Theseus paradoxon / Sünök és kaktuszok

írta Árpád
1 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Theseus álomhajója jár az eszemben. Vele együtt jön a paradoxon, melyet oly szívesen boncolgat a kopasz filozófusok hada. A sok gondolkodás nem jó. A túlbonyolítás meg végleg elront mindent. De ha egyszer Theseus hajója megduplázódik. A dilemma egyszerű: alkatrészenként cserélik le összes alkotóelemét, hogy kitartson míg hazaérnek. Egyszer csak már nem is maradt a kezdeti hajóból egy szálkányi sem, mindent a másolt részek helyettesítenek. Létrejön egy alteregó, egy ugyanolyan hajó. De akkor hol van az eredeti? És ha az eldobált komponenseket újra egymáshoz illesztjük, akkor már két ugyanolyan hajónk van? Két teljesen azonos árbóc nézi magát a kishegyesi Krivaja folyó tükrében. Mindkettő igazi lenne? A lélek, az érzelem, a kapcsolat két ember között, legyen bármilyen formájú is, pont ilyen módon cserélődik ki, újul meg? De akkor melyik az eredeti és melyik a másolat? És egyáltalán, minek is kell másolat?

Az íróasztalomon kaktusz ül, cserépben. Igénytelenül nevelhető növény, mintha csak, aki adta arra számítana, úgysem szeretek a zöldekkel sokat bíbelődni. Azt mondta, azért néha locsoljam majd meg. A kaktusz is kicsit olyan, mint a sündisznó. A sündisznótól, a szerető sündisznótól pedig csupán karnyújtásnyira lebeg a híres (amiről alig tud valaki) sündisznó dilemmája. Szeretni akar, de töviseivel/tüskéivel védi magát, hogy ne bánthassák. Szeretni akar, de fél, hogy megsebzi másikat a töviseivel/tüskéivel. Érdekes mikor két kaktusz, vagy éppen két sündisznó közeledik egymás felé, remélve. Kívülről groteszk minden mozdulat, minden gesztus. Félénk tánc, éppen csak megérintve egymást, aztán gyorsan visszarántva magukat, gyanúsan vizsgálva ujjbegyeinket. Mindjárt kibuggyan a vér. Micsoda megrökönyödés: csupán az elme buta játéka… a fájdalom olyan volt mintha, még sincs seb. Már annyira hozzászokott a fájdalomhoz ez a kettő itt, hogy nem is mer igazán ölelni, ahogy csak talán egyszer lehet ölelni az életben. Azt a kitárulkozást tartogatni kellene. Nem jó utána már más cserépbe átültetve. Hiába ugyanolyan a föld, a környezete, a páratartalom vagy a fénymennyiség. Mindig az eredetihez, Theseus eredetijéhez próbálja viszonyítani. Ami már nincs, ami már lecserélődött. Ugyanarra. Furcsamód ugyanarra…

Ez is érdekes lehet