Vendégek – Italok

írta Árpád
0 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Ízléstelenül piros. Kínai bermuda, de szeretem. Üzenet. Kávé a délutánban, közel a térben, távol az időben. Két ember kusza gondolatokkal, felelősségekkel, megfelelési kényszerrel, vélt és valós érzelmek viharában, a megédes nyugalom pózaiban. Kívülről láthatatlan, mégis tapintható hullámaival ama felismerésnek, hogy gondolnak ránk és van kire gondolnunk. Nézem őt, a testen túli meg nem kopót miközben szirmokkal szórja tele a jelent. Kétszer annyi ideje létezik az idő síkjában, mint én, mégis ugyanaz a fénysugár vetül ránk. Vörös bor a késő estben és fekete gyomorkeserű az alkonyban. Jól megférnek egymás mellett. Mindkettő szimbolikus és mindkettőnk kitöltött poharát egy-egy névtelen kéz tartja, forgatja a fénybe emelve, azon rágódva, vajon az íze is olyan csábító, mint a színe. Vajon a bódulat tovább fokozódik, ha végre lenyeli az első kortyot? Egyáltalán szabad lett volna engedni, hogy kitöltse a sors eme italokat? A válaszok az italok szempontjából viszont nem fontosak. Ezért az egy célért léteznek a növények és gyümölcsök, melyből készülnek, ezért az egyetlen pillanatért mennek keresztül a valódi életen túli szellemi szintű metamorfózison. Lepárolódva önmaguk húsából, igazi lényegüket feltárva… Kár lenne értük, ha veszendőbe mennének, de mint mondottuk, az italok szempontjából nem fontosak a létezésük feletti síkon visszakozó vendégek önmarcangoló monológjai…

Ez is érdekes lehet