Hozzávetőleg egy éve publikálom többnyire a magyar fővárossal kapcsolatos rácsodálkozó cikkeimet szülőfalum újságának hasábjain. Az olvasók tetszését akkor lehet elnyerni, ha a cikket író hozzáállása az ö szemszögüket tükrözi. Volt tehát keserű szatíra elvándorlásról, cinikus-humoros tárca a Budapesten is jól látható nyomorról, szegénységről. Végül visszafele is írni kezdtem, haza ha úgy tetszik – ehhez sok időnek el kellett telni és munkahelyi tapasztalatok tükrében is meg kellett élni a hullám völgyét és hátát egyaránt. Mikor rájövünk, hogy az otthon és az itthon tulajdonképpen egy.; és szembefordulunk az addig bennünket is jellemző hozzáállással, a környezetünk elkezdi nem érteni a szavunkat.
Megírtam az első visszafele köpködő cikkemet és kifejeztem nemtetszésem: a fogadtatás vegyes volt és jött is pár levél, kivétel nélkül egyetértőktől. Megérne egy külön esszét a kispolgári begyepesedettség és internetes kommunikáció találkozásából születő szerelemgyerek, a neoprimitivizmus elemzése, de nem untatnám vele a nagyérdeműt. Elég annyit tudni, hogy egy politikai csatározásoktól, gazdasági váltságtól és még ki tudja mitől sújtott falu lakóiról van szó, akik lassan szem elől tévesztették a konokul előre menetelést és lebecsülték a tudást, mint invesztálható tőkét. Ez még bocsánatos bűn, hisz a saját életükről van szó, de mikor ezt a hozzáállást adják tovább az utódaiknak, khm… az már kevésbé.
Épp most futottam bele egy régi vitába, mely nem is értem, hogy került ismét reflektorfénybe, de mindig jóízűt csámcsogunk rajta. Ami szomorú, hogy a mi életünket érintette talán a legkevésbé, hogy közel hét esztendőnek ezelőtt a helyi közösség egy pályázaton pénzt nyert az utcanévtáblák lecserélésére. Gondolták egy kalap alatt, akkor át is nevezik az utcákat, mivel nagy részüket még a kommunista Jugoszlávia vörös csillagos ideológiái mentén kereszteltettek és az új évezredbe (pláne a 99-es NATO bombázások után) átevezni nem üdvös olyan utcanevekkel, mint a Jugoszláv Néphadsereg, Maxim Gorkij, Marx, Engels Ahogy egyik nagy tanítóm is mondja: könnyen önbeteljesítő végzet lehet belőle, ha negatív dolgokra fókuszálunk. A változás jó, főleg, ha a kommunista hősök és fogalmak neveit elvetve a külhonban oly féltőn megóvandó magyar kultúrából és nyelvterületről veszünk át új elnevezéseket. Marxot és Engelst így váltotta Bartók Béla és Kodály Zoltán és így tovább.
E helyi lakosok számára egyébként sincs nagy jelentősége tájékozódás szempontjából, hisz az utcák, benne a házakkal ugyanott maradtak. Ám a magyar nemzeti identitás megőrzésének céljából, amit a többségi nemzetek és a politikai játszmák igyekeztek a múltban erőszakkal kigyomlálni igenis komoly jelentősége van.
No, de vissza a vitához: hét év elteltével (kiírom számmal is: 7) újra felvetődött a falu Facebook csoportjában a dilemma: Miért kellett átnevezni? A reakciók leptek meg leginkább: minden kommentben fejhangon történő sápítozást véltem felfedezni:
- Mert itt senkit nem kérdeztek meg semmiről! – Ez nem igaz, lehetett menni reklamálni pár hétig, miután közzétették az új neveket.
- Mert a régebbiek jobbak voltak! – Jobbak? Mihez képest? Hogy tudod ki volt Bartók ellentétben Engelsszel ? Rosszabb esetben ugyanez csak fordítva. Vagy: egyikről sem hallottál még.
- Mert a régieket megszoktuk és tudtuk fejből! – 40 utca, nem 400 vagy 4000. Olvasd és jegyezd meg! Ha régen ment a régi nevekkel, akkor mos is sikerülni fog.
- Egyébként ez még mindig aktuális probléma? – Nem, már nagyon régen nem ezzel kellene foglalkozni. No, nem hiába vándorol el a fiatalság. Megsúgom, nem csak az országból lett elegük, hanem ebből a szemellenzős hozzáállásból is.
