Hosszú hétvégén vagyunk egy másik párral, messze a várostól, az ősz belehel a nyitott ablakon, tűz pattog a kályhában. Túlárazott, közepesen finom, éttermi vacsorán vagyunk túl.
Azt érzem megvan minden, de közben meg emelkednek és süllyednek bennem a gondoltatok múltról, jelenről és jövőről.
Úgy rágtuk az ételt – ami egy év alatt 40%-ot drágult -, mintha minden falatot számolnánk, miközben az asztal fölött inflációról beszélgettünk. A fehér abroszon SZÉP kártyák hevertek, ha már vannak, gyorsan merítsük is le őket, ki tudja meddig tudunk még étterembe járni.
Ősz van, gazdagság és szegénység. Minden egyszerre. És kicsit zavarodott is most valahogy mindenki. Sokan mentálisan menekülnek. Talán magam is. Filmbe, játékba, könyvbe. De az írásban utolérnek a visszhangok. Sőt. Mint valami barlangban, fel is erősödnek, miközben lassan mindenki pakolászik körülöttem. Hajat szárít, ágyneműt húz le, cipzár surranása hallatszik az emeleten.
Készülünk vissza a hétköznapokba. Készülünk vissza az életbe.