Túlélésünk törvényei / a kalitka cinkosai

írta Árpád
7 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

A postás háromszor csenget, nálunk nincs csengő, minden küldemény a munkahelyre érkezik. Spórolják az utat, egyébként is ajánlott küldemény. Aláírás, boríték, szakad a papír – visszafogott öröm / közben rohanó képek sora és a tudat: semmi sem biztos, mégis látod már a pár hét múlva esedékest. Vonzod a sorsot mint mágnes a vasat, a pislogó neonok fehér fényében forgatjuk a parányi perforált kartont / sebesen hullik a homok az üvegben – gyorsul az idő… Ez hiányzott, túlélésünk utolsó eszköze, a lakcímkártya, melynek létezése elgördített minden akadályt. Akár indulhatnál is, a bőrönd már pár napja az előszobában / mit kellene először vinni és mit utoljára – pedig csak kettőt fordulhatsz. Mint mikor a tudósok tanakodnak Bajkonur-ban – az űrrakétákon minden kilónyi terhet fontolóra kell venni, drága vállalkozás. Ez is és az is.

A népmesék is valahogy így keletkeztek, a valóság szolgált alapul szegénylegényekről, királykisasszonyokról, tündérekről és boszorkányokról? A főhős mindig legyőzhetetlen akadályok elé néz, de akad ott három szem paszuly, vagy Kék Tündér aki kihúzza a bajból / vajon engem mi ment meg, egyáltalán kell-e hogy bármi megmentsen? Elhessegetem a gondolatot, pedig a tét egy élet, de megtanultam, nem lehet görcsösen szorítva irányítani azt, ahogy a gépjármű kormányát sem lehet szorítani, mert elveszíthetjük az uralmat a kocsi felett / hagyni kell bizonyos keretek között „sétálni“, nem lesz bajunk / csak ha mi rántunk túl nagyot – félelemből -, csak akkor.
Jön amit senki se szeret / várni, mindig csak várni, pedig már nem is itt élsz, már nem érint meg senki és semmi – azt mondta üres a szoba, majd lesz ágy meg szekrény mire odaérsz, semmi egyéb / ezt is bevonzottad, te hülye – gondolod / tiszta lappal indulni és tessék, ettől tisztább már nem is lehetne, pedig nem bánnád ha… / méregfogát veszed a gondolatnak, a „ha“ dolgokkal leszámoltunk rég már, a „ha“ az már csak múlt egy cipős dobozban a padlás huzatos némaságában, érvénytelenítve.
Családi históriánk sarkalatos pontja az ősök panteonjában keresztanyám Csépe szüléjének története: megharapta egy kutya, a veszettség elleni oltásért pedig felgyalogolt Kishegyesről Budapestre. A túlélésért vállalt hat napos út: gyalog és jótevők szekerein, az éjszakák a csillagos ég alatt vagy a közeli tanyákra bekéredzkedve. Mégis eljutott a Pasteur Intézetbe az életmentő szérumért. Ismétlődő történelem / belém is belém mart egy habzó szájú teremtmény a születésem pillanatában? Egy életen át érzett mérgezés a különbözőség szimptómáival: lázadni, ellenkezni, kiállni magadért, tenni, nem belenyugodni a szűkös lehetőségekbe… beteljesíteni egy sorsot, elmenni csak azért, hogy egyszer talán visszatérhess, pedig nem akarsz már soha. Rendellenesség visszafele haladni az úton, csak előre lehet és kell is… És kell is.

“I’ve been waving goodbye
Pretending not to cry
I want to be someone
If you take me away
All the pain will change
Into a memory…
Of when we were amazing”

Ez is érdekes lehet