Fényképezés, csak úgy – a digitális emlékfagyasztás szépségei

írta Árpád
4 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Reális vergődés egy alkotó számára, mikor egyszerűen eszközök híján marad. Amikor elköltöztem otthonról ugyan sikerült elcipelnem az asztali számítógépemet, de folyamatosan odázgattam az írást, inkább mászkáltam a városban és vittem a meggyötört kis fényképezőgépemet vizuális emlékek után koslatva, míg nyár közepén ki nem múlt szegény pára. Nem volt mai gyerek, ez tény, így hát mikor a kincstár olyan állapotba került, hogy az vállalhatóvá tette, beruháztam egy új kamerába. Kezdetben nem számoltam különösebben, de amikor a Gellért-hegyi kirándulás után több, mint 200 fotóval tértem haza elmerengtem, hogy miként fordult ki a világ a sarkából, hála a digitális éra beköszöntének.

Miközben áttöltöttem a laptopra a képeket gyorsan megpróbáltam fejben összeadni, hogy gyerekkoromból kb. hány kép maradhatott meg az utókornak. Családom kivételesen ragaszkodott a fotózás nyújtotta lehetőségekhez már a 80-as évek Jugoszláviájában is. Míg szüleim gyerekkoráról alig maradt fenn egy tucat kép, addig az én gyerekkorom már színesben, bár többnyire alulexponálva a „well documented” kategóriába tartozik. 0-14 éves koromig  legalább 8 albumnyi képet tudnék összeszedni, ami testvérek között is  350 fénykép körül mozog, bár így is ha átlagolom az körülbelül 25-26 fényképet jelentett egy évre vetítve. Oké, az eloszlás nagyon vegyes, száz kép a tengerről, öt az elsőáldozásomról – az is több, mint elég a világ elkárhoztatására. Én, rózsafüzérrel meg Bibliával, igen életidegen gondolat, de hagyjuk is inkább. Ekkor a főszerepet még az amerikai gyártmányú 35mm-es gépünk, a Keystone Everflash jelentette mulatságosan felcsapódó lencsevédőivel.  Egyébként megvan még az izgalom, mikor suhancként doboltok az ujjatokkal a fényképésznél várva, hogy kiderüljön hány kép sikerült?

Amikor berobbant életünkbe a digitális korszak – az átlagcsaládoknál Szerbiában ez 2004-2005 közé tehető – megvettem én is az első fényképezőgépemet, az ultrakönnyű Canon PowerShot A460-ast, amelynek rengeteg remekül sikerült fényképet köszönhetek, mivel fiatalkori társaságom elvetemült partyfotósaként (az esti kártya és pálinkázás is party, faluhelyen!) alkalmanként 50-60 képet is készítettem. És ez így ment majd hat éven keresztül, tetemes mennyiségű digitális szemetet halmozva fel, melyek valahol mégis felbecsülhetetlen értéket képviselnek, hisz megörökítenek valami visszahozhatatlant, feledhetetlent.

Az idő próbája ki is fogott a már megkorosodott gépemen és az érzékelője megadta magát hat év intenzív használat után. Az új szerzemény is középkategóriás, bár kicsit komolyabb masina. A Fujifilm S2800HD tünemény a maga nemében, már csak meg kellene tanulni használni. Dühöngök is eleget, mikor valami fantasztikus téma kerül látószögembe és egy istenért se sikerül rendesen mélységélességet állítani, vagy eltalálni a dolgokat, de ez már az én bajom, igazatok van.

Amire viszont kíváncsi voltam, hogy vajon egy ember a digitális gépek korszaka óta mennyi pillanatot örökíthet meg az előző korokhoz viszonyítva. Emlékezzünk csak, manapság hosszas kutatásokkal és verejtékes rekonstrukciós munkával próbálják életre kelteni pl. 56 eseményeit, míg 50 év múlva az MTV ostroma már mozzanatnyi részletességgel lesz megismerhető az utódaink számára. Fel is vetődik a kérdés, hogy mennyi információ marad meg a mai világból a következő generációnak? És hogy ha a tudás hatalom, az általunk felhalmozott emlékek majd a fejlődést szolgálják-e?

Annyit biztos, hogy lesz miből válogatni: egy amerikai anya összeszámolgatta, hogy míg róla egész gyerekkorában készült cirka 140 fénykép, addig kislánya három éves korára már 4000 fotón szerepel. Amennyire túlzásnak hangzik, annyira nem az, gondoljunk csak bele…  Míg 1960-ban egy évben kb. 3 billió (ezermilliárd) fénykép készült el, addig ez a szám mára 380 billió (ezermilliárd) fénykép egy  év alatt, őrületes szám. Na jó, a Föld összlakossága is 7 milliárd körül mozog, szóval…

Kedvencek képek, egy hétvége alatt:

Ha már digitális világ: 2012-ben 300 millió fényképet töltöttek fel a falhasználók a Facebook-ra. Naponta! És hogy az emberiség hány képet készített mióta képesek vagyunk megörökíteni a pillanatot? Kapaszkodjunk!

3,800,000,000,000,000 – hagy ne próbáljam meg kimondani.

Amit egyébként perverzül szeretek azok a lesi fotók, oder elkapott pillanatok. Parlamentet, meg hidat mindenki tud fotózni. Embereket, pillanatokat nehezebb, de valahogy csodás végeredményük lesz. Úgy mint ez a nagy kedvenc kép is, ami az Astoriánál készült az aluljáróban. Egy ázsiai nő, aki metrólejárat felől jön és épp a haját akarja megigazítani. Szerelem, pont.

Ez is érdekes lehet