Kezdőlap » Kapudrog a mozgáshoz

Kapudrog a mozgáshoz

írta Árpád
36 megtekintések

Tegnapelőtt, a reggeli edzésen ugráló köteleztettek. 36 évesen, szökdécseltem és minduntalan elrontottam, de a végére meg már kicsit, félszegen ugyan, de élveztem is.

Hosszú volt az út eddig, hogy ma már állandóan azt keresem mikor és hogyan mozoghatok, gurulhatok, sétálhatok, mászhatok.

2020 elején vettem egy kerékpárt. Csak így. Bementem a Rákóczi téri Csepel boltba, rámutattam egy fehér biciklire és a negyedéves bónuszomat – amit, pár órával előbb kaptam, csak meg – átnyújtottam cserébe érte.

Tulajdonképpen biciklizni is utoljára gyerek koromban bicikliztem rendszeresen, utána hol gyalog, hol robogóval közlekedtem, Pesten meg leginkább BKV.

Már látszódtak a COVID 19 világra gyakorolt hatásai, pár héttel később meg már teljes lezárásban voltunk. Ekkor kezdtem tekerni. És ez valahol megváltoztatott mindent: tanulni kellett közlekedni, egyáltalán állóképességet szerezni. Megismerkedtem a város bicikliút hálózatának vérkeringésével, a része lettem.

Végül már minden nap tekertem, ha az időjárás megengedte. Közben belefolytam a kettlebell-ezésbe is, meg a Gellért-hegyi séták is rutinná váltak.

Manapság már keresem az időt és az alkalmat a mozgásra, és valahol csodálkozom is: hogy bírtam régen a passzivitást?

1 hozzászólás

Az élet ereklyéi – ÁrpádBlog 2023.03.06. - 11:19

[…] színű Landrider-emet. Azóta a március – október között gyakran napi szinten tekerek. Kapudrog volt a mozgáshoz, ez […]

Válasz

Mit szólsz?

Kapcsolódó

%d bloggers like this: