Szoknyáját jól maga alá szedve ücsörög, markában sima kavicsot görgetve. Szöszöl. Te jó ég, ő itt szöszöl, mert erre nincs jobb szó. Jézus menyasszonya szöszöl! Szentségtörés! Pedig ez a tény. Épp el van foglalva a semmivel míg odakint ezrek halnak a járványtól. Ők meg itt a kolostor szürke falai közé parancsolva úgy tesznek, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne. Felfordul a gyomra a tömjénszagtól és az álszentségtől. Hányszor kérte már a tisztelendő anyát: engedje ki, hagy segítsen a haldoklókon és betegeken. Isten biztos megóvja az ő szolgáit, hisz tiszta szándékkal járnak eme földi pokolban. Ha gyógyírt nem is, de feloldozást és enyhülést még oszthatnak a rászorulóknak. Jól tudja, hogy mennyi gyógynövény szárad a padláson. Igaz főként teafüvek, de nyílt titok, hogy ott hátul, az elkerített részben akad bőven látnok zsálya meg mákhaj is.
Egész rakásokat halmoztak egymásra. A legyengült betegeknek egy nagy csésze mákhaj tea minden gondját elűzi. A szerencsésebbek még el is alszanak tőle örökre. Legalább nem szenvednek tovább. Észbe kap, hiszen ilyenre még gondolnia sem szabad! Az életet nem szabad kioltani! Ötödik parancsolat! Sóhajt. Mindenki alakoskodik. Ő itt huszonkilenc évesen, szűzként, apácaként szöszöl. Jó, akkor nem szöszöl, hanem éppen rémesen el van foglalva egy kőrakás közepén. Mindenki nagyon el van foglalva. Ahogy éppen etájt a spájzban Inucencia nővér is roppantmód el van foglalva a pestis miatt ittragadt fiatal diakónussal. Töcskölnek. Halovány mosoly fut át arcán. Ezt a szót még jó pár évvel ezelőtt hallotta mikor egy az érseknek címzett levelet kellett kézbesítenie. Nagy az a város. Elég volt eltévesztenie egy utcasarkot és máris a bordélynegyedben találta magát. Be is ment az egyik házba útbaigazításért. A madame meg csak hangosan felröhögött, majd kimeresztette a rumtól vizenyős szemeit és gúnyosan rikoltotta:
– Itt jányom nem imádkoznak, itt TÖCSKÖLNEK!
Többekről is tudott, mióta a Tiszta Szívek kolostorába került. Szentségtelennek tartotta az ilyen beszédet a cselekedetről nem is szólva, de mindig örült, ha új szavakat és kifejezéseket tanulhatott.
– Na most a városban legalább nem töcskölnek! Elviszi mindet a kaszás! – pattant fel a szökőkút kávájáról és diadalmasan húzta ki magát. Aztán gyorsan meg is görnyedt és felsandított az égre. Hatodik parancsolat… Ez tarthatatlan, gyónnia kell! De mégis, mit mondjon, ha beül a székbe? Hisz összetörné azt a filigrán alkatú nőt, aki mindig oly nagy becsben tartotta. Hogyan lehetne ilyet gyónni mégis? A végén még kikiáltanák megszállottnak és egy-kettő jönne az érvágás meg koponyalékelés. Ha szerencsés. Ha meg nem, akkor mezítelenre vetkőztetve a maradék rőzséből hányt rakás tetejére dobnák és alá gyújtanának. Errefelé ritka dolog a szórakozás és már oly hosszú ideje tart a pestis. Mindenki elunta magát. Egy spanyol apácát megégetni mégis csak valami!
Akkor nem gyón. Majd a túlvilágon a purgatóriumban megtisztítják. Úgyse hiszi el, hogy másnak nem jár a fejében valami apácához nem illő. Leona nővér torkos, Mihaela nyelve éles, Rafaella lopja a misebort, Donatella meg hazug, nem is kicsit. Inucencia meg töcsköl. Lenne mit meggyónni mindannyinak! Ő legalább nem csinálja egyiket sem. A gondolatot meg csak a Mindenható látja, az meg nem fecseg, csak rovátkát húz. Aztán lesz, ami lesz.
Visszaereszkedett a kút peremére, keresztbe vetette lábát, ahogy a világi nőktől látta és élvezte az őszi napfény bágyadt ragyogását és a szellőt, amelyben mészpor és égő testek szaga keveredett a halottakat sodró folyó bűzével…. El volt foglalva a semmivel.