A szakmai kapcsolatok erősítése érdekében regisztráltam egy alvó profilt a nagy kékre (ezúttal sokkal okosabban igyekszem ezen a csatornán a személyes jelenlétet kezelni) és végignyálaztam egy halom írással és blogolással foglalkozó csoportot. Olyat kerestem ahol, reményeim szerint értékes és érdekes blogokat és bloggereket ismerhetek meg, új felfedezéseket tehetek, írástechnikáról és webdesignról meg persze személyes marketingről értekezhetek. Nem okozok túl nagy meglepetést: ilyet nem találtam, ám azért, hogy a napi WTF faktor meglegyen és mélyítse bennem generációs szakadékokkal kapcsolatos előítéleteim rövid időre a három legnépesebb Facebook csoport a „Blogok :)” és a „Blogok ;)”, valamint a „Blogozók” tagjává váltam, bár a smiley mindig gyanús jel, bárhol is bukkanjon fel az elektronikus kommunikációban. Legyen ez tanulság!
A felhasználói massza
A tagok számában ugyan van eltérés, ellentétben a masszív kemény magban már sok az átfedés, találtam több personát is, akik mindenhol ott voltak, de ezzel sincs semmi baj. Ami először feltűnt, hogy a csoportosulások átlagéletkora jó eséllyel is 13-17 éves korig terjed. A kizárólag tinilányokból álló horda sajátos módon ír blogot, vagy ha jobban tetszik blogozik (sic!) mivel kivétel nélkül fanfic irományokkal telerótt digitális hasábokról beszélünk. Az ilyen oldalak összemosását a valódi blogokkal (főként az írások igényességére való tekintettel) nem tartom szerencsésnek.
Mi a fanfic?
Létező történet (film, könyv) szereplőit vagy egyéb közszereplőket (énekesek, színészek, sportolók), esetleg kitalált szereplőket (a kreatív kisebbség) egy ZS-kategóriás panelekben és klisékben bővelkedő sztoriba kényszerítő, gyenge minőségű írásmű (inkább fogalmazás), mely jellemzően epizódokban íródik. Formai kereteit leginkább ingyenes tartalomszolgáltatók adják (pl. Blogspot vagy Blogger), innen is a félreértés a már fenn említett FB csoportok nevét illetően.
Kritikai érzéke mindenkinek van – kelendőbb mint a like!
Ami leginkább megindított a poszt megírására – azon túl, hogy 20 percenként posztolnak a nedves bugyijukkal küszködő kislányok, és ezeket a kutya sem ugatja meg – hogy kritikát is kérnek és adnak egymásnak a blogaikat illetően. Kritikát, ugye tetszik érteni? (vissza kellett fognom magam, hogy ne hajtsak a nép közé közismerten szarkasztikus, vitriolos stílusommal és buldózeroljam le a még éppen kiserkenő életeket) A mellékelt ábrán éppen inaktív a funkció, de hagy idézzek egyet elrettentő példának:
Fejléc: Láttam nem sokkal azután változott meg a fejléced miután ezt a kritikát kérted… és nem palástolom, szerintem hiba volt ez a fejléc. Kezdjük a legszembetűnőbbel talán, ami nem más mint a hatalmas szem ami elfoglalja majdnem a fél fejlécet és még rosszul is van kivágva. A másik a félarcu lány lenne aki szintén rossz kivágást birtokol és akkor még ott van a háttérben az egymagában álldogáló kastély, ami inkább valami horroros történethez illene. Mivel tudom, hogy az előző blogodnál nem akartál fejlécet ott még nem is erőltettem, de szerintem rendelj valamelyik designes blogtól egy fejlécet ennek a blognak.
Háttér: Mág ha illene a fejléchez, bár szerintem kár érte, ugyanis ez egy szép háttér.
Összkép: A fejléc és a háttér nem mennek egymáshoz, ezt már mondtam. Ami nekem nem tetszik, de nagyon nem az a szereplők képe. Először is döntsd el, hogy anime figurák legyenek, vagy rendes emberek, mert ez így nagyon nem megy egymáshoz. A többi rendben van.
Írás stílus: Nem sokkal másabb mint a My revenge c. sztoridnál.
Történet: Az alap történet jó, bár nem mondanám a kedvencemnek, hát ízlések és pofonok. De ahogy a fejezetek hosszúságából és mennyiségéből látom, te nagyon szereted, úgyhogy további jó írást hozzá. (Forrás: Wild Tiger kritikák)
Külcsín és belbecs: a fejléckép a 15 perc hírnév záloga
A kritika fontos szempontja a fejléckép: ezek általában Photoshop-ban amatőr módon egymásra mosott képek végtelennek tűnő sorozata egy lánnyal és sok fiúval (jól megfogalmazva a fordított, magyar női háremtörténetek összetettségét) és random szimbólumokkal: gyertya, félhold, fa, fekete macska, ablak, csigalépcső, halálfej, rózsa és így tovább. Az elvárások a fejlécképre vonatkozóan: minél nagyobb felületen minél több klisét egybegyúrni úgy, hogy ne égesse ki első pillantásra az olvasó agyát (a reszponzív webdizájn amatőröknek való, ugye?).
Perdöntő lehet, hogy mennyire „szépek” a kódok (itt a szövegformázó HTML kódokra gondolnak)! Úristen, a modern tinilányok fodros ruha és hajszalag helyett kódokkal ékesítik magukat!
A történet és az írásmód csak harmadik szempontként lép a képbe, gyakorta konkrétum mentesen osztályozzák a felkért kritikusok és közhelyeket dobnak a blogozók felé, akik még ezt is illendően megköszönik – a smiley kötelező elemként mindenhol ott van. A kitalált történetek összetettsége változó, ahogy a szereplőgárda mérete is, melyet a történetet író igyekszik logikusan mozgatni, beszéltetni.
Rendelni is lehet ám a dizájnbloggerektől!
De, hogy a fal adja a másikat: a fejléckép-dívák akik egyébként „dizájnereknek” nevezik magukat – bár ezzel az erővel a HTML kódok beavatott papnői is lehetnének – mások számára megrendelésre a fanfic történeteikhez ilyen szörnyen mély és összetett grafikákat is készítenek!
És akkor szóljunk az irományokról
A témát illetően a klasszikus tinilány formulák jellemzőek, a főszereplőnők az írónők történetbeli alteregói, akik mint szerelmesen szenvedő, mit sem sejtő, várbörtönbe zárt királykisasszonyok várják, hogy berobbanjon életükbe Zac Effron a férfi és megmentse őket a szüzességüktől. A Twilight bonyolultságú sztorikból merítkező, de annál jóval egyszerűbb (igen, még attól is egyszerűbb) misztikus vagy természetfeletti kerettörténet igen közkedvelt: vérfarkasokkal, vámpírokkal, szellemekkel, különleges erőkkel, a klasszikus ponyva szerelmesei pedig a detektív és/vagy kém vonalat is követik.
Néha „szakmai” threadeket is lehet olvasni a FB csoportokban, főként a karakteralkotásról értekeznek az ifjú Virginia Woolf-ok. Amit még érdemes megfigyelni, hogy sok fanfic oldalon található „Szereplők” aloldal, ahol pár sorban bemutatják a történetek főbb szereplőit, illusztrációnak pedig kizárólagosan a Google képkeresőből összemarkolászott sármos férfiak és szexi nők képeit használják – gyakorta találkozni itt pop énekesek vagy filmszínészek portréival (különösen népszerűek a Twilight szereplők). Kikacsintanék még a nevekre: a többség angol neveket részesíti előnyben, mert végül is egy Julcsival, vagy egy Gáborral nem történhetne meg, hogy hirtelen vámpírrá váljon és egy őrült, reménytelen szerelem részese legyen! *Ha pedig mégis, akkor ezekkel a képekkel összekapcsolva szörnyen hiteltelennek tűnik.
Végkövetkeztetés
Egy dadaista stílusban megírt, korabeli kelet-népet pornófilm kritikát – mely a szereplők lelki komplexitását és tetteik mozgatórugóját elemzi – előbb olvasnék napi rendszerességgel, mert írás tekintetében legalább ad egy új, kreatív nézőpontot ellentétben egy fanfic történetekkel operáló, a párnájukat esténként véresre harapó tinilányhorda blognak csúfolt ákombákom halmával.
Update
Lám nem csak én akadtam ki a fennálló „bloghelyzeten”, hanem Suzn is: MÁRAI UTÁN SZABADON – A MAGYAR ÍRÁSOS KÖZÖSSÉGEK FÁJDALMASAN GYATRA HELYZETÉRŐL
0 hozzászólás
Szia! Én lennék a Magyar Bloggerek es …. csoport alapító tagja, akinek tele lett a szőke feje ezekkel a buzgó tinicsitrikkel, akik vagy a one direction tagokrol vagy a hupilila körömlakkokról, de szörnyű litaniakat tudnak kerekiteni. Sajna a csoportomban is felutotte fejet az acetonfelho es a csillampor, de ezugyben már véres háború zajlik 😉
Lehet h az utcazene hibaja meg a hajnali fél harmas mobilrol olvasase, de a hhelyesírás téged nem borított ki? Hogy mar a komizas meg fejli dolgot ne emlitsem?
Sírni tudok én is, na.
De ők az írók, biztos tudják h a mellet es a melett közt mi a különbség. ..
Szia! Nem mondanám, hogy a helyesírás különösebben kiborított volna – túl sok volt előtte a „dizájn”, de megnyugtatásodra: nem hazudtolja meg magát a fenn említett felhasználói réteg. Több fanficbe is sikerült beleolvasnom és történeti-szerkezeti igénytelenség mellett maga az írás formulák – pl. ahogy a párbeszédeket kezelik – valami hihetetlen…. A „komizz” és hasonlók valahol jól kifejezik az adott személy hozzáállását is.
Más aspektusából tekintve lehet, hogy fél lábon kellene ugrálnunk örömünkben, mert a fiatal korosztály egy nagyobb szelete fordul az írás felé, mint önkifejezés felé, még ha a formai kereteken is van a hangsúly ezeken a „blognak” nevezett tákolmányokon. Én személy szerint jobban örülnék neki, ha mondjuk könyvet olvasnának – minél többet – de ez csak az én véleményem. Az íráskényszer nem mentség arra ha valaki szemetet termel. Tudod a másik csoportokban elnéztem, hogy mennyire sugárzó kommentek karéjában közlik az egyébként is már érzéketlenné tompult közösség számára, hogy új „blogot” indítanak, vagy megérkezett az x-edik rész az általuk írt történetből és vakartam a fejem, hogy ilyenkor illene-e reagálnunk nekünk hétpróbás bloggereknek, akik nem ma kezdték a szakmát, hogy „édes kincsem, ez szar, de örülünk, hogy törekszel”. Nem biztos, hogy populárisak lennénk.
Ami igazán zavar, hogy összemossák a kis szörnyeiket az egyébként is megtépázott magyar blogoszférával és megdicsőülten szúrják le zászlójukat a bloggerek bolygóján, mert hogy az az övék…. Ehhh.
Mondjuk az adna egy pofont a szarnak, ha az idei Goldenblogon az ilyen természetű borzalmakat díjaznák, lévén, hogy ha jól tudom közönségszavazás megy a témában… 🙂 (smiley, csak, hogy stílszerű legyek)
suznvilaga.wordpress.com/2014/03/14/marai-utan-szabadon-a-magyar-irasos-kozossegek-fajdalmasan-gyatra-helyzeterol/
Előre szólok, hogy csak akkor kommentelek ide, ha te is az én blogomba!!!4! Szóval csak hogy tudd, hogy állnak a dolgok!!4!
Komolyra fordítva a szót Youtube-on is ez megy. Olyan szennyekkel van tele az internet, hogy néha azon gondolkodom van-e értelme annak, hogy valami értelmeset és értékeset alkossak a blogomon… ?
De ha jobban belegondolok nekem is voltak fiatalabb koromban – mondjuk úgy 6-7 évvel ezelőtt – olyan blogjaim, amikre egyáltalán nem vagyok büszke, ha visszagondolok a tartalmukra. Remélhetőleg ők is kinövik és később értékes internet felhasználó lesz belőlük. Ámen. 🙂
Mindjárt jövök is hozzád Kill la Kill kritikát olvasni (Gurren Lagann-t még csak most kezdtem sok-sok ajánlás után). 🙂
Na de vissza a témához: mindenki kezdte valahol, ha visszagondolok nekem is voltak ballépéseim meg olyan minősíthetetlen weboldalaim, ahol inkább a technológia tanulmányozása volt a cél (akkor még PHP-Nuke alapú webportálmotor), mint a minőségi tartalomalkotás. Ám ha jobban visszagondolok, mikor belekezdtem az írásba és a ismerkedni kezdtem az internetes megjelenés szabályaival fontos volt számomra a mentorok megtalálása, a minőségi kritikák begyűjtése és igen, sokszor kaptam én is olyan kommenteket, hogy kihúztam a gépet a falból és kimentem a kertbe kapálni dühömben, de elismerem nagymértékben hozzásegített a fejlődésemhez.
Ami a mostani helyzetben elkeserít, hogy az egyedi, érdekes tartalom helyett a klisékre épülő, általános iskolai szintű fogalmazások képezik az „irodalmat”. Nem azt mondom, hogy nem kell limonádé is néha – lám animék terén sem csak szuper mély, világmegváltó alkotásokat nézzük meg, kell néha pár pihentető hülyeség is – a hangsúly az adott stílus felkapottságán van.
A youtube csatornákon pl. a „firs reaction to xx anime” a kedvenc műfajom, mikor egy adott sorozat adott részét artikulátlanul végigsikítja egy harmincéves, elhízott amerikai otaku – na ez a priceless kategória. A magyar vlogger közösség pedig kb. be is fejeződik Szirmai Gergővel – ő cserébe legalább vicces is.
Mindig öröm látni, amikor az egyszeri PS huszárok, összehánynak random dolgokat, amiknek egy jó részét, szépen fel is soroltad, és amikre már önmagában is igaz a fölösleges, és a túl sok kifejezés. Ám amikor mindezt megfejelik a sötét tónusú háttérre írt, kicsi, vékony, kacskaringós, fekete betűkkel, amit 3-5x-ös zoom nélkül, el se lehet olvasni, na akkor szoktam csak örülni. =) Hát oly nehéz azt a szerencsétlen körvonal eszközt használatba venni, ha már a domborítást, meg külső ragyogást (persze mindkettőt alapbeállításon, nehogy már valami egyediséget vigyen bele) kötelező jelleggel rá kellett erőltetni? Nyilván igen. =)
Anno, amikor még aktívabban éltem közösségi életet anime körökben, belebotlottam pár fanficbe, és hát hűha… hol is kezdjem? Az az igazság, hogy oldalakat tudnék megtölteni a hülyeségek kielemzésével, még úgy is, hogy anno már írtam két bejegyzést, egyet a Mary Sue jelenségről, egyet pedig a szörnyű fanoldalak átlag felépítéséről (ami egyben némi múltidézésnek is elmenne, mert a g-portal azóta kiment a divatból).
Azon se érdemes csodálkozni, hogy ezeket a „kreatív” megoldásokat, szépen fogalmazva egymástól veszik át, mert ez mindig így volt. Még emlékszem, amikor a TMM anime után, elterjedt az a „nagyszerű” szokás, hogy a color overlay funkcióval, átszínezték az egyes karakterek. (Persze olyan alapvető szempontokat, mint a körvonal, vagy az ízlésesség, figyelmen kívül hagyva.) Majd ezeket úgy adták ki, mint „eredeti karakterek”. =D De visszamehetnék akár oda is, amikor a kora 2000-res években az vált divattá, hogy az animéből kivágott, bélyegző méretű gifeket, beszúrták a folyó szövegbe.
Egyébként azt is nagyon szerettem, amikor kritikát kértek, kaptak, majd besértődtek. Szóval úgy a 3. ilyen után, meguntam hogy potyára olvastam el, időt és energiát rááldozva, olyan fanficeket, amik rendre ugyanazokba az amatőr hibákba, csapdákba estek bele.
Szerintem had írjanak csak, mert akkor a minőségi blogok jobban kitűnnek a tömegből. Tömören ennyi a véleményem. 🙂
Nekem csak annyi a bajom velük, mint az informatikusnak a gép előtt játszó gyerekekkel, akik azt hiszik értenek a számítógéphez, sőt IT szakembernek hiszik magukat. Ugyanilyen a „blogozó” (sic!) emberek csordája is. Aki azt hiszi, hogy a blog terminológia = a folytatásos, senki által sem olvasott, tinikori fanfic cuccokkal… Szezon és fazon, ugyebár.
Nagyon jó ilyesmit olvasni, hogy vannak, akik felemelik a hangjukat a fanfiction-ös förmedvények ellen. Szerény véleményem szerint a történetírás, legyen az akármilyen, nem igazán blog műfaj, mégis lépten-nyomon belebotlok. Na de ha van olvasójuk, hagy csinálják. Mi más műfajt képviselünk, ők megint mást.
Nem könnyű zöld ágra vergődni velük ez biztos, sőt még akár fel is bátorodhattak a fanfic írók mikor az Alkonyat egyébként is sablon szereplőinek újrahasznosításával valaki megírta a Szürke 50 árnyalata reklám regényt (annyi benne a termék elhelyezés), amiből később készült egy harmat gyenge film is. Ám még ennek ellenére is kap folytatást. Mert kb. olyan ez egy idő után mint a drog (vagy mint a szuperhős filmek), nehéz lejönni az anyagról ha egyszer rajta vagy.