Félmegoldások / emberek és darazsak

írta Árpád
0 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Az idei nyár a maga módján egyedülálló. Végre nincs kánikula orrvérzésig, hanem csak a szeptemberből ismert vénasszonyok nyara tévesztett járatot és hamarabb érkezett. Ha meg már itt van júliustól, akkor úgy döntött marad. Jó hely ez, ez a kis falu. Pont neki való. Szerelmeseket és szeretetteket ölel, döntéseket erőszakol és csalódásokat ígér, félreértéseket eredményez. Mindezt olyan módon, hogy a keserűséget kék vattacukorba vonja, aztán mikor jön a hajnal párája, összeesik valami emészthetetlenül édes ragaccsá, amely lehet éppenséggel emberi kapcsolat, idő, vagy tér is. Nem számít sokszor. Az Árnyékmester a nyár szőnyegére locsolja – véletlenül vagy szándékosan – a tennivalók és érzelmek lámpását éltető olajat. A foltot nem lehet kimosni… Semmivel sem lehet eltüntetni, oda lehet ugyan húzni egy dohányzóasztalt, vagy rongyszőnyeget. Aztán már nem is látszik semmi a bolyhos szálak eredeti színéből, mert már minden csupa olaj… várva a szikrára, amelyből feltörnek a lángok majd… Elemésztve mindent.

Olyan ez, mint a hétvégéim forgataga, amely maga alá gyűr, nem számít kit és hol bánt meg. Kielégíteni maradéktalanul a rád várókat lehetetlen. A félmegoldások sosem jók. Nem jó úgy várni valakit, hogy közben még három programom van. Nem jó ígéretet tenni, hogy ott leszel a motorostalálkozón, otthon, az ódon falu kaszálójában, közben a barátnőd mellett sörrel, vagy éppen magadnak ígért magány falain belül. Ám vagy olyan hülye, hogy megígéred. Aztán félmegoldásként hat felé szaladsz: palacsintát sütsz, aztán rohansz egy órára az égett gumiszagba, mely hangulata éppen csak megérint, mikor üzenet jön és rohannod kell tovább. Kacér lányok köszönnek rám kétszer is hazafele – mégis kinek néztek el, mert én nem ismerem őket… A park mellett loholva felpillantok az égre, hullócsillagot látok – még ez is – de már csörög a telefon – futok. Késésben, mindig késésben…

Nincs szükségem félmegoldásokra – döbbenek rá, miközben vasárnap délután a romantikus búcsúzás peremén darazsak tűnnek fel a szobám mennyezetén megjelent apró lyukból előszállingózva…. Rosszabb fajta Hitchkok film, pillanatra fekete-fehérben… És a szörnyű zaj a plafonból, a veszett fullánkosok örjítő sokaságának duruzsolása. A helyzet is egy régebbi félmegoldás eredménye. Az ott egy régi fúrat. Az antenna kábelének alagútját a két évvel ezelőtti szobafestéskor csak alulról zártam le és kendőztem el. De a nyílás másik vége szabadon volt, ahová beköltözött a Királynő. Eredmény: paraziták hat emeletes vára, észrevétlenül épített felhőkarcoló. A fél délután légyméreg permetezésével telt és a mennyezet kibontásával. Az irtás után röviden lehelt csók és távozó kocsi. Gyors mosdás, öltözködés – késésben vagyok egy születésnapról. Motorra fel, száguldás – közben agyjáték és a beláthatatlan kötelességek sorának számba vevésére tett kísérlet. Eredménytelenül. Három órás kikapcsolódás tortával és barátokkal… De a nyomás nem szűnik – csak van ott olyan is, akivel félmegoldások kötnek össze. Elméletben barátok, gyakorlatban idegenek vagyunk egymás szemében / azért úgy teszünk mintha. El is sütök egyszer-kétszer pár pisztolyt, száguldoznak a golyók. Aztán újra telefon – többen is egyszerre. Újabb ígéret. Köszönök, majd benzin égés, örökké forgó kerekeken ereszkedek Zafírszemhez. Jöttem, jó, sétáljunk. Megosztás, beszélgetés, megkönnyebbülés. Telihold…. Nem is tudtam, hogy telihold van. Biztos innen a szédülés okozó nyomás a koponyámban és a halántékomon.

Aztán otthon, lefekvés a vendégszobában – a darazsak közül még lehet pár a félmegoldások fejjel lefele kútjában – nincs kockáztatás. Az ágy süppedős, szűk és idegen. Nem is tudok rendesen pihenni. Nem álmodom semmit. Csak a tudat, hogy két nap mennyi embernek okoztam keserű szájízt – pedig mindenkit számításba akartam venni… Aztán meg a félmegoldások…

Ez is érdekes lehet