Kezdőlap » Árpádblog évértékelő 2014!

Árpádblog évértékelő 2014!

írta Árpád
5 megtekintések
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

ÁrpádBlog évértékelő 2014

Először is szeretném Mindenkinek megköszönni a 2014-es évet, mert rengetegen voltatok kedves Olvasók, Hivatkozók és Kommentelők, vagy csak véletlenül betévedő Vendégek! Remek éven vagyunk túl, amely 108 db új bejegyzést hozott ezzel 178-ra növelve az ÁrpádBlog posztjainak számát, ergo idén termékenyebb voltam írás tekintetében. A JetPack által létrehozott statisztikai tűzijáték itt tekinthető meg!

Az éves statisztikának több szerepe is van, egyrészt nyilvánosságot biztosít a blogger és olvasói számára, hogy jobban megértsék a statisztikai adatokat és a látogatásokat, hogy mely bejegyzések voltak népszerűek és mely kevésbé, mi az, ami érdekli is az olvasókat. Másrészt remek összehasonlításai alapot ad a blogger társaknak, akiket foglalkoztat, hogy egy ilyen alig népszerű blog, mint az enyém mennyi olvasást és látogatót kap a webről. Ez a klasszikus férfias farokösszemérés lehetősége – vagy éppen a nőies mell összemérésé (hogy ennyire ocsmányul fogalmazzak), főként mert látogatóim és a magyar bloggerek zöme nő, ám ettől függetlenül őket is foglalkoztatja a “kinek mekkora és az enyém elég nagy-e” kérdésköre. Hát most jól lehullik a lepel, mert Árpád megmutatja az övét a statisztikáit! 🙂

Amit először is le kell mondani, hogy ez az első teljes év az ÁrpádBlog szempontjából, hisz 2013 május 1-én, a munka ünnepén üzemeltem be a magyarországi domainnel rendelkező digitális naplómat, melyben az engem érdeklő, általam fontosnak tartott témákat és eseményeket dolgozom fel. Mindettől függetlenül is készítettem egy összevetést a tavalyi teljes látogatószám és az idei látogatószám között és bizony az eredmény még számomra is megdöbbentő, hisz 900%-os növekedés figyelhető meg:

Látogatók száma 2013-ban és 2014-ben

2014 – Havi látogatottsági statisztikák

A statisztikákat érdemes hónapról hónapra haladva is szemügyre venni. Jól kivehető, hogy a kikelet (május-június) engem is elcsal a gép elől és ebben az időszakban megcsappant a posztok ezzel együtt pedig a látogatók száma is, ellentétben az utolsó negyedévvel, amikor az idő zordabbra fordul a bloggeren kívül az olvasók is több időt töltöttek a gépeik előtt. A márciusi olvasószám kiugrást pedig egyértelműen a Serbia Insajd által leközölt interjú és NATO légicsapásokkal kapcsolatos írásom közreadása, az Index.hu-s megjelenése is serkentette. Ezúton köszönöm a közreműködő blognak, hogy werbungolt az írás mellett!

Top5 legolvasottabb bejegyzés az Árpádblogon 2014-ben

Továbbra is a Blog írás 20 parancsolata hozza a legtöbb olvasót az ÁrpádBlog-ra és ez alól a 2014-es év sem kivétel, szorosan mögötte pedig a Vajdasági tudathasadás identitáskereső bejegyzésem áll, ezeken felül pedig az animékkel kapcsolatban olvastak még sokan nálam. A jövőre vonatkozóan megígérhetem, hogy bizonyosan lesz még szó blog írással kapcsolatos best practice-ekről és tippekről, illetve hogy a japán animációs kultúrával is sokat foglalkozom még a jövőben.

Top 10 hivatkozók 2014-ben

A legérdekesebb mindig a hivatkozók szemrevételezése, hisz a külső szereplők hivatkozásai teszik hitelessé a bloggert és az általa leírtakat. Idén toronymagasan az Serbia Insajd szolgáltatta a talpalávalót. Nagyon élveztem a közös munkát velük és az együttműködést bikmak-kal, mert végre láthattam, hogy hogyan készül egy profi  interjú, igaz ezúttal a megkérdezett szempontjából.

Top 5 közösségi hálózat, amelyből olvasók jöttek 2014-ben

A bejövő hivatkozások statisztikáiról leválasztottam a közösségi hálózatok linkjeit és láss csodát idén is a Facebook viszi a prímet toronymagasan, még úgy is, hogy fél évre teljesen kivontam magam az ott történő publikálás alól, sőt egyáltalán nem voltam megtalálható a hálózaton. A Google+ csalódás, mert habár 2016-ra hatalmas robbanást prognosztizáltak a szakértők, de jelenleg nem több szellemvárosnál – attól függetlenül, hogy sokkal jobb platformnak tartom, mint a nagy kéket. Idén kezdtem aktívabban Twitterezni is és ez meglátszik a kimutatásból is, hisz második helyen áll a csiripelőről érkező látogatók száma. Az egyik leglényegesebb forrás, a LinkedIN-ről nagyon alacsony találati aránnyal jönnek látogatók, de ez betudható annak is, hogy Magyarországon egyrészt nem túl elterjedt, másrészt nem olvasgatni és lájkolgatni járnak fel rá a felhasználók, hanem munkát találni és a saját CV-jüket csinosítgatni. Érhető, lehet nem is erőltetem tovább.

Top 5 keresőmotor és azok megoszlása, amelyből olvasók jöttek 2014-ben

Ahogy a közösségi hálózatok között a Facebook a befutó, úgy a keresőmotorok közül a Google számtalanszor körözi le a Binget és a Yahoot, míg a nagy meglepetés az Ask.com, melyet csak úgy ismerek, mint azt a kereső szolgáltatást, mely önkényesen állítja be magát alapértelmezettnek ha véletlenül nem figyelek egy program telepítése során. 

Top 10 keresőkifejezés 2014-ben a WordPress szerint!

Minden évben külön ki kell hangsúlyozni, hogy a WordPress csak töredékét – kb. 10%-át tudja megmutatni az összes keresőkifejezésnek, mert a többi 90%-ot a Google titkosítja és ennek megkerülésére mind a mai napig nincs lehetőség. Cserébe van Google Analytics, mely mindent megmutat, kivéve a keresőkifejezéseket, szóval marad a Webmestereszközök (szinten Google), amely ugyan elénk tárja azokat a tetves kifejezéseket, de csak 90 napra visszamenőleg. Alább a WordPress egész éves kifejezései láthatók:

  1. blog írás (számtalan formában)
  2. animax
  3. lady gaga sátánista
  4. blogírás szabályai
  5. makoto shinkai animáció
  6. 2014 téli szezonos animék
  7. illuminátusok
  8. pólóhajtogató
  9. jana ice tea reklám
  10. mi lesz animax helyett

Top 10 keresőkifejezés 2014 utolsó negyedévében a Google szerint

Ahogy már fentebb említettem a Goolge Webmestereszközök az év folyamán ismét beújított  (hátrányára) és ezentúl csak 90 napra visszamenőleg mutatja a keresési statisztikákat… Köszönjük Google!

  1. animax
  2. blogírás
  3. pólóhajtogató
  4. blog írás
  5. ubuntu 14.04 gépigény
  6. szabó árpád
  7. illuminátus szimbólumok
  8. 2014 animék
  9. blogírás ingyen
  10. anime sorozatok 2014

 Zárszó

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire elégedett vagyok az idei számadatokkal, mert rengetegen jöttetek, olvastatok, bár kevesen vetemednek kommentelésre, melyet kicsit sajnálok, de előttünk a jövő év! 2015-re sem merek becslésekbe bocsátkozni, vagy felelőtlen ígéreteket tenni, annyi biztos, hogy elsősorban az idei látogatottsági számok megőrzése és további erősítése a cél. Nemsoká elkészül az exkluzív Magyar Blogoszféra Felmérés 2014 elemzése is, melyen előreláthatólag 2015 január 15-ig fogok dolgozni és a megjelenése is akkor várható. Továbbá az év elején még tematika felmérést is készíteni fogok az olvasók között, hogy lássuk kit mi érdekel, mivel lesz érdemes foglalkozni az ÁrpádBlogon.

Ezúton kívánok minden Olvasónak és Bloggertársnak Békés Boldog Új Esztendőt, sok olvasóban és kommentelőben gazdag 2015-ös évet. Köszönöm, hogy idén is velem voltatok, hogy együtt voltunk!

Árpád

0 hozzászólás

Péter 2014.12.30. - 19:36

Grat, egész jó statisztikáid vannak, ahhoz képest, hogy még viszonylag friss a blogod. =) Mondjuk én személy szerint, hiányoltam a TOP 10 hozzászólót, és a TOP 10 legtöbbet kommentált bejegyzést. Egyébként meg addig örülj, amíg nem a hentai lesz nálad is, a legnépszerűbb keresőszó, mint nálam. =D

Árpád 2014.12.31. - 11:11

Rettegek is miatta eleget, bár tavaly az illuminátusok és a csöcsök vitték a pálmát 🙂 A TOP 10 hozzászólón én is gondolkodtam, viszont az én blogomon (még) nem túl releváns, mert az utóbbi három hónapban kezdtek jobban kommentelni az olvasók, ellentétben pl. nálad, ahol minden bejegyzés alatt van egy rahedlivel 🙂 Remélem egyszer én is elérem ezt a szintet! Egyébként a JetPack tűzijáték linken látszik a TOP 5 kommentelő 😀
A TOP 10 legtöbbet kommentelt bejegyzést meg nem tudom leszűrni, mert az lenne érdekes, hogy ha a 2014-ben írt posztokhoz tartozó bejegyzéseket külön lehetne látni, viszont ilyen opciót sajnos nem láttam.

Kapcsolódó

%d bloggers like this: