Kis vendégeink vannak! – ront be anyám, rá sem hederítve, hogy éppen nagy kínkeservek közepette próbálok valami értelmeset a monitorral vetni. Ilyen tekintetben sosem volt túlontúl gyengéd. Ha akart valamit, akkor elmondta, állhattam én akkor éppen tótágast is. Távolban lakó unokahúgaim érkeztek vendégségbe, kiket már több mint egy éve nem láttam. A konyhában két tízévesforma lányka ül az asztalnál lábat lógatva, ugyanazzal a csintalan vigyorral, mint amire utoljára emlékeztem. Eszményien világos szemek, szőke hajjal és elbűvölő arccal. Méghozzá duplán, mivel ikrek – kicsit olyan ez, mintha egy személyt látnál kétféleképp ugyanabban az időben, csupán a perspektíva tolódik el. Persze az idő és a távolság megtette hatását, mert ma már csak szerbül beszélnek, második anyanyelvük lekopott róluk.
Habár ritkán találkozunk mégsem kellett különösebb unszolásnak alávetni őket a felnőttek oly nevetséges játékai közben, melyekből gyerekkoromban én is az „adj egy puszit a nagybácsidnak“ című előadásokat rühelltem a legjobban. Persze az ellenállás hasztalan volt, előbb szabadultam ha megtettem amit kértek.
Miután nagynéném és unokahúgaim távoztak anyám ismét besurrant a szobámba – már meg sem lepődtem, csak nyugtáztam.
- Holnap meg holnapután itt alszanak! // Tényleg? Kapom fel a fejem a kijelentésre és azon morfondírozok: kimaradtam valamiből – hisz az előbb még kissé megszeppentek voltak, nem reális az óhaj részükről. Aztán mint sejtettem a lányoknak semmi közük – csupán közvetve – az elhatározáshoz. Unokatestvéreim – akik szintén ikrek – hatalmas botrányt kavartak, amikor kiderült, hogy messze élő nővérük lányai hajában tetveket talált az egyik és azonnal utcára is hajította volna őket, ha nagyanyjuk, szegény nagynéném közbe nem lép, mint már oly sokszor és magára vállalja a unokáit. Másnap már hozták is őket és a nena nekiállt samponozni és fésülgetni az ikrek haját, miközben nem is igazán volt ereje szabadkozni senki előtt sem. Idősebb lánya sosem volt az anyaság megtestesült példaképe, mégis valami banális véletlen folytán öt gyermekkel áldotta meg a sors. Míg másik két lánya, akik szintén ikrek, talán az előttük járó rossz példából okulva, az elődből kimaradó törekedést is magukra véve váltak tisztaságmániássá. *Naponta kisavazni az kádat nem visz közelebb a megvilágosodáshoz, sem semmi máshoz – legfeljebb a súrolószer párolgásából adódó mérgezéshez.
A kis szőkék viszont nem maradhatnak a nagymamánál sem… mert a másik lány most érkezik két napra jövendőbelijével a kopottas kishegyesi háztartásba… Mégis, micsoda eget verő botrány lenne belőle ha kiderülne a falusi gyermekeket előbb utóbb utolérő tetvek kínos incidense… Így a lányokat el kell távolítani.
Szegény jó nagynéném, három lánya óhajai sóhajai között lavírozva igyekszik eleget tenni mindegyiküknek, arra az egy hétre, mikor mind a távoli falvakból és városokból hazalátogat vagy az övéit küldi látogatóba. Nem maradván más választása, anyámat kérte meg az ikrek befogadására, legalább arra a két éjszakára míg a vej itt alszik.
Ahogy ezeket a sorokat írom, gondolkodom csak el rajta, hogy milyen megaláztatásokat kellett megélniük ezeknek a lányoknak az elmúlt napokban. A felnőttek valóban buták, ha jobb híján ezeken az ártatlan teremtéseken töltik ki érthetetlen dühüket. Mintha csak nem emlékeznének már hogy honnan jöttek ők maguk is.
– Pedig hogy készültek a kicsik, hogy jöhetnek végre a nagyiékhoz Kishegyesre! – kesereg anyám az ágyon ülve.
// Milyen szörnyű is lehetett nekik felismerni, hogy nem fogadják őket szívesen, nem örülnek nekik, sőt, undorral és szégyennel tekintenek rájuk – csupán amiatt a nő miatt, akit anyjuknak rendelt a sors. De hisz nem tehetnek róla! Ne büntessük a gyermekeket az elődeik bűneiért!
Igenis, falusi gyerekként voltunk mi is bolhásak, tetvesek, csupa koszosak és megettünk szinte mindent amit az utcák kínálhattak – sosem volt hiány kukacos cseresznyében sem fosatós sanyarikában (ringlószerű gyümölcs), rohadt körtében. A disznózsíros kenyér pirospaprikával mindennapos csemege volt. // El is gondolkodom rajta, hogy a fene nagy tisztaság fejlődésével egyenes arányban jelentek meg nyavalyáim is, mint pl. az érthetetlen allergiám is – szinte bármire… De annak idején legalább nem kellett szégyenlenünk, hogy gyerekek vagyunk…