Tehetségfalva. Így is nevezhetnénk a szerbiai Bácska szívében elterülő Kishegyest, hisz számos művészt, zenészt és irodalmárt adott már a világnak, mint, amilyen Csépe Imre, Németh István, Lajkó Félix vagy éppen Rúzsa Magdi. A helyi általános iskola diákjai évről évre helytállnak az országos tanulmányi versenyeken, a kulturális pezsgés pedig július hónap folyamán a Dombos Fest keretében csúcsosodik ki. Az itt élő emberek között rengeteg tehetséges fiatal is van, kiknek valódi tehetséggondozás hiányában maguknak kell megteremteniük saját felhajtó erejüket. Művészetről, sorsról és jövőről beszélgettünk Fekete Kormos Kinga festőnővel.
Mióta foglalkozol festészettel?
Kicsit több mint 2 éve foglalkozom festészettel. Sajnos két és fél évvel ezelőtt egy komolyabb betegség miatt kényszerültem betegszabadságra és a gondolataim elterelése végett ragadtam ecsetet. Pár évvel előbb is próbálkoztam már a festéssel,de akkor valahogy nem ragadott magával az az érzés, amit most festés közben érzek.
Fiatalabb éveidben, gyermekkorodban már érződött némi elköteleződés a képzőművészet felé, vagy ez csak később kristályosodott ki?
Már az általános iskolában részt vettek rajzaim versenyeken,hol jobb, hol rosszabb eredménnyel,de az iskola után nem fordítottam időt a művészetre. Munka mellett nem volt rá időm.
Mesélj az első próbálkozásokról!
Mivel elejével csak az idő elütése miatt fogtam neki festeni, nem is fordítottam rá nagy gondot. Az első pár képem befejezése után azonban azon kaptam magam hiányzik,ha egy-két nap úgy telt el,hogy nem nyúltam ecsethez. Azóta próbálok mindég komolyabb és komolyabb képeket festeni, önmagamhoz képest fejlődni.
Milyen technikát használsz, melyeket kedveled?
Én csak olajjal festettem eddig és mivel ez nagyon megtetszett,annak ellenére,hogy a festék lassú száradása miatt egy-egy kép több idő alatt készül el,valószínű ennél a technikánál is maradok,ami persze nem azt jelenti,hogy nem fogok kipróbálni esetleg mást is.
Vannak nagy példaképeid, akikhez szeretnél felnőni, vagy a saját utadon próbálsz haladni, egyéni stílust kialakítva?
Nincsenek nagy példaképeim. Minden festő munkájában van valami, ami tetszik és természetesen tanulok is tőlük, de én szeretnék a saját utamon járni. Az egyéni stílus még várat magára,az utam elején járok,boldog lennék,ha egyszer saját stílussal rendelkezhetnék.
Melyek voltak életed legnagyobb kihívásai a festészetben, vagy az életedben?
Életem legnagyobb kihívása a betegségem,ami ellen még a mai napig harcolok,de ha mondhatom ezt,megérte mivel ez által szerettem bele a festészetbe és kapott új értelmet az életem. Lehetséges, hogy ha nem így alakul, soha nem kezdek el komolyabban festeni.
Volt segítséged, úgymond patrónusod az alkotómunkában, aki tapasztalataival vagy tanácsaival hozzájárultak a fejlődésedhez?
Édesapám is foglalkozott festészettel amatőr módon. Ma már nem fest,de tanácsaival és tapasztalataival sokat segít. Az ő stílusa kicsit más mint az enyém,de ettől függetlenül minden észrevétel jól jön és segít megtalálni a helyes utat.
Hogyan értékeled, szülőfaludban, Kishegyesen mutatkozik igény, akár vásárlói, akár műértői szempontból arra, amit csinálsz?
Néhány képet sikerült már eladnom,de a nagy munkanélküliség miatt az embereknek inkább a létfenntartásra kell összpontosítaniuk és a művészet már luxusnak számít. Sokan szívesen megvásárolnának néhány képet faluk díszítésére, de pénztárcájuk nem engedi.
Szélesebb körben van lehetőséged értékesíteni munkáidat? Állandó vásárlói körrel rendelkezel, vagy inkább eseti jelleggel keresnek fel?
Inkább eseti jelleggel keresnek fel,de még sokan vannak, akik nem is tudnak munkáimról. A lehetőségek korlátozottak, terveim között szerepel a közeljövőben egy önálló kiállítás létrehozása, ehhez készítem most a festményeket. Remélem, meg tudom valósítani az elképzeléseimet.
Milyen csatornákat használsz az értékesítéshez, vagy éppen portfóliód bemutatásához?
A facebook oldalamon fenn vannak a festményeim és a helyi újságban,a Szó Beszédben is készült rólam egy riport. Mivel a képeim, saját megítélésem szerint eljutottak egy szintre, majd komolyabban is elkezdek gondolkodni a reklámozásukon.
Tartod a kapcsolatot más, kortárs festőkkel is, akár országos, akár nemzetközi szinten, vagy követed munkásságukat?
Igen, az internet segítségével már nagyon sok jó festővel felvettem a kapcsolatot és követem munkásságukat. Különböző festő oldalakon megosszuk egymással alkotásainkat és hozzászólásainkkal segítjük egymást a fejlődésben.
Milyen tanácsod adnál azoknak a tehetséges kishegyesi fiataloknak, akik még csak az alkotói munkájuk, pályájuk elején vannak, és nem tudnak hová fordulni tehetséggondozásért?
Kisfalunkban rengeteg tehetséges fiatal van! Nem szabad, hogy elkallódjanak,minden lehetőséget meg kell ragadniuk amit az élet felkínál. Legyenek nagyon kitartóak bármiben is tehetségesek és a kudarc ne tántorítsa el őket. Manapság nagyon nehéz önzetlenül segítő embereket találni,de ha valamit nagyon akarunk, akkor segítség nélkül is sikerülhet.
Végezetül, hol tekinthetik meg az érdeklődők a képeidet és hogyan tudnak veled kapcsolatba lépni?
A facebook oldalamon megtekinthetőek a festményeim (https://www.facebook.com/kinga.feketekormos) és ott akár kapcsolatba is léphetnek velem illetve az email címem inga82@freemail.hu .
Fekete Kormos Kinga műveinek galériája:
2 hozzászólás
Kishegyes valóban tehetségfalva és itt egy újabb művész a faluból. Nagyon nem lehet mit hozzátenni, szépek a képei és bravúrosan bánik a fény-árnyék hatásokkal.
Wow she is simply awesome. And how old is she? like 15?
Hozzászólások lezárva.