Hol törne rád a vásárlási roham?
napi téma
Ha valaki nélkülözésben nő fel, akkor később két út áll előtte az elsajátított minták függvényében: vagy szórja majd a pénzt, vagy, mint én, skóttá válik és ha csak lehet elkerüli a felesleges költekezést. Meg különben sem fontos tárgyakat birtokolni, valljuk itt wanabe értelmiségiként. Egész addig, amíg valahol meg nem látunk egy új LEGO szettet, bakelit lemezt, bicikli alkatrészt vagy egyebet. Mindenkinek van gyenge pontja, egy kapitalizmus szerve, amit pironkodva rejt fügefalevél mögé.
Számomra az Édenkert béli tudás almája a svéd húsgolyó volt: innentől pedig ráébredtem saját gyarlóságomra és sárga bevásárlószatyrot öltve bujkáltam a teremtő elől, leginkább berendezett nappalikban és szépen világított konyhákban. Ha valahol nehezemre esik leállni a vásárlással az biztos, hogy az IKEA. És micsoda borzalom, hogy az Örs vezér téritől alig 15 percre lakunk: a kísértés állandó. Csak egy mérőpohár, serpenyő meg egy illatos gyertya, és már jövök is ki. De várjunk, ez is akciós? Family kártyával az meg csak ennyi? Hát ennyiért nem hagyhatom itt!
Egyszerűen megőrülök az apró, olcsónak tűnő kis tároló dobozokért, rendszerezőkért, az ötletes fürdőszobai kellékekért, a letisztult és ötletes konyhai eszközökért. A bennem is élő Marie Kondó ilyenkor tombol: minden újabb „kütyü” egy rendezettebb, praktikusabb, „hatékonyabb” élettérrel kecsegtet. És a rend, az átláthatóság iránti sóvárgás visszhangzik benne.
Érdekes ezt vágyat pszichológiai szempontból is vizsgálni: annyira komplex, kesze-kusza a külső és belső világunk, mind a mikrokörnyezetünk, mind a tágabb értelemben vett társadalom, amiben élünk, annyira nehéz pontosan felmérni, befogadni, megérteni ezt a sok információt, hogy kell egyfajta állandó rendrakás magunkban. Ahogy a környezetünkben úgy a szellemünkben, lelkünkben is.
Kellene végre egy IKEA az értelmünk számára is.