Kezdőlap » Magabiztosság nélkül nem működhetsz

Magabiztosság nélkül nem működhetsz

írta Árpád
7 megtekintések
fehér öves karateka ül egy padon, csak a törzse látható, jobb kezében fehér övet markol, bal keze a csípőjén pihen

Hogyan értékeled a magabiztosságodat?

napi téma

Többször mondták gépjárművezető ismerősök, hogy ha már valaki szabálytalankodik, tegye azt magabiztosan. Először nem értettem, mígnem párhuzamokat nem kezdtem vonni saját tapasztalataimmal.

Kis, magyar faluban nőtem fel Szerbiában, alig tanultunk meg valamit az államnyelvből, használni sem kellett, még a hivatalokban sem. Középiskolába a szomszéd mezővárosba jártam és sokat szenvedtem a nyelvtudás hiánya miatt. Arról nem is beszélve, hogy az elemiben felszedtünk magunkra valami állandó szégyenkezést meg aggodalmat, hogy “jaj, vajon ki mit fog gondolni”, ha valamit nem jól csinálunk.

Mire eljutottam az érettségiig már sokat fejlődtem szerb terén, de ehhez az kellett a legjobban, hogy használjam a nyelvet. Úgy, ahogy tudtam. Az egyik egzotikus, keleti portékát árusító boltban például füstölő pálca helyett “füstölt botot” kértem, mert csak azok a szavak jutottak eszembe. Nem nevettek ki. Kicsit gondolkodtak, kijavítottak és a vásárlás végbement. Tanultam egy új kifejezést, és meg is kaptam, amit kértem.

Sok évvel ezután ugyanezzel az opportunista hozzáállással kérdezgettem szörnyű japánsággal Oszakában meg Kiotóban útbaigazításért a helyieket, akik mindent elkövettek, hogy megértsük egymást. Ehhez kell az a bizonyos magabiztosság.

Anyám elmondása szerint kisgyerek koromban szokatlanul bátor, nyitott és magabiztos gyerek voltam. Mindenkihez odamenten, mint valami kölyökkutya. Ez a nyitottság lassan eltűnt, és már felnőtt korban kellett újra edzni magam rá.

Azt gondolom, hogy a saját viszonylatomban megvan bennem magabiztosság hozzá, hogy kellő határozottsággal tudjak működni a hétköznapokban. Valahol ezért szerencsésnek is érzem magam.

Mit szólsz?

Kapcsolódó