Több blogciklusom is volt már az idők folyamán. Most megint érik egy, több okból is. Egyrészt, míg a tízes évek elején nagyon telített volt a magyar blogszféra (ez, az angolból átvett kifejezés a sok-sok önálló blog nagy halmazára), addigra mára hihetetlen módon felfúvódott és felhígult a közösség. A keresőoptimalizálás és precízen szerkesztett szövegek elözönlötték a weboldalakat. Én is egyike voltam, aki amellett kardoskodott, hogy egy, a világhálón is jól szereplő kis vagy középvállalkozás számára a tetszetős weboldalon kívül mindenképp szükséges vezetni egy szakmai vagy tematikus blogot, ami rendszeres tartalmaival képes bevonzani a látogatókat és keresőrobotokat egyaránt. Az angol és más nyelvterületeken ennek addigra már komoly startégiája, mi több irodalma volt, míg nálunk még gyerekcipőben járt ez az irány. Sokan, – mi, íráskényszeresek – ütni kezdtük a vasat és többen sikeresen lettünk SEO “szellemírók”, mások elmentek online vagy épp offline magazinokhoz és folyóiratokhoz írni. Ezzel együtt pedig nagyon sok, nagyon jó és provokatív vagy épp ismeretterjesztő blog eltűnt és leállt. Amiből mind a mai napig nincs hiány, az a fanfic és vámpíros-vérfarkasos amatőr tini irodalom. A többieket felszívta a gyorsabb és nagyobb népszerűséget hozó közösségi média.
Éppen ezért – ahogy, a blog aktuális mottójában is olvashatod – eldöntöttem, hogy újra kezdem, mert van egy csomó dolog, amire emlékezni akarok. A 2010-es évek elején kezdtem blogot írni és azóta is kisebb-nagyobb megszakításokkal újra és újra nekiállok. A választott mottó ugyanakkor eszembe is juttatta, hogy a firkálmányaim zöme mindig mentésre került így vagy úgy, ezért az az ötletem támadt, hogy ha méltó emléket szeretnék állítani e régen kitartó kedvtelésemnek, beimportálom az összes archívumomat egy helyre. Ide. Izzadt is rendesen a blogmotor, amikor nem győzte százasával behúzni az össze-vissza formázott műremekeim. Némelyik címének láttán elöntött a primer és szekunder szégyen egyaránt, mert annyira buta, naiv, vagy épp lázadó. De hát ez is én voltam, ha már leírtam őket, vállalom. Érdekes lesz visszautalni egyikre-másikra majd a jövőben. Gondolatindítónak mindenképp.
Most még elég nagy a kupi, mindenhol van minden, mint egy költözés után, mikor végre elmennek a bútorszállítók és nekiesel a dobozok felbontásának. Formázatlan, botrányos helyesírással született mondatkupacok között megbúvó bejegyzéscsontvázak hevernek itt-ott, falhoz támasztott top 10-es lista göngyölegekkel és kisvárosi megállók hátsó falára sem érdemes, akkor ötletesnek talált szófűzérekkel.
A következő időkben ezeket fogom valamilyen értelmezhetőbb rendszerbe is foglalni, aztán időről időre visszautalgatok egyikre vagy másikra. Addig az Archívumban (az oldalsáv legördülő menüjében) megtalálható minden év – hónap bontásban.
Hogy miért most és miért így? Úgy hiszem tartozom ezzel a magyar blogszférának, és a személyes hangvételű egoblogok letűnt aranykorának, hisz az utóbbi időben elfogott a nosztalgia és vágyódás a “régi internet” iránt. Menthetetlenül boomer lettem.
Log out.
Az illusztráció forrása: DeviantArt
Link: Junkyard by freakyfir
1 hozzászólás
Hát igen, van amitől az ember már csak a beleölt évek miatt se válik meg. Illetve jó, ha van egy felület, ahol az ember szabadon megoszthatja a gondolatait arról, amiről akarja, akkor amikor akarja. Érdekes élmény hosszú-hosszú évek múltán visszaolvasni akár a saját, akár mások régi írásait, kommentárjait. =)
A facebook, twitter, stb. engem sohasem vonzott. Még utóbbival az volt a bajom, hogy nem igazán volt alkalmas bármi tartalmasabb, terjengősebb gondolatsor megosztására. Addig előbbitől meg leginkább az tartott vissza, hogy anno nekem volt tapasztalatom a MyVipel, és már az sem tetszett ami ott ment. A magamutogatás, az hogy mindenki folyamatos kényszert érez arra, hogy megosszon magáról minden szart. Lehetőleg minél többször. Plusz eleve nem vagyok a híve annak, hogy mindenkivel megosszak mindent, mert vannak olyan témák, illetve kialakulhatnak olyan beszélgetések, amiket eleve csak egy bizonyos közeg fog tud érteni, befogadni.
Illetve ami nekem még nem tetszett, hogy még a blog a napló jellegéből adódóan alkalmas arra, hogy visszalapozz villámgyorsan akár a legelejére is, vagy specifikusan rákeres valamire. Addig ezek a felület ilyesmire nem igazán voltak alkalmasak, már csak a jellegükből fakadóan sem.
Mondjuk így utólag belegondolva a facebook szárnyalása se tartott annyira sokáig, mert sok blogger aki átment facere, az utána ment Youtubera. Manapság meg már a youtuberek egy része is inkább Twitchet, vagy TikTokot használ.
Youtubeon egy darabig gondolkodtam, próbálkoztam, illetve próbálkoztunk is ilyen jellegű nyitással. Egyrészt, mert valahol kíváncsi voltam, hogy sül el. Illetve a YT-n is működik ez az archívum jelleg. Viszont ott is az a baj, hogy valahol a YT is olyan, hogy valahol elvárt az, hogy legalább hetente legyen új videó, ha felszínen akarsz maradni. Illetve a másik, hogy én hamar rájöttem arra, hogy egy valamire való videóval, kurva sok az utómunka. Jóval több, mint egy írott szöveggel. Plusz én írásban, mindig is jobban ki tudtam magam fejezni, mint szóban.
Szóval ezért maradtam mindmáig a blogolásnál, mert az igényeimnek máig ez felel meg leginkább.