Mit tanultál meg legutóbb?
napi téma
Falusi gyerekként annyira természetesnek tűnt, hogy tavasztól őszig mindig van valami termés a ház körül, amivel bíbelődhetek és persze közben meg is dézsmálhatom. Az ősz kiemelt időszaka volt a dióverés (hosszú botokkal ráztuk meg a magas diófák ágait), majd az avarban való kutakodás a csonthéjasok után. Télen aztán mikor a ház népe már a négy fal közé szorult, jöhetett a diótörés.
Főként decemberi öreg estéken. Igyekeztünk, hogy összegyűljön az elegendő mennyiség karácsonyig, hisz számtalan sütemény követelt belőle részt; hol egészben, hol zúzott vagy darált formában. Átlényegült csillogó cukorral elkevert díszítéssé a linzeren, vagy töltelék szőnyeggé a zserbón, esetleg apró darabokban elbújt a gyümölcskenyérben.
Legutóbb, mikor anyámat látogattam meg, a spájzban matattam valami után és a lábam alá gurult egy szem dió. Láttam egy kisebb krumpliszsák félig van vele, amit csak azért furcsállottam, mert a jelenlegi házunknál nincs is diófánk. Pár nappal később estefelé kérdeztem rá. Kapta valamelyik barátnőjétől karácsony előtt, de nem volt kedve megtörni.
Rám tört a dióehetnék. El is felejtettem mennyire odavagyok azért a kellemes, barna ízért, az enyhén sós-édes, olajos zamatért. Hát előlaptam a vágódeszkát és kalapácsot meg a diót és nekiláttam pár szem erejéig kielégíteni sóvárgásom. Anyám csatlakozott, fel is osztva, a munkát. Én töröm, ő meg pucolja, válogatja őket.
Rendre túl nagyot vagy túl kicsit, zúztam a gyümölcsre. Ha sikerült is feltörnöm akkor is csak darabokra morzsolódott a fémkalapács ügyetlen csapásaitól. Aztán már rám szóltak: ugyan, hogy töröd már azt a diót, pedig régen tudtad! Így-e, fordítsd a hegyét lefelé és akkor szépen végigreped a két oldalon is a héj. És valóban. Megtörtük végül az egész zsáknyit pár óra alatt.
Érdekes mennyi mindenről feledkezik meg az ember, ahogy távolodik tőle térben és időben. Hát így tanultam meg újra, amit már egyszer tudtam. Egyébként erről az estéről inkább az maradt meg, mennyire jót beszélgettünk anyámmal munka közben, mindenféléről, de főleg a múltról. A múltról, ahol konzerválódik minden szép emlékünk. Meg a rosszak is.