Kard és kakas

írta Árpád
0 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Felfalt kilométerek után émelygés, aztán hamvaiból lábadozó vajdasági kakas. A élet színei tollain, egyik sem elkülöníthető, nem mondható rá egyértelműen: ez ilyen, amaz olyan. Színes, ahogy város is, melybe tévedt. Van egyfajta jelenlét minden pillanatban, valami olyasmi, mint a hajnali álom egész napon át tartó nyomottsága. 

Japán regék és mondák könyve az ágy lábánál – mindig tartogatnak a pár oldalnyi történetek némi lélekemelést, biztatást. Egyszerű történetek, egyszerű dolgokról. Az olvasó pedig folyton azt kívánja közben: bár ilyen egyszerű lehetne ez az élet is, aztán rájön: a szereplők számára is gigantikus a kihívás – átmenjen-e a hídon, vagy ne? Döntésén múlik minden, nem erőszakolják, nem küldik, vagy tartják vissza, nem várják el tőle, sem az egyiket, sem pedig a másikat. Mert, mint tudjuk, csak így érdemes megélni – szemtől szemben az élettel, megértve, nem rettegve tőle… A japán kard markolatára pedig végképp rákulcsolódik a kéz: a harcos útja ez – a parasztok, királyok, rabszolgák, hűbérurak és papok mind elbújhatnak az indokaik mögé: de az urát vesztett roninnak csak egy útja van…

2 hozzászólás

Saraswati 2012.04.15. - 16:12

Tetszik. Végül úgyis át kell menni a Hídon… jobb önként és hősiesen.

AkiraWatanabe 2012.04.18. - 08:43

A híd pedig a miénk… Mindenki hídja ez és mindenki egyedül van vele, de ettől szép. Talán, tényleg ettől szép…

Hozzászólások lezárva.

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: