társadalomkritika

A kísérletezés, a megszokott rend felforgatása a véremben van. Jóleső érzés ez, nincs mit tagadni. A technológiában különösképpen igaz: egy beállítás itt, egy kis finomhangolás ott és máris jobban kézre…

Mióta új gazdája van a világ egyik legfontosabb közösségi média platformjának sorra szivárognak ki pletykák sokkoló, értelmetlen és ellentmondásos döntésekről. A narratívát tovább színesítik a posztmodern Midász tech király, Elon…

Az Előkelő (Nobl) – amennyire a szöveg és klip enged következtetni – egy felső középosztálybeli, belgrádi nő szemszögéből mutatja be az életközépi válságot, amely során párhuzamot von az öregedéssel, elmúlással, bomlással, különöseképpen saját testére vonatkozóan (hisz a test évtizedeit éljük, az örök fiatalság kultuszáét) és az emlékezetével, amelyben még ott fénylik a szocialista szövetségi Jugoszlávia iránti nosztalgia és a saját kihagyott lehetőségei feletti kesergés

A világ nagyot fordult velünk az utóbbi 2-3 évben és lassan minden kisebb társadalmi “buborékot” – mert, hogy ez volt az idei téma is – bekebelez, egymásnak nyom,végül kipukkaszt a valóság.

Egyébként az is érdekes párhuzam a már korábban említett Rágóval, hogy itt is a spirituális kiüresedés és vallási értelemben vett fogyasztói társadalom kerül pellengérre. A horoszkóp-marketing, a női magazin bugyutaság azonos szinten mozog a nagyobb hitbéli válságokkal. Mintha már hinni is valamiben, csak úgy lennénk képesek, hogy lájkokat várunk értük és ha változik a trend, akkor könnyen dobjuk sutba az egyik világnézetet a másikért, spórolva a felfogásbéli fejlődésen.

Az idei Eurovízión dobbantott nagyot a Konstrakta névre hallgató, szerb formáció, a meglehetősen érdekesre sikerült In Coprore Sano című dalukkal, melyben többek között Meghan Markel hajával is foglalkoznak, ahogy a szerbia művészek egészségügyi biztosításának hiányával is. Először teljesen érthetetlen volt a koncepció, aztán lassan ráérez az ember. A kortárs őrületre, a nagyon fura, érdekes szövegekre, és a melléjük készülő klipekkel, melyek sokszor komoly társadalomkritikát rejtenek.

Az Anyátlanok lassan építi fel az ívét, néhol hosszúnak érződhet, ugyanakkor pont a lassú hömpölygés teszi életszerűvé. Az évszakok váltakozásával a gyerekek viselkedésének, kinézetének, ruházatának változása, mint szimbólum ül a film történetén. Megrázó, főleg az utolsó fél óra tud nagyon megerőltető lenni lelkileg.

A japánok sok mindenben jók, de a filmművészetük iránt fenntartással viseltetek. Szó se róla, ha animéről van szó, legyen az akár mozifilm vagy sorozat, rengeteg felejthetetlen művel leptek meg bennünket. Az élőszereplős filmjeik nagy részéről (az utóbbi időben) elmondható viszont az amerikai hatások erőszakos átemelése olyan miliőbe, ami képtelen a szinergiára. A japán gondolkodásmódra igenis a higgadtság, furfangosság, megtévesztés, misztikum a jellemző, lassan kibontott történetekkel, morális tépelődéssel.

Szirmai Márton kisfilmje még bennem is megmozgat valamit. Habár csak három éve élek Magyarországon pontosan értem a dilemmákat és döntéseket, a búskomorságot és az egyszerű örömöket. Kicsit megborzong a lélek attól,…

Az előző évekhez képest idén a jó idő beköszöntével egyre másra tornyosulnak a tennivalók, egymást váltják a szakmai és szabadidős programok, így idén a Titanic filmfesztiválos tombolásom látta kárát. Előző…

Gyakran látjuk, hogy a facebook világa egy túlidealizált párhuzamos univerzum, ahol mindenki szép és jó, ahol  barátaink életében csak gyönyörű, színes események történnek, ők nem öntik le kávéval maguk, nincsenek…

A japánok sok mindenben jók, de a filmművészetük iránt fenntartással viseltetek. Szó se róla, ha animéről van szó, legyen az akár mozifilm vagy sorozat, rengeteg felejthetetlen művel leptek meg bennünket.…