Szavaknak erejével nem lehet játszani. A leírt betűkből kibontakozó gondolatok, érvelések, vélemények, hitvallások létezésének tényét a megfogalmazás módja nyomatékosítja. A tévedés, a meggondolatlanul papírra vetett írás megfellebezhetetlen és bármikor az orrunk alá dughatják. Az alkotók számára nem szemük a lélek tükre, az csupán eszköz. Az ákombákomok tarka rajzai jelképezik az elektroenkefalográf által felköhögött eredményeket. Néha nagyobb a súlyuk még a kimondott szóénál is. Tudjuk ezt már régóta, a történelem bizonyította, több ízben is.
Kicsit megnyugtató a vélekedés: az irodalom és minden más művészeti ág haldoklik. Olyan ez, mint mikor az istenek kivesznek a vallásgyakorlás folyamán magából az egyházból. Talán nem olvassák elegen majd az írásokat, hogy túl nagy hatást lehessen vele gyakorolni bárkire is. A felelősség ettől függetlenül továbbra is fennáll, mert az üzenetünk gyakran olyanokhoz is elér akiknek épp ezekre a sorokra van szükségük. Erkölcsi dilemma megkötözött kézzel zongorázni az írógép billentyűin, mert mit ér az írás, ha nem őszinte? A hitvallás egyszerű: ha másokat porba is tiprunk vele az irodalom oltárán vérrel kell áldozni a magasabb gondolatok hatalma előtt. Nem csalhatunk, nem hazudhatunk, nem ferdíthetünk. Az egyetlen amit megtehetünk: megtanulunk úgy fogalmazni és kifejezni magunkat, hogy a kés hideg pengéjét ne érezzék olyan fenyegetőnek… az ügyes tollforgató selyemmel is képes torkokat átvágni.
Írjunk hát úgy, hogy másoknak kelljen válogatni alkotásaink között, ne mi válogassunk azok között akik számára alkotunk.