Fekete szembogár / régi történet

írta Árpád
1 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Parázsban sült almák helyett mikróban párolódó egyszerű finomság. Múltidézés. Közben kérdezek azért, megpecsételném a pillanatot, ne illanjon oly könnyen.
Emlékeimben él a megsárgult fotó látszólagos fogságából mindent figyelő, mindent értő dédnagyanyám fiatalkori önmaga. Pár éve, mikor előkerült az egyik doboz mélyéről megbabonázott a tekintet mely majd száz év távolából is erőt sugárzott. Fekete haja, ami a derekáig ért, örökké sötét bőre és a szemei. Igazán a szemeiből előcsapó erő, dac, büszkeség és őrület ragadott meg. Aztán anyámat kezdtem faggatni a sziklaszépségű nő természetéről, hogy milyen is lehetett ő maga. Elmondása szerint kemény, szikár, és temperamentumos. Az élet megtanított neki jó pár leckét, kérgessé tette szellemét, habár hozzájuk az unokákhoz mindig gyengéd volt. Viszont valami megragadt bennem a réveteg történetmesélése közben. Férje, a dédnagyapám lebénult és dédnagyanyám gondozta. Testi fogyatékossága ellenére viszont szerette az italt és furcsa, kormánnyal ellátott kerekesszékén a környék ivóinak rendszeres vendége volt. Gyakran a felesége tolta haza, mikor mindenestül felborult az utcán. Persze az asszony nem állhatta hogy mindenüket elissza élete suta párja és egy alkalommal mikor a pénzen veszekedtek, fogta magát és betüzelte a bankjegyeket! Magam előtt látom a döbbenetet a férfi arcán és a teljes, megkérdőjelezhetetlen győzelem fonákmosolyát a nő ajkainak ívében.
Van abban valami megindító, ahogy őseim élték a számukra kiszabott életet, melynek fordulatai látszólag kőbe vésődtek, de mindig találtak rá módot, hogy kijátsszák azt, még ha ilyen eszelős eszközöket is vetettek be a cél érdekében. Ha nincs pénz, akkor nincs min veszekedni, a férj nem züllik, az asszony nyugodt és újra teljes a harmónia. Nem számított a felettük járó nehéz idők ténye sem, mikor kristálycukrot, lisztet, mosóport egyaránt dekára mértek még a boltokban és szinte mindig tésztanap volt, vasárnap kivételével. Kicsit talán kezdem megérteni a bennem is fejét emelgető önfeláldozás és szelíd téboly eredetét. A vérünkben, ezek szerint már régóta, a több ős hős által hordozott büszkeség innen fakad, a családfa kusza ágainak rejtekéből. Papp szül. Pécsi Mária tette amit kellett, zokszó nélkül volt nő, feleség, anya, mindeközben saját sorsának kovácsasszonya is aki úgy edzette mindennapjai tüzének hevében kétélű kardját, hogy egy pillanatra sem vette le átütő tekintetét a lángokról.

Ez is érdekes lehet