Fogas dolgok – dolgos fogak

írta Árpád
2 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Elérkezett hát a nap, amikor is már nem igazán lehetett tovább halasztgatni az elkerülhetetlent. A halogatás egyébként sem opció, de Eszter fogorvosos cikke után, tekintélyes mennyiségű bátorság szállt el belőlem…
A fog rohadt fájdalmas testrész, ezzel gondolom mindenki egyet ért. Pláne amikor már egy kedves ki lyuk tátong az ember rágóján, amelyet ez alkalommal nem kíván állami szakkáderek „biztos” kezére bízni, akiket az ájulás kerülget, ha gyökértömésre kerül a sor, mert egész egyszerűen nincs kellő tapasztalatuk – és minden jó szándékú próbálkozásuk ellenére is az ember hatvan kilométerrel arrébb köt ki egy szájsebész klinikán, mert éppen a megnyitották a szinuszát… Ezért ez alkalommal privát szféra híres neves doktorai közül választottam ki egy ajánlott fogfúrót és tegnap a deles busszal fel is utaztam a közeli városba és reménykedtem, hogy gyorsan túlesek majd a beavatkozáson.
A doki, habár szerb nemzetiségű, magyarul csacsog… és van abban a nyelvhelyességileg kissé suta ámde kedves csacsogásban valami megnyugtató. Olyan akcentussal beszél, mint az orosz kémek, tudjátok, mint Borisz és Natasa…

A rendelő átlagosnak mondható, igaz kicsit aggódtam az egy fogorvos + nővér, két párhuzamos rendelő felálláson. Mintha mennyiségre mennének… Aztán rájöttem, hogy már csak az érzéstelenítés miatt is praktikusabb így, mert míg te ott zsibbadsz az egyik nyújtópadon, addig fúrhatják és nyugtatgathatják a másikat.Rám is sor került…Egy fej jelent meg az ajtórésben, a dokié persze, aki olyan mosolyt képes villantani, ami beillik egy önreklámnak. Aztán folyamatosan mosolyog meg mondogatja: üljön le, ne féljen, rögtön jövök, ne féljen, most kis szuri, ne féljen – érzi kedves? ne féljen!/ ÉRZEM HÁT! /
-Henrietta adja a svájcit!(pillanatra beborult arccal), aztán mint Jack Nicolson a Ragyogásban ismét fülig érő mosoly… – egy perc és semmit sem fog érezni kedves…- magamban: csak ne tudd meg milyen kedves fogok lenni ha netalán tán mégis fáj….
Aztán fúró meg fejcsóválás: Henrietta érkezik svájci, timbuktui és egyéb töméssel meg szörnyű eszközökkel: orosz fúróélek, japán kampók , ex-jugoszláv tamponok, opcionálisan még magyar gémkapocs is. Aztán kezdetét veszi a behatolás a szemfogam csatornáiba, közben pedig folyamatosan tájékoztatnak, mintha csak egy futball mérkőzést hallgatnék: kis tűvel (ami akkora mint egy horgolótű) : most kiszedem ideg, nem kell félni, bocsánat de muszáj, ne féljen… – túl sok filmet nézve, akkor kezdek igazán ideges lenni, amikor ilyenekkel nyugtatgatnak. A vietnami háborús filmekben látni ilyet, ilyen képtelent, mikor a jóképű fehér amcsi katona nyugtatgatja a pár perce ugróaknára lépett társát, akinek alsó végtagjai meghatározhatatlan nagyságú területen szóródtak szét és épp az utolsó liter vér csorog ki a testéből. – Hazajössz pajti, csak ne add fel! – miközben úgyis, mind tudjuk a sztori végét.
A doki már úgy vigyorog, mint Alice macskája, egyszer csak hopp, ideg ki, majd az orrom elé tartja hogy jól lássam a lámpa fényében, a szörnyű tű végén tekergőző, véres idegecskét. Ehhez a horrorjelenethez pedig Henrietta , az asszisztens adja a „lityi-fityi” hangeffektet… Mintha csak valami kommersz, francia némafilmben lennénk….

*Egyébként szerintetek, miért van az, hogy minden doktor mániája, hogy akármit is távolítson el belőled, azt úgyis meg fogja mutatni, legyen az akár fogideg, vesekő, üvegszilánk… vagy bármi. Na jó, ez a szabály máshogy vonatkoztatható a szülészekre, mert ott azért természetes, hogy megmutatják a kölköt… de azért remélem a placentát már nem dobják oda az anyának, hogy: „ne, ez is kigyütt”…

Összességében BoriszésNatasa doki, Henrietta az asszisztens és az idő közben megjelenő, Hortenzia nevezetű fogtechnikus közötti kollegiális viszony, a légkör és munkájuk minősége pozitív benyomást tett rám – na meg a pénztárcámra is. Meg is jegyezték az adataim lekérésekor, hogy ma jóformán csak kishegyesi pácienseik voltak, maguk sem értik miért… Nem akartam nekik ecsetelni, hogy túl sok falubéli lakossal estek meg véletlenek az elmúlt években, melyek nem vetnek valami jó fényt a helyi fehér köpenyesekre. Susogtak még olyanról is, akit már plasztikai műtétre kellene küldeni, mert egy sikertelen beavatkozást követően az arcüregében genny (juj,micsoda szó) szaporodott fel és kis híján feloldotta a delikvens arcszerkezetét… Szóval egy ilyen sztori után ti be mernétek menni a helyi fogászhoz?

Érzelmes búcsút vettem a vidám kompániától és biztosítottam őket, hogy a jövő héten is megjelenek majd pár apróbb beavatkozásra, illetve, hogy egyeztessük a letört szemfogam rekonstrukciójának mikéntjét, különös tekintettel az anyagiakra.
Húsz perc múlva már a buszra várva egy füstös kávézóban a elzsibbadt pofával próbálok kávét inni – mellé megy * másik asztalnál cinkos kuncogás (lehet nem is nekem)… de ekkor már nem érdekel, mert tudom, megérte. Végre újra vámpír leszek, mucus!

 

2 hozzászólás

Eszter 2011.02.20. - 22:19

Haha, hát sajnálom, ha az én kis beszámolóm miatt kerülted a foghentest egy ideig… :))) Egyébként azóta nagyon elégedett vagyok, vígan eszek-iszok bármit már. Kitartást neked is, most már minden oké lesz!

AkiraWatanabe 2011.02.21. - 19:53

Köszönöm a biztatást, igyekszem igyekszem! 😀
Csütörtökön ismét beülök ezen illusztris fogászat székébe és vámpír leszek again!

Hozzászólások lezárva.

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: