illusztráció lego emberek tömeg

Demokrácia gyakorlás egy lakógyűlésen

írta Árpád
18 megtekintés

Párom megbízott vele, hogy ha már egy fedél alatt élünk, ugyan menjek már le én a soron következő lakógyűlésre. Semmi extrára ne számítsak, ezeken az alkalmakon a tíz emeletes lakótömbből úgyis zömében csak az idős, nyugdíjas lakók vesznek részt, lévén, hogy a többiek vagy albérlők vagy olyan fiatal családok, akik nem igazán veszik a fáradtságot egy nehéz munkanap után, hogy még egy kellemetlen hangulatú sápítozáson is részt vegyenek. Mert, hogy – elmondása szerint – leginkább az összes napirendi pont borítékolhatóan elfogadásra kerül, amennyiben vannak elegen. Én is nyugodtan szavazzak igennel a tervezett felújításokról, mert úgyis lesznek idősek, akik általában megpróbálják ezeket megtorpedózni félve a közös költség növekedésétől, főleg ilyen időkben, mikor a szomszédos országban háború dúl, a nemzeti valutánk meg lélegeztetőgépre van kötve.

Régebben feszengtem idegen társaságban, gondoltam ez is egy jó gyakorlása lesz ezen fóbiám további kúrálásának. Későn érkeztem, a kis pincehelyiségben már a falmenti székeken ott kuporogtak az idős szomszédok, hely már csak középen, elöl, sámliszerű, támlátlan, műanyag székeken. A jelenléti ív aláírása után már csak ott tudtam helyet foglalni. A vén, leköszönő közösképviselő is jelen volt, de már csak, mint statiszta, átadta feladatait egy társasházkezelő szervnek, melyet egy középkorú nő és szakmai támogatásnak egy szemüveges férfi reprezentált.

Egyhangúlag sikerült jegyzőkönyvvezetőt és elnököt választani, majd következtek a konkrétabb napirendi pontok, mint a közös költség növelése és a névleges felújítási alap létrehozásának megszavazása. Miközben az emelkedő rezsiárakról beszélt a képviselő a nyugdíjasok rezignált arccal néztek a semmibe elguruló forintjaik után. Szerencsére a néhai közösképviselő szót kért, remegő kézzel tartotta az előre megírt védőbeszédét, abból mazsolázott, mikor elbizonytalanodott az érvelése közben. A többieken látszott milyen tisztelettel tekintenek az öregemberre. Racionális beszéd volt, körültekintést kért, mert a társasházkezelő összefoglalója hemzsegett a pontatlanságoktól és részletes elemzések helyett közhelyeket puffogtatott. Szimpatikus öreg úrnak tetszett. Talán a saját, nélkülözést jól ismerő, anyagi kérdésekben túlzott óvatosságra hajló énem találkozott össze a néha összekeveredő mondatok között hánykolódó aggodalommal.

Nem terveztem én szólni, bólogatni mentem, meg jegyzetelni, hogy tisztességes beszámolóval térjek vissza a lakásunkba, elmondva mindent, ami lényeges vagy közlésre szorul. Aztán csak nem bírtam ki. Mert nem volt, amit nem értettem – a folyosó végi beázások kapcsán – és volt, ami kapcsán hiányoltam némi egyszerű, de közérthető kimutatást – mint, amilyen a közösségi terek elavult neon világításának cseréje korszerű LED izzókra. Miközben beszéltem, jöttem rá, hogy igazából most politizálok, de nem csak barátokkal egy asztal körül, hanem mikrovilágom szereplőivel kézzel fogható ügyekről. Össze-össze bólintottunk az öreg úrral, pár idős nő is csatlakozott, majd végül élettel telt meg a terem. Az egyik, fehér pamut mellényét magára húzó, kékvirágos otthonkában ücsörgő nyugdíjas nő okos hozzászólása keltett általános derültséget, miszerint a folyosó végi biztonsági ajtók cseréje esetén a régiek fémanyagát adjuk el rossz vasba, azzal is nyerünk egy kis pénzt. Kicsit sértve is érezte magát, mert kinevetik, miközben részemről baráti mosoly volt, mert anyámat idézte leleményessége, aki még a régi fénycsöves tévénket is szétcsavarozta a réztekercset keresve, mert annak jó ára van a MÉH telepen.

A társasházkezelő képviselői kissé feszélyezettnek tűntek a hirtelen támadt össznépi beszélgetésben és végül a nagyobb költségű döntéseket sikerült elnapoltatni, miszerint jóval több információra, papírra vetett részletes tervekre, magyarázatra, megtérülési számításokra is szükség van a jó döntés meghozatalához. Az új képviselő kissé vonakodva ugyan, de ígéretet tett, hogy leül végre és rendes számvetést készít.

Jómagam ugyan egyetértettem vele a felújítás szükségességéről, de ugyanakkor igyekeztem megérteni az idős, nyugdíjas lakókat, akik bevételei korlátozottak és már megéltek ezt-azt az életük során és a hirtelen eléjük vetett ötleteket és a gyors döntéseket sürgető komisszárokat érthető ellenszenvvel méregetik, mert az óvatosság belénk ivódik, mint olaj a deszkába, egyre inkább, ahogy az idő elhalad a fejünk felett.

Betoppanva a lakásunkba töviről hegyire beszámoltam arról mit hallottunk és hogy döntöttünk és hogy mennyire élveztem a kérdezősködést, érvelést, szereplést. Párom csak annyit mondott:

Na ezért mégy majd legközelebb is te!

Azt gondolom, talán a közügyeinktől sem kellene annyira rettegni, mikor a közbeszédben értekezünk időjárásról és semmiségekről. Hogy bátran, de érzékenyen, a másik nézőpontját is fontolóra véve kellene kialakítani a saját véleményünk a bennünket körülvevő világról teret hagyva új ötletek és nézetek megismerésére is.

2 hozzászólás

Ginko 2022.12.22. - 13:22

Jó volt olvasni arról, hogy léptél ki a komfortzónádból, vagy pontosabb, hogyan győzted le a szorongásod. Tényleg jó kis önismereti bejegyzés lett és nagyon láttató is, lejátszódott előttem a jelenet.

Válasz
Árpád 2022.12.26. - 00:45

Köszönöm! 🙂

Válasz

Mondd el véleményed

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: