kisasszony csak hümmögött, mikor közöltem vele óhajomat – látszik, hogy csak beszélő fejnek van felvéve – viszont azonnal kapcsolta a kollégát, aki egy mentálhigiénés ápoló nyájasságával igyekezett a már-már hisztérikus állapotból kiragadni. A közlése csak tovább fokozta a közelgő apokalipszis lehetőségét: sajnos nincs, sőt semmilyen más ergonomikus klaviatúrájuk sincs / valami eltörött bennem, igyekeztem nem üvölteni a kagylóba: -Bazd meg, ezt is nálatok vettem, szerezzél, szüljél ha kell, de én biztos az intenzívre kerülök, ha nem találok egy ugyanilyet!!! / Végül azzal búcsúztunk, hogy benéz minden útszéli kő alá, ha kell és meglátja mit tehet. A munkaidőm nagy része a számítógép előtti elmélyült látszat munkával telt, mely során végigböngésztem az összes általam ismert webshop kínálatát, hátha akad valami megfelelő… Miután már közel az ezrediknél tartottam, be kellett látnom, hogy reménytelen bárminemű helyettesítést találnom. Aztán egy belgrádi illetőségű üzlet oldalán ráleltem a halott kedves klónjára, persze alatta a felirat: jelenleg nincs raktáron. Azonnal szívhez szóló e-mailt körmöltem a vevőszolgálatuknak – ha csak nem akarják elveszíteni Koszovót végleg, szereznek nekem egy ilyet! A válasz kedves volt, igaz bosszantott, hogy csupán két órával a levél elküldése után kaptam választ (esküszöm, első alkalommal kerített hatalmába a férfiúi hisztizés / annak, hogy idáig elkerült, bizonyosan a futball iránti ellenszenvem lehet az oka), amelyben tiszteletteljesen közölték: nincs, nem volt, nem is lesz – beharapott alsó ajak és gyilkos pillantás a rekviemet éppen megzavaró, a boltunkba betévedő vevőre – esetleg válasszak valami mást a kínálatukból! – NEM!

Miután a lázas „munkával“ töltött váltásom végén hazaindultam, szinte teljesen szürkévé vált a világ köröttem (persze télen egyébként is az) és már a padlás és a kötél rezignált képe lebegett a szemem előtt. Hazaérve utálkozva pillantottam a helyettesre, mely  minden ízében taszított, pedig azon tanultam meg gépelni.

Na most, a kedves olvasó gondolom forgatja a fejét, mint egy törzskönyvezett németjuhász kölyökkutya, mikor először lát sünt (nem a rendőr fajtát, hanem az igazit), mi olyan nagy szám egy rohadt billentyűzetben? Nos, csak annyi, hogy az igazán jó klaviatúrának meghatározó szerepe van az alkotásban és nem mindegy mivel pötyögünk. Ez olyan, mint a Ferrari és Bogárhátú közötti különbség, holott mindkettőnek négy kereke van és gurul – csak az egyikkel lehet csajokat felszedni, a másikkal esetleg piacra siető nyuggerokat. Vannak bizonyos ismérvek, melyeket szem előtt kell tartani: lapos kialakítású, érzékeny, egyenletes nyomáspontú gombok, ergonomikus kiosztás, hogy ne kapjunk három napon íngyulladást, illetve a legfontosabb: a főbb kezelőgombok megfelelő nagysága. Sohasem fogom megérteni azt az idióta tervezőt, aki annak idején egy GHB-vel megdobott pillanatában úgy döntött: elég lesz oda a fele akkora, egysoros Enter gomb is, sőt meggyalázta a szent kiosztást még azzal, is, hogy a Backspace-t egyetlen normál billentyű méretűre zsugorította… Kérem szépen, van aki nem csak asztali dísznek, csipkével letakarva használja porfogónak ezt a szart, hanem igenis dolgozni is szeretne rajta… A birkacsorda dizájnereknek hadának meg legyenek erekciós zavaraik, hogy követték a trendet! Komolyan meglepett, hogy a piacon található eszközök nagy része csupán gombszám tekintetében nevezhető beviteli eszköznek, de kialakításukban inkább hasonlítanak egy bazári csattogós lepkére, mint jól használható klaviatúrára. Az már csak hab a tortán, hogy amennyiben magyar nyelven írunk, ugyebár használunk egy csomó plusz gombot is, amelyek leütéséhez a gépírás során igazán ki kell nyúlnunk az origóként szolgáló F és J billentyűkről, és a visszatérés jó lenne, ha menne odapillantás nélkül is. *Külön kedvencem a hosszú Í és az Ű elhelyezése, pl. az utóbbi megnyomására tett kísérlet rendszeresen kifullad egy rakás új sor generálásában, mivel berakták a nőiességében megalázott Enter fölé….

