Az Árpádblog május elsején ünnepli első születésnapját, annak ellenére, hogy az anyakönyveztetési hajcihő vége április 26-ára tehető, de valódi nevet a keresztségben – és értékelhető kinézetet – csak a munka ünnepére nyert a blog. Ennek örömére köszöntöm én magam is a blogger ezt a kis tárogató szörnyeteget, mely az utóbbi egy évben ismét visszahozta az írásba vetett hitem, arról nem is beszélve, hogy egy remek blogközösség része lehetek. Bizony, kedves Olvasók, Rólatok van szó! Ha ti nem lennétek kevés értelme lenne vezetni ezt a digitális naplót! Ezúttal bizony belenézünk a múlt feneketlen kútjába is, és újra olvashatjátok 2008-as bejegyzéseimet is! OMG!
Némi statisztika
A tavalyi év végén már írtam statisztikai számokon és csinos grafikonokon alapuló évrétékelőt és ezt a szokásom továbbviszem az új évbe is – már ami az év végi szummákat illeti. Most csupán pár számot emelnék ki a születésnap apropóján.
114 bejegyzés született az egy év alatt, ami kb. heti 1,5 új bejegyzést jelent, hol sűrűbb posztolási hajlandósággal, hol meddő időszakokkal. Átlagszámnak viszont egész jó. Ehhez jön a kiemelkedően szép számú hozzászólás mennyiség, ami 262 darabot jelent – bár ez a szám is egy durva átlag, mert ebben a pingek és visszalinkek is beleértetendők. De legyen ennyi elég is a számokból.
Új ruha
A szülinap apropóján, mielőtt ma bográcsozni indultam volna karbantartás üzemmódba kapcsoltam a blogot és kicsit szöszöltem vele, ennek eredményét láthatjátok a megújult logó formájában, illetve a sárga csíkos háttérszínben. A kevesebb több, szokás mondani, ennek fényében történt meg a grafikus elemek átdolgozása is. Kipróbáltam több másik sablont is a délelőtt folyamán, de továbbra is a CryoutCreations által gondozott Parabola sablon marad a képernyőre vetett gondolataim utcai ruhája, mivel roppant rugalmas kezelést tesz lehetővé, esztétikailag sem túl csúnya és megfelel már-már irreális technikai elvárásaimnak is.
Blog ősleletek – ahogy én kezdtem!
Ami most jön, olyan még viszont nem volt! Megmutatom, hogy festettek az Árpádblog elődei! Az Internet Archive segítségével ugyanis lehetőség van bizonyos weboldalak régi pillanatképeinek megtekintésére! Kezdjük is időutazásunkat a legrégebbivel!
2008-2010! Akira Útja (még a Wordpress.com-on)
22 éves suhancként kezdem blogot írni, akkor még a Wordpress.com berkein belül. Épp abban az időben kezdett piacvezetővé kinőni magát az azóta is platform első blogmotor. Ekkor még az akirawatanabe.wordpress.com címen publikáltam Akira nicknév alatt. A névtelenség egész 2013-ig kitartott. Nagyon sok bloggertárssal abban az időben találkoztam (pl. Dr. Stein, Kayama, Eszter). Többek azóta felhagytak a blog írással, míg mások folytatták, sőt pár évvel később némelyikükkel személyesen is sikerült találkoznom!
2011-2013! Akira Útja (akkor már saját, szerbiai tárhelyen)
2011-re eljutottam odáig, hogy csupa jót hallottam a saját tárhelyen futtatott wordpress motorokról, ami a hatalmas szabadság mellett technikai kihívásokkal is kecsegtetett és technobuziként természetesen nem mondhattam nemet! Mivel akkor már jó pár éve dolgoztam, megengedhettem magamnak egy saját domain megvásárlását is, így jött el az Akira éra az akirablog.org címen.
2013-2014 (a közelmúlt és jelen)
A dolgozóban minél többet hallottam és tanultam a személyes márkaépítésről annál inkább szerettem volna az elméletet kipróbálni a gyakorlatban is. Ennek eredményeképp az új blog megépítésénél az arpadblog.hu címen radikális módon igyekeztem alávetni a tanultaknak. Erős, egyedi dizájnt terveztem neki és próbáltam behatárolni a témáit, hogy lehetőleg ne folyjon szét a tartalom. Mára felhagytam ezen törekvésemmel, sőt a közösségi médiát is ott hagytam a fenébe, mivel azt tapasztaltam, hogy a lájkok nem mentik meg a conteót annak elolvasásától. A kommentek egyre ritkábbak lettek, épp ezért alternatív megoldások után néztem. Mint jövendőbeli archívum álljon itt az elmúlt két év egy pillanatképbe sűrítve.
A jövő sok mindent tartogat a blog számára. Ahogy eddig is, ezután is a nukleáris robbantások kísérleti telepeként fog működni, ezáltal születnek majd itt írások mindenféléről. Egyrészt megmarad, sőt lehetséges, hogy előtérbe került lelki szemetesláda szerepe is, az előző évek tapasztalatából tanulva erre is van igény, sőt régebben ezek a posztok rengeteg megcsömörlött lelket szívtak fel a internet végtelen sztrádáiról. Ami biztos: újabb évre hosszabbítottam meg a domain címet és tárhelyszolgáltatást, így ebből adódóan még egy évig nem kell nélkülöznötök az “árpádkodásokat”! 🙂
0 hozzászólás
Ennek az utóbbi egy évednek az utolsó egy harmadán már én is jöttem veled az utadon. Szerettem itt lenni. Köszönöm, hogy itt lehettem.:)
Amúgy boldog blogszülinapot és további kihívásokkal teli, izzadságában élvezetesen melós újabb egy évet kívánok!:)
Jó sok lapozgatni való képet csatoltál, köszi! Az elsőnél a rólam-leírásodon igen szélesen mosolyogtam, de csak úgy befelé a bajszom alatt -bocs! Az Internet Archive szolgáltatása egyébként ingyenes volt? Rákattintottam, de nem mélyedtem el, így csak azt látom hogy nonprofitok és donálhatóak…
Köszönöm szépen és köszönöm, hogy itt vagy! 🙂
Igen, az Internet Archive: Wayback Machine bárki számára elérhető és anonymus felhasználóként lehetőségünk van bármely webcím pillanatképeit megnézni. Igaz sokkal lassabban tölt be (néha hiányos is), mint egy valódi, online weboldal, de megéri vele nosztalgiázni: https://archive.org/web/
Lenne még itt egy dolog, ami feltűnt, korábban akartam is már kérdezni: Látom a képeken, hogy 2011-ben még voltak ‘kijelzett utolsó hozzászólásaid’, azóta meg nincsenek. Ez koncepció? Szabad tudni miért? Én szeretem ha van egy oldalon ilyen és a legtöbb helyen meg is találom.
Jól elgondolkodtattál, hogy vajon miért nincs utolsó hozzászólások widgetem, aztán gyorsan aktiváltam és láttam már, hogy miért: mert nem dobál mellé kis avatarokat, mint a wp.com-os verzió, így nem is figyelemfelhívó. Aztán tovább morfondíroztam magamban és eszembe jutott: a régebbi sablonokon két oldalsávom is volt, jó ideje meg már csak egyet használok és oda mazsolázgatni kellett a dobozokat , meg hogy mi a fontos, hogy megjelenjen és milyen sorrendben. 🙂 Most visszaállítottam, de lehet a jövő héten lecserélem valami jobbra, mert ez így viszonylag kevés információt szolgáltat.