Választások, alvajárva

írta Árpád
1 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

A kampánygépezetek rendíthetetlen dübörgése még az olyanok életébe is beszivárognak kik süketek a politikára ilyen vagy olyan ideológiai megfontolásuk okán. Az idei választások egy kettős állampolgár szempontjából viszont roppant érdekesek és csomó olyan elvi kérdést vetnek fel, mellyel egyre többször találjuk szembe magunkat, akár Szerbia, akár Magyarország kapcsán. Nap mint nap hallok álláspontokat, érveket és véleményeket, kire és miért kellene szavaznom, egyáltalán van-e jogom szavazni itt vagy ott.

A tisztaság igénye

Emlékszem, hogy mennyire vártam nagykorúvá érésem, hogy én magam is szavazhassak, életemben először, aztán ami ránk jött kijózanított: a frissen fésült szerbiai demokrácia hozadékaként szülőfalum jelentős többsége munkanélkülivé vált, a tejjel-mézzel folyó Kánaán pedig csak nem akart eljönni, sőt mi több 2003-ban az európai eszméket valló Zoran Đinđić-et, az akkori miniszterelnököt, a főváros, Belgrád polgármesterét a szerb kormány székháza előtt lőtték agyon, fényes nappal. A merénylő személye azóta sem ismert. Ez volt a pont, mikor megértettem: választásaink árnyékában megbújhatnak olyan erők is, melyek visszájára fordítják a legjobb szándékot is, bármely egyszerű, tőmondat értelmét megváltoztathatják, ki nem mondottá tehetik…

Megvesztegetés és tudatlanság = egyenes út a győzelemhez

Amikor még a boltban dolgoztam,  sok-sok ember tért be hozzánk. Egy alkalommal – talán pont piacnap, mikor sok nép verődik össze – kedélyes kis társaság kerekedett a pult előtt és az épp aktuális választásokról beszélgettek, hisz épp csak kihirdették pár nappal előbb a megdöbbentő eredményeket: a szerb nacionalisták alakíthatnak kormányt, sőt az ország új elnöke is a szélsőséges nemzeti érzelmekkel operáló Tomislav Nikolić lett.

A politikusok mindenütt egyformák. Ígérnek neked egy új hidat még ott is, ahol nincs folyó. (Nyikita Hruscsov)

A falu mikroklímája teljesen más díszleteket kölcsönöz egy ilyen eseményeknek. Hogy mennyire is, azt az egyik idős nénike elszólása foglalta össze egy mondatban, miszerint ő a Nikolicra szavazott, mert az adta azt a kiló cukrot, meg lisztet… Kis híján magamra rántottam a pénztárgépet a megdöbbenéstől, hát hol itt a logika, egyáltalán ismeri-e a párt programját, ideológiáját, hogy a tagok előzőleg, a délszláv háború idején délvidéki magyarokkal megtöltött, Magyarország felé haladó vagonokat vizionáltak? Nem, nem erről volt szó, egyszerűen, a tudtán kívül megvesztegették, mint választót, ahogy ennek utána még oly sokszor tették meg. A politika lassan megtanulja, hogy üres frázisokkal, beteljesíthetetlen ígéretekkel nem lehet szavazótábort kreálni. Túlontúl sokszor szenvedett a “tiszta” választások intézménye csorbát, ahhoz, hogy ezt bárki is bevegye, viszont a kézzel fogható adomány még a legtamáskodóbb polgárt is meggyőzheti: “no lám, ezek gondoltak rám is”.

A politika az a finom művészet, amely szavazatot szerez a szegényektől és kampány pénzeket a gazdagoktól, azzal az ígérettel, hogy megvédi mindkettőt a másiktól. (Oscar Ameringer)

Később ritkán jártam el “választani” (a kisebbik rosszat) akkor is csak azért, hogy érvénytelenítsem a szavazólapom, hisz addigra már túl voltunk pár parádés választáson – még a Milošević rezsim idején – amikor halott állampolgárok is boldogan adták le voksukat a balkáni mészárosra. Később kezdtem el csak foglalkozni vele ki és mit ígér, mi az ami megvalósítható és egyaránt hasznos ténykedése az országnak és szerény személyemnek is – igaz ritkán találtam megfelelőt, de ha igen, akkor az “X” teljesen tudatos döntés volt részemről, melyet nem befolyásolhatott sem a szomszéd pusmogása, sem a váratlan szeretetcsomag.