Na, de a túlreagált trendek átkozása után térjünk vissza a valóságba, ugyanis az x-edik próbálkozás után végre találtam egy céget akiknél történetesen ráleltem az über alles billentyűzetem zsinóros testvérére, melyet azonnal meg is rendeltem – ismét aprópénzért, csupán 1600 dinárért (4800 Ft). A csomagküldő szolgálat gondolom elmorzsol egy sátánista rózsafüzért a lelki üdvömért, mivel kicsit távolról kell elhozniuk, egész pontosan Nisből (alig 300 kilometer), ebben az esztelen időben, mikor Közép-Szerbiában éppen válsághelyzet van a lehullott hó miatt… Igen, tudom, ez már szánalmas, de bearanyozódott a mai nap végül, ugyanis remélhetőleg egy héten belül egy hókotró fedélzetén megérkezik az új múzsám… Addig is kénytelen vagyok ezt a tervezői szégyent használni helyette, de elég jól kijövünk, csak ne akarjak sok ékezetes karaktert írni. 

4 hozzászólás

Eszter 2012.02.10. - 22:28

Ettől nem csak a férfiak, a nők is behisztiznek! OMG, én akkor bukok ki teljesen, amikor – sajnos 8-10 havonta – tönkremegy a netbooktöltő. 10 rugó egy új, és minden egyes elbaszódástól kiborulok. Ugye kettő kell, mert Gyöngyös és Pest, és ilyesmit nem szállítunk, hiszen az rongálja. Úgy bánok a töltővel, mint a hímestojással, és visítok, ha valaki nem bánik vele kellő tisztelettel. Halál és szemkikaparás, ha valaki óvatlanul rálép… szóval megértelek. A kérdés az, h a sok-sok inkompetens eladó egyes boltokban miért nem ül vissza az iskolapadba a kersulik műszaki eladó tagozatán. Life-long learning van, otthon is lehet.

AkiraWatanabe 2012.02.11. - 14:51

Á, tudod, válság van, én már meg sem lepődök, hogy esetleg a takarítónő kapja fel a kagylót egy elektronikai üzletben, vagy a portásnál kell érdeklődnöm a havi akciós árakat illetően, viszont a kolléga is csak annyit tudott benyögni: “hú meg há” de a lényeg, hogy végezetül csak megoldódni látszódik az ügy…
Ugyanakkor ilyenkor mindig némi ellenszenvet érzek az eszeveszett technikai fejlődést illetőleg, mert mondjuk míg a netbooktöltő viszonylag “szabványosított” játékforma – tehát csatlakozó ügyileg nincs nagy eltérés, addig mondjuk ugyanekkor tortúrával járt a SonyEriccson walkmanmobilomhoz új fülest szerezni, mivel annak egyedi csatlakozója van és bármely mobilos szaküzletbe is fordultam be, egyrészt lesajnáltak, hogy egy öt éves modellhez keresek tartozékokat, holott már a kézzel pettingelős a módi (tapicskolós telók), másrészt olyan “eredeti” kínai alternatívákat kínáltak, melyek előbb mentek el volna csúzlinak, mint minőséges headsettnek… Végezetül egy ismerőssel fél Szabadkát feltúrattam és egy poros raktári polcon ráleltek az eredetire / azóta szertartásos módon vagyok csak hajlandó használni, tudva, hogy a legközelebbi meghibásodás alkalmával már nem lesz szerencsém.

Dr.Stein 2012.03.10. - 15:54

Ami működik, ne piszkáld!

AkiraWatanabe 2012.03.10. - 16:01

Örök igazság Stein… megtanultam a leckét – főleg ha arra gondolok, hogy legközelebb már lehet nem találok ugyanilyet, bár épp a napokban jöttek megnézni az gépemet, mivel meghirdettem eladásra bő egy hónapja, mivel Pestre költözöm és kényelmesebb lenne inkább egy laptopot hurcolászni… Már csak a gépház maga kb. 20 kiló körül mozog… ezt vonaton húzni ..áááá 🙂 *amúgy szerintem nem fogják megvenni – még féláron sem, szóval marad az exkluzív kis gépem, már csak a szállítás minkéntjét kell eldönteni….

Hozzászólások lezárva.

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: