Hogyan alkalmazkodtál a Covid-19 által hozott változásokhoz?
Visszatekintve az egyre gyorsabb ütembe eszkalálódó Covid-19 járványra, mára csak, mint egy rossz álom él bennem. Néha felteszem a kérdés: velünk történt-e egyáltalán? Könnyen beszélek igaz, sem rokonom sem én nem küzdöttem lélegeztetőgépre kötve.
Szoftverfejlesztőként az irodai munkát végzőkkel hasonlóképp alakult át az életünk: mindenki otthoni munkavégzésbe kényszerült. Habár a Ferenc-körúton laktam, de egyedül éltem. Sokszor hetekig nem találkoztam barátaimmal, ismerőseimmel. Csak a szemközti boltba szaladtam ki, kosárba dobtam az aznapi betevőt, meg egy üveg bort és rohantam haza, hogy következetes kézmosást követően ebédet főzzek, amit a számítógépem előtt ülve, egykedvűen falatoztam miközben híreket olvastam. Munka után Netflixen néztem valami filmet, pattogatott kukoricával és fél üveg borral.
Amikor már fogott a téboly, akkor az esti kijárási tilalom előtt még sétáltam egyet a Gellért-hegyen vagy kiültem napozni a Duna partra a Bálnához, ahol ilyenkor halott csend honolt. Rendőrök járőröztek és vegzálták a csoportba tömörülőket.
Habár bírom a magányt és egyedül sem unatkozom, azok mégis nehezebb idők voltak. A hazautazás Szerbiába a teljes határzár miatt is lehetetlen volt. Így, éppen három éve, az év ezen időszakában készülődtem a húsvétra, hogy azért az ünnep díszletei azét meglegyenek.
Habár kovászt nem neveltem, de izoláció naplót szerencsére vezettem, amelyben azért benne van jó-pár benyomás is.
Összességében – ha leszámítjuk a kollektív szorongást és létbizonytalanságot – egész jól alkalmazkodtam a helyzethez. Az otthoni munkavégzés először nehézkes volt, de pár hónap alatt megszokottá vált. Azóta is fontos követelmény, hogy legalább heti három napban adott legyen. Egyrészt sokkal hatékonyabb vagyok, másrészt egész más komfort érzetet ad ébredés után, egy bögre forró feketével, még pizsamában felcsapni a laptop tetejét.
Legnehezebben a kötelező maszkhordást viseltem. A növesztett, három hetente borbéllyal tatarozott szakállamról nem akartam lemondani, cserébe mindig összelapult, lenyomódott alatta. A nyári hőségben a tömegközlekedésen, egy légkondi nélküli villamoson pedig fullasztó élményként dereng fel előttem.
Kerestem pár archív cikket is abból az időszakból, hogy lássam pár nagyobb időközzel, hogy miként tört be Magyarországra a Covid-19:
2020. január 30. – Nemzetközi veszélyhelyzetet hirdetett az egészségügyi világszervezet
2020. március 22. – Itthon is elkezdték az ablakból megtapsolni az egészségügyi dolgozókat esténként
2020. április 1. – Térképre rakták a hazai koronavírus fertőzéseket
2 hozzászólás
Az izoláció engem is nagyon megviselt, de nálam a home office nem következett be. Pedig több munkatársam is elkapta, érdekes módon én vagy megúsztam, vagy tünetmentesen ment végig rajtam. Mindamellett azért a sajtó által keltett hisztéria is túlzás volt, de az se semmi, hogy mostanra már vannak, akik elfelejtették, hogy mekkora bizonytalansági tényező volt ez, és alig egy-két év távlatából már kétségbe vonják, hogy volt-e egyáltalán járvány.
A sajtónak hála két véglet között mozogtam én is : ez egy komolyabb influenza, vagy mind meg fogunk halni. 🤡
De nagyon szerencsés vagy, hogy nem kaptad el. Én csak egyszer, tavaly nyáron, oltva (igaz a legutolsó oltás is egy éves volt addigra) és elég durva volt. Nem az a kis influenza amire számítottam.
Az hogy hogy kezelték a járványt már egész más tészta. Ezt retrospektív tekintve én azért kétségbe vonom a józan eszet: mikor mindenkit hazaparancsoltak, mert jaj az idősekkel mi lesz, ahelyett, hogy az idősek maradtak volna otthon és a többiek meg maszkban de dolgoztak volna. Értem, hogy az idősek zöme kormánypárti szavazó és az volt a fontos, hogy legyen csirke farhát meg fodrászhoz vagy csarnokba el tudjanak menni a banyatankjaikkal, csak hát, közben egész gazdasági szektorok véreztek el.
Lassan elérkezik az ideje ennek a visszatekintő elemzésnek is. Az biztos, hogy a Covid-19 megmutatta, hogy mit okozhatnak az új járványok egy ennyire globalizált világban.