A határon túli dzsóker lobotómiája

Parázsviták és flame háborúk a digitális fórumokon, negédes nyilatkozatok a TV képernyőkön, csontossá keményedett álláspontok egymásnak feszülése ébresztett rá, hogy teljes jogú magyar állampolgárként már két országban is leadhatom a voksom, de vajon etikus lenne-e mindkét helyen megtennem? Miért is eme dilemma? A nemzetegyesítő rendelkezések bónuszaként a szavazati jogot kaptak azon határon túli állampolgárok is, akik státusza kvázi “passzív”, ergó Romániában, Szlovákiában, vagy éppen Szerbiában élnek továbbra is, mégis, egy röpke regisztrációért cserébe részt vehetnek a listás választásokon.

Nagyon kétértelmű ez az egész választásdolog: az én szemszögemből – amennyit eddig megtudtam róla – ha az összes, külföldön élő kettős állampolgár ugyanarra a listára is szavazna a mérleg nyelvét nem befolyásolná döntő mértékben. A listás szavazásokon eldöntendő 94 mandátumból csupán KETTŐT (2) tudnának a csóri határon túliak kialkudni, ehhez először is két feltételnek kell teljesülnie: mindenkinek ki kell mennie szavazni és mindenkinek pontosan ugyanarra a listára.

Tehát a határon túli dzsóker, amiről sokan beszélnek valójában nem is létezik mégis érdekes megélni, hogy míg pár éve könnyes szemekkel ölelkezett össze a magyar nemzet újraegyesítésének apropóján, addig ma már kétkedéstől és alaptalan gyűlölködéstől terhes a levegő.

A méreg kiszívása

A saját vélemény veszélyének vállalásával együtt is úgy gondolom, hogy mindenkinek ott kell szavaznia, ahol érdekeltsége van és akkor is * bárhonnan származzon a szavazójoga -alaposan meg kell vizsgálnia a politikai rendszert, a pártprogramokat és status quo-t, meg kell értenie és mérlegelnie kell adott szavazatának súlyát. A magyar nemzet vérében forrongó mérget csak úgy tudjuk kiszívni, hogy csak azok szavaznak, akik az ország területén élnek, vagy személyes érdekeltségük van az ország területén. Ez bizony így fair a nemzettársak felé, dacára annak, hogy ki tette lehetővé a kettős állampolgárság intézményét.

Árpád szavaz?

Árpád szavaz. Szerbiában azért mert van ingatlanja és földje a nevén, ezzel egyetemben pedig minden évben befizetendő csinos kis adója, melyet attól függetlenül, hogy nem tartózkodik az országban igenis kifizetettnek vele. Magyarországon is szavaz majd, mivel ott él és dolgozik, és bizony ott is adózik a keresete után. Tehát Árpádnak mindkét országban érdeke szavazni, átkötözésével sem szűnt meg közteherviselése Szerbiában, sőt a nyakába vett még egy matyómintás magyart is – a balga.

Bonus track

Végezetül csak annyit: a választások intézménye, függetlenül tisztaságának esetleges megkérdőjelezésétől egy lehetőség bármely ország állampolgárai számára, hogy érvényesítsék akaratuk és megfogalmazzák elvárásaik a vezetés számára. Ne feledjük, hogy vannak ma még helyek a világon, ahol az állampolgárok összeteszik két kezük a demokratikus választásokért, ahol nem a diktatúra szócsöve mondja meg kire kell szavazni és nem állnak gépfegyveres őrök az urnák mellett. A demokrácia, ez a sokféleképp értelmezett, születési rendellenességeinél fogva torz intézmény mégis lehetővé teszi a nemzetek számára, hogy maguk döntsenek sorsuk felől…. hogy kiharcolják FÜGGETLENSÉGÜK!

[youtube:http://www.youtube.com/watch?v=XLCFRo1GlEI]

 

0 hozzászólás

Bojan 2014.02.10. - 09:25

Nagyon jó írás, viszont Đinđićet nem agyon, hanem mellbe lőtték, és azt is lehet tudni, hogy ki tette. http://sh.wikipedia.org/wiki/Atentat_na_Zorana_%C4%90in%C4%91i%C4%87a#Atentat

Árpád 2014.02.10. - 11:05

Kedves Bojan! Köszi a linket, végigrágom magam rajta, abban a hitben éltem , hogy még találgatások szintjén mozog az ügy, de a pontosításod nagyon jól jött. Köszönöm az olvasást és a kommentet! 🙂

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: