Rege a digitális kezdetről / eredetmonda

írta Árpád
5 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Jó ideje már, hogy én is az internetfüggők népes táborát gyarapítom és szinte már kényelmetlenül is érzem magam miatta, hogy fel sem kapom az FTP, Torrent, Flash, PHP szavakra a fejem… csak nyugtázom, hogy ismerős dologról folyhat a vita. Épp most olvastam az egyik blogban egy külföldről hazajött lány tapasztalatait az internetről és hogy hogy vállt élete részévé világháló és a különböző rajta fellelhető közösségi platformok.
Ezen elmorfondírozva arra a következtetésre jutottam, hogy ha jól megfigyelem, akkor szinte mindegyik egoblog elsüti az ún. “privát eredettörténetét”, hogy milyen tapasztalatok segítették odáig ahol most tart.  

Ha jól belegondolok, akkor itt Szerbiában szinte teljesen izoláltak bennünket a nagy világtól és már más sem hiányzott nekünk a 90-es évek végén, csak az “online szabad vélemény nyilvánítás lehetősége” illetve a “cenzúrázatlan információhalom” ellenőrizetlen tanulmányozása, ne adj isten külföldiekkel történő véleménycsere. Érezhetően elkezdett széthullani a rendszer (politikai szempontból) és az ország romokban hevert (mind a mai napig), ergo az első internetszolgáltatók is csak 32-es dialuppal tudták kiszúrni a szemünket.
Az első alkalom, hogy használtam a netet, 2000 körül lehetett. Egy szoccos kockatömb, harmadik emeletén rendezték be Kishegyes első “Teleházát”, amelynek gépparkja komoly 4 darab, éppen csak Pentium II-es gép volt, és erre a négyre osztották szét a csigalassúságú telefonos borzalmat. Az első oldal amit megívtam a böngészőmbe a Google segítségével a Star Wars film főoldala volt. A mai napig sem tudom miért ezt ütöttem be a keresőbe… nem vagyok különösebben rajongó. Amúgy egy egy órás kiruccanásnak a netre elég súlyos anyagi vonzatai voltak, melyeket egy hetedik osztályos elemista nehezen tud kipengetni… de mégis felejthetetlen élmény volt. Igazából volt annak egy feelingje is, amikor ősz végén egy zápor elől menekültem be a sötét lépcsőházba, majd baktattam fel a harmadikra, hogy ha már itt vagyok (és épp van pénzem), akkor elütöm az időt egy kis szörfözéssel (és ettől nagyon menőnek éreztem ám magam). Olyan Mátrixos hangulata volt, ahogy a kiscsaj résnyire nyitotta a lakásajtót, hogy megnézze ki csöngetett (elvégre akkor ezek a gépek kisebb vagyonokat értek), majd miután konstatálta, hogy a klub újabb tagja, gyorsan beengedett. Volt már egy bejáródott kuncsaftkörük…. Itt összefuthattál az info tanároddal, Jucival a szomszédból, de még a boltossal is. Underground Balkán módra. Ekkor még nem rendelkeztem otthoni számítógéppel.

Aztán jött a (nem emlékszem pontosan) 2001-2002-es esztendő, amikor is falum két fiatal, ám annál inkább tehetséges informatikus palántája (akkor fiatal főiskolásként) egy pályázat révén létrehozta/megreformálta az új kishegyesi Teleházat, amely jelentős sikereket ért el a falu fiataljainak körében. Az egykori underground, titkos-főhadiszállás a darkos bérlakásból beköltözött egy napfényes üzlethelyiségbe, a régen befuccsolt vegytisztító helyére és elindította áldásos tevékenységét. Gépparkjuk akkor 4 darab Pentium III-as erősségű (és generációjú) gép volt , illetve egy erősebb, de még mindig P III-as generációjú BOSS-al az élen. Aki a nyitás utáni napokban ott járt, még érezhette a jellegzetes “új” szagot, tudjátok, amikor kicsomagoljátok a új tv készüléket, vagy mobilt és megcsapnak benneteket a gyári illatmolekulák. Amikor először beléptem tiniként ebbe a helyiségbe, úgy érzetem, hogy valami nagyon fontos, valami nagyon nagy dolog történik itt. Egy romos kis faluba megérkezett a XXI. század és igen, innentől fogva minden más lesz. Bizonyos tekintetben így is történt.

Anno inkább számítógépes játékokra pazaroltuk az értékes gépek kapacitását, de juszt is megérte. Itt ismerkedtem meg elúször az azóta is kedvencnek számító játékaimmal: Star Craft, Age Of Empires, Warcraft, Diablo II. Ezek mind felejthetetlen pillanatokat nyújtottak, arról nem beszélve, hogy hálózatba kötve játszva a többi teleházas ellen hihetetlen élményt adott. Sőt később már ún. “esti partikat” is szerveztek, melyekre x pénzösszeg leperkálása után befizethette magát az ember, majd zárástól reggel nyolcig egy elit csapat tagjaként, kizárólagosan birtokolva a gépet, játszhatott. Persze mint minden projekt és fejlesztés , a kishegyesi Teleház is mélyrepülésbe kezdett, miután az akkori alapítók úgymond továbbléptek. Nem, nem hagyták magára gyermeküket, sőt, kilobbiztak egy új “klubhelyiséget” neki, amelyet gyönyörűen felújítottak, majd átköltöztették az egész gépparkot (mely addigra több, evolúciós cikluson esett át – alkatrészcserék és újítások), amely akkor már 6 tagúra gyarapodott, hála a megfelelő üzletpolitikának – akkor még hittek a becsületben…. persze ez a sikertörténet sem végződhetett happy enddel… váltották egymást az ott dolgozók, akik átmeneti munkahelyet kerestek, amely még szórakoztató is volt, és nem szakadt bele az ember. Ám ott kezdődött az igazi hanyatlás (talán), hogy pénzközpontúvá vállt az egész, és a szellemiségből semmi sem maradt.

2004-ben megkaptam az első gépemet a Bagoly totememtől, aki elindított ezen az úton. Egy jócskán kiöregedett Pentium II-es 300Mhz-es Celeron processzorral szerelt kis gép volt 192 Mb SDRAM memóriával és egy 6 gigás WD merevlemezzel. Igazából semmilyen játékot nem lehetett rajta játszani az ötödölőn kívül, de talán pont ezért kezdtem el átbújni a komplett operációs rendszer összes funkcióját (és unalmas óráimban a HELP-eket olvastam). Majd az Office-ra okítottam saját magam. Ekkor lett otthon telefonos netem, amelyet csak szigorúan éjfél után használtam (lám megmaradt a törvényen-kívüli életérzés), akkor is csak weboldalak látogatására. Aztán a társasági körben népszerű mIRC chat program következett, ekkor regisztráltam az első e-mail címemet is, amely természetesen egy satnya freemail cím lett, később pedig mailbox.hu-s. A középiskolai végzős diplomamunkámat még ezen a gépen írtam meg, 2005-ben, és 3 floppyra mentve vittem kinyomtattatni.

Aztán jött 2006, amikor is meglett az IntelPentium 4 Celeron D, processzorú gépem , 512 rammal, 80-as Maxtor merevlemezzel és egy nagyon szar MSI irodai alaplappal. Ekkor váltottam Wireless (mikrohullámú) netre, amely 256/128-as sebességével lélegzetelállító fejlődés volt a dialuphoz képest. Ekkor már MSN, Gmail, Firefox, Torrent és hasonlókra váltottam le a “kék E betűt” és ekkor kezdett igazán kiszélesedni a világ. Ebben az időben próbálkoztam webdesig-nal is, de zavart a szabványosítás hiánya és hogy komplett hülye vagyok a kódolgatáshoz, ahhoz képest, hogy PHP kódokkal viszonylag jól megy a szöveg szerkesztés. A Photoshop és társai is rendszeres segítőimmé váltak. Persze manapság már csak (főként időhiány miatt) alapfunkciói miatt használom a gépet. Az új gépem 2008 októberében került a birtokomba, Intel Pentium Dual Core 5200, 2G ram, 320 giga WD merevlemez és 512/256-os kábelnet. Jól látható a generációs fejlődés.

Blogírással már próbálkoztam a http://kagehito.blog.hu/ oldalon, ahol ún. egoblogot indítottam, de nem voltak határozott elképzeléseim a témákkal kapcsolatban, mindezek mellett írói válságom kellős közepén kuksolva a legkisebb kedvem sem volt egyetlen mondatot se papírra/képernyőre vetni, tehát a kezdeményezés behalt. Majd az Animecomment http://animecomment.blog.hu/ oldalán lettem vendégblogger, de itt sem volt türelmem, pláne, hogy itt csak anime kritikákat vártak el tőlem, de teljesen magam alá kerültem, hogy még annyit sem tudtam érdemben megfogalmazni, hogy miért is tetszett mondjuk az Elfen Lied. Szóval szellemi csőd…án, 2008 végén (amely felfogható valamilyen szintű újjáéledésnek is) ismét írni kezdtem és azon gondolkodtam, hogy miért is nem indítok egy blogot, amely legalább arra ösztönözne, hogy az érzelmeimet kiírjam magamból. A Poznanici.com (vajdasági közösségi oldal – IWIW klón) oldalán belül indítottam egy új blogot, de mivel ez kívülről nehezen volt elérhető az ottani blog felszámolása mellett döntöttem. Ezután jött ez a WordPress alapú blog.

Amikor elkezdtem, megfogadtam, hogy magát a blogot igyekszem nem témafüggové tenni, és igazán megörültem, amikor láttam, hogy mások is hasonlóképp tesznek, tehát főként saját érdeklődési körükön belülről választanak témát maguknak. Ez megragadott és akkor vette kezdetét Akira Watanabe utazása is…

*Ez egy átdolgozott írás, eredetileg ekkor született: 2009.03.04.

Ez is érdekes lehet