Lassan egy éve már, hogy városra költöztem, de még mindig meg tud lepni vagy épp botránkoztatni a magyar főváros abbeli képessége, ahogy igyekszik távol tartani az ott élőket a hétköznapi értelemben vett józanságtól. Különösképp karácsony környékén bontja virágát valami indokolatlan téboly, melynek alkotóelemei kétségtelenül a nyugati trendek, mint a kirakattá díszített lakások vagy a méregdrága ajándékok kötelezettsége. Na meg az idegbetegség már december elejétől.
Budapesten más jellegű az öreg este, nincs visszhangot verő kutyaugatás, súlyos csönd, karsztosan hideg holdfény a derült égen. Helyette fények, sápadt, sárgás , ünnepi fények gyúlnak, de messze december küszöbe előtt… Október végét írtuk mikor egy rendezvény kapcsán az egyik plázába mentünk. Legnagyobb megrökönyödésemre már akkor ott tekergőztek a műfenyők indái az oszlopokon, néha felcsendült a háttérzajban egy-egy karácsonyi dallam és egyértelműen vásárlásra biztatta az outlet görögországi nyaralásukról épp csak visszaért, egyébként is eladósodott magyar családokat. Igazság szerint dobtam egy hátast, főként, mert pont ezen a napon kb. 25 fokos hőség ostromolta a betondzsungelt, igazi vénasszonyok nyarát idézve a sárga villamosok acélkígyói fölé. Nem tudtam összeegyeztetni a képet, egyszerűen „nem értettem”. Az ilyen pillanatok és felismerések egyre csak szaporodtak az ünnep közeledtével. Az IKEA szalmakecskéjének felfoghatatlan népszerűsége is egy ilyen érthetetlen kakukktojás. Természetesen hülyének néztek, elvégre is kecske egyenlő karácsony! Mindazonáltal, hogy az üzenet nem egyértelmű, számomra mégis a sült alma, a pörkölt dió és méz szimbolizálja az ünnepre való készülést. A sárgás fényű villanykörténk alatti küzdelem nagyapám rozsdás mákdarálójával és a sparheltben pattogó tűz melege rímel az ünnepre, nem egy svéd szalmakecske.
Visszatérve a plázára (ahol állítólag elegendő pénz ellenében túlélhetsz egy hetet anélkül, hogy kitennéd a lábad) az egyik Tesco-s bevásárlás alkalmával betértünk valami dizájn üzletbe is, ahol már november végén igazi giccsdömpinget hordtak halomra: plüss jegesmedve szélvédő jégtelenítő autósoknak, karácsonyfadíszek (az ízléstelenebb fajtából: mind árra és kinézetre való tekintettel) és amitől jött az agyvérzés – tessék kapaszkodni – karácsonyi fiókgombok!!!! Kérem, ki az az elmeháborodott, aki fogja és nekiáll advent heteiben csavarhúzóval lecserélni az összes fiók gombját a házban? Ekkor végleg be kellett látnom, nem kandi kamera vagy kész átverés a ládányi fiókgomb és a többi nevetséges dísz, hanem véresen komolyan vett valóság, melyből minden kicsit zakkant ember kanyaríthat magának egy szeletet.
Ha már becsavarodás az ünnep apropóján, akkor feltétlenül meg kell említenünk egy német városi legendát is: ünnepek tájékán egy teljesen újfajta betegség ütötte fel a fejét a herzig háziasszonyok között, akik már túlhaladottnak tartják a káposzta-virsli-sör kombó ünnepekre való biztosításának igényét és majmolva a nyugatot igazi amerikai túlzó karácsonyi hangulatot kívánnak teremteni kicsiny otthonunkban – talán elfelejtették, hogy szüleik közel harminc éve kezüket lábukat összetették volna egy csehszlovák műfenyőért? A szorgos Helgák és Petrák ugyanis manapság egymást után kapnak ideg összeroppanást a készülődés alatt. Annyira szép ünnepet szeretnének a családnak, hogy egyszerűen túlpörögnek, ha valami nem a tervek szerint megy. Recsegve-ropogva törnek a fakanalak a német konyhákban, ha nem kell meg a bejgli, nem ég egy izzó a fán, vagy ugye, mint feljebb említettük, nem jut egyforma fiókgomb a komódra, hogy a rézveret helyett két télapó vigyorogjon 25. reggelén a „tökéletesen elbaszott ünnep” házigazdáira…
Hangulatában és szellemében mindig igazabbak azok a szerény karácsonyok, melyeken az összetartozás a fontos és nem a fa magassága vagy az azjándékok értéke. Többet ér hát a száraz linzer vagy az egy szál fenyőág mely alatt igazán ott van ajándékba a lelkünk és a valódi szeretet.