Végül idézek, de csak mert tényleg így van:
Ne azt kérdezd, mit tehet érted a hazád, hanem hogy mit tehetsz te a hazádért! (John F. Kennedy)
Érdemes elgondolkodni rajta.
0 hozzászólás
Ezek az emberek ki lettek léptetve a komfortzónájukból és ezt nem tudták feldolgozni. Szellemi fejlődében leállt emberek bármilyen változással találják szembe magukat, gyakran mondják, hogy ha eddig jó volt, akkor minek változtatni?
Az ilyen embereknek komoly kihívást jelent egy utcanév változás, mert lelkileg nem tudják feldolgozni a változást. Az ilyen embereknél tapasztalható, ha megkérdezzük hogy vannak, elindul a panaszáradat. Ha nincs jobb téma elkezdenek a betegségeikről beszélni és órákig ismételgetik. Ha sikerül leszoktatni Őket a negatív gondolkodásról csodákat lehet elérni, csak iszonyatos energia ráfordítással.
Ami szomorú, hogy ezek az emberek ennek előtte sem ismerték az utca neveket és most is csupán két okból firtatják: a koporsós halottas lapjain és a helyi kábel tv apróhirdetéseiben az új utcanevek miatt nem tudják, hogy pontosan kiről is van szó. Láttam már olyat is, hogy a reklámban látott telefonszámot felírva keresték ki a telefonkönyvből, hogy kiről lehet szó. Nem, nem hívták fel, nem is akartak tőle venni semmit, csupán ez érdekelte őket “UGYAN KI?”.
Amit írsz teljesen igaz, kimozdították őket a komfortzónájukból és most hőbörögnek.
Bónusznak ott van a szellemi hanyatlás, kispolgáriság, a maguk által sem értett tradíciókba való görcsös kapaszkodás, xenofóbia, stb…
Igen, ha egyszer meg tudnák változtatni a negatív hozzáállásukat, ha cselekvésbe fordítanák a gondolataikat, én is úgy hiszem (és hinni akarom), akkor pozitívabb és tevékenyebb is lehetne. Közösségibb a szó valódi értelmében.
Csak egy apró technikai adalék,arra az időszakra datálható, a személyi igazolványok és útlevelek cseréje és ez is egy szempont volt ,hogy ne kerüljön külön költségbe az embereknek az utca név változtatás ,hiszen akkor amúgy is mindenkinek újat kellett csináltatni.
És erre mondom akkor, hogy PLÁNE, nem értem a felháborodást az emberek részéről. Nem hogy a kultúrát őrizendő magyar utcaneveket, és szép, új névtáblákat kapott a falu, még arra is figyeltek, hogy az új, chip alapú személyi igazolványok bevezetésével párhuzamosan történjen az újítás. És mégis, kikérik maguknak. Igazság szerint józan paraszti ésszel kelleni csak végiggondolni, ám ameddig van pár hangadó, aki sikeresen megpendíti az állandó zsörtölődés húrjait, addig nehéz tisztán látniuk. A negativitást is illene oly szkepticizmussal kezelni, mint a pozitiív próbálkozásokat, hogy otthonosabb, élhető hely legyen Kishegyes.
Egy kicsit talán szigorúak vagytok saját kis falutokhoz, az utcáknak megvan a nevük az emberek eligazodnak, legtöbb utcát nem is a nevén nevezik, hanem így hogy ahol a Marika lakik, ahol a büdös patika van, ahol a pék van a sarkon, kertsor, stb talán a Fő utca az ami leginkább őrzi a gyakorlatban is a nevét. Viszont a személyes okmányokat bizony egy idő után át kell íratni és ebből adódnak a felesleges tennivalók, amelyek feldühítik egyes atyafikat, ennyi az egész 🙂
Lásd Klára kommentjét, az utcaátnevezések egybeestek az egyébként is kényszerű okmánycserével. Épp ezért is olyan bosszantó az ágálás. Ahogy egyik kedves ismerősöm mondaná: “ha üveggel vakarnák se lenne jó”. Ezt a hozzáállást sürgősen le kell kezdeni megváltoztatni. Már azzal szívességet teszünk a lakosoknak, hogy a szemükre hányjuk és gondolkodásra késztetjük őket az elfogult véleményükkel kapcsolatban. Ahogy elkezdenek gondolkodni, rájönnek, hogy logikus és szükséges lépés volt, nem kárukra történt, javukra vállt, csak egy kis alkalmazkodást igényelt tőlük.