December 1-én hajnalban indítottuk el a magyar blogoszféra felmérését célzó kérdőívezést. Azóta folyamatosan figyelem a kitöltéseket a Google Form-ban és a kitöltések számának növekedésével egyre több érdekes adatra derül fény, így nem leplezett izgalommal várom az elemzés kezdetét.
Miért indítottuk el a felmérést?
Az Árpádblog indulása óta nagyon sok tekintetben kísérleteket folytattam a munkám során tanult marketing- és szövegalkotási technikákkal. Leginkább kíváncsiságból és a különböző platformok megismerése és lehetőségeinek kiaknázása céljából. Ezekhez sok kutatást folytattam, főként a blogok világával és az internet népével kapcsolatban. Elemzések és leíró cikkek garmadájával lehet találkozni a hálózaton, ám ezek döntő többségében az angol nyelvterületen mozgó blogoszférával foglalkoznak, a magyar, mint célnyelv vagy Magyarország, mint célterület nem lett vizsgálva soha, vagy ha igen, akkor az arról szóló dokumentum valahol el van ásva egy jekatyenburgi pajta mögé.
Egy idő után egyre inkább érdekelni kezdett a magyar blogok és magyar bloggerek jelenlegi helyzete. Balaaz tette fel a költői kérdést, miszerint “hol vannak a férfi egoblogok?“. Miközben saját pátriámon belül mozogtam és egyre ritkábban keresgettem új olvasnivalókat – főleg időhiányában – a magyar blogoszféra teljesen átalakult és valahogy egy új, más jellegű minta kezdett mutatkozni. Egy másik vonalon a dolgozóban a kollégák, mint kompetens személyt faggattak róla, hogy “akkor most hány blog is van az interneten, ami még fontosabb, hány magyar blog?” Becsléseim ugyan vannak, de ez közel sem elég. Ezen kérdések mentén bontakozott ki hát a Magyar Blogoszféra Felmérés 2014 projekt.
Milyen visszhangja van a felmérésnek?
A Magyar Bloggerek Facebook csoporton belül mindenki örömmel és nyíltan fogadta a kezdeményezést többek között az ott is publikáló bloggerek, így közel 24 óra alatt 70 kitöltésre került sor, ami igazán kellemes meglepetés volt. Több más blogger, mint Suzn, Why-Att, Marti Martinelli és Tücsi is írt a felmérésről bejegyzéseket. Ezúton köszönöm nekik a segítséget és hogy foglalkoznak a témával! Mindezen felül a Magyar Blogok is posztolta Twitter csatornáján a felhívást (hatalmas köszönet érte!):
Magyar Blogoszféra Felmérés 2014! http://t.co/SM35SFFwAr
— Magyar Blogok (@magyarblogok) 2014. december 4.
Szeretnék még más médiumokat is megkeresni, hogy még több bloggerhez érjen le a felmérés híre és hogy ők is járuljanak hozzá a statisztikai adatok közreadásához a minél teljesebb és tisztább kép létrejöttének érdekében.
Mi a felmérés jelenlegi állása (4 nappal az indítás után)?
153 kitöltőnél járunk, ami igen szép szám. Az elemzéshez meghatározott kitöltésszám 500 körül mozog – ennyire van szükség értékelhető statisztikai adatok kinyeréséhez. Az óhajtott maximális kitöltésszámot 1000-re lőttük be, így már egész combos adatmennyiséggel számolva, melyből sok-sok nagyon érdekes következtetés lenne levonható. Szumma: elégedett vagyok az eddigi haladással, de nyugodt csak akkor leszek, ha már meg lesz az 500 kitöltés.
Mit kell tudni a majdani elemzésről?
A 2014. december 31-ei zárás után 15 napot adtam magamnak az elemzések elvégzésére és a dokumentum megszerkesztésére. Több más szereplő is beszállt időközben a folyamatba, akik közreműködésében várható még egyéb ismeretterjesztő tartalom is az elemzési dokumentumon belül.
- A tervezett elemzés terjedelmében körülbelül 20-30 oldal között fog mozogni és szabadon elérhető lesz PDF formátumban.
- A forrásadatok – az azonosítást lehetővé tévő utolsó kérdés nélkül – teljes egészében elérhetőek és szabadon felhasználhatóak lesznek bárki számára további elemzések és kimutatások készítése céljából.
A felmérés utóélete
Erről a kérdéskörről többször is gondolkodtam már és szándékomban áll ezentúl minden év végén egy ehhez hasonló felmérést végezni hasonló célokból, így követve nyomon a magyar blogoszféra alakulását a jövőben.
0 hozzászólás
Nálam ketten jelezték, hogy kitöltötték, velem együtt hárman, de remélem volt olyan is, aki kitöltötte és nem jelezte. Rám továbbra is számíthatsz, ha okos dologról van szó, segítek 🙂
Nagyon szépen köszönöm a közreműködést!
Szépen indul, csak így tovább! Aztán kíváncsian várom az eredményt és az elemzést.
Én is már nagyon várom, hogy mit fog kihozni a felmérés! 🙂
🙂 Én szeretem a kérdőíveket 😀
(még ha olykor kívül is esem a válaszok lehetőségein 😀 😀 😀 )