Rezgő kézzel nehéz rúzsozni, de ennyi kell azért mégis. – gondolta, miközben valamiféle ívet igyekezett kialakítani elvékonyodott ajkain, melynek ráncai mindig telefutottak a ciklámenszín festékkel. Néhanapján túl sokat tett fel, ekkor leginkább bohóchoz hasonlatossá vált, de be nem vallotta volna és egyébként is, csak a házvezetőnője láthatta, az meg nem szólt. Nem a vendégek miatt, vagy hogy visszaidézzen valamit hajdani fiatalságának szépségéből. Az úgyis lehetetlen, főleg így, nyolcvan körül, egy komolyabb agyvérzés után.
Fifi furcsán viselkedett egy ideje, nem nagyon mozgott és hallucinációit kísérő ugatás is megszűnt. Úgy kellett arrébb tenni a lépcsőről, hogy ne aggasson a doktornak, aki vizitelni jött az öregasszonyt. Egyik reggel pedig, ahogy a házvezetőnő nyitotta a kaput, ott találta az állatot az udvar közepén, az oldalára bukva, bár emelkedő süllyedő hasa jelezte, még él. A reggeli öltöztetéskor már felvezette a kikerülhetetlent munkaadójának, az mintha elvesztette volna eszméletét huppant vissza az ágyba. Kis idő múlva megkérdezte:
– Szenved?
– Igen, most már a végét járja. Nem lenne jobb elaltatni a Fifit?
Az öregasszony percekig nézett maga elé némán, majd bólintásával nyugtázta a házvezetőnő felvetését. Hisz ha már úgysem élhet rendesen az az állat, akkor legalább ne szenvedjen. Az utca másik végén lévő állatorvosi állomáson megcsörrent a telefon, majd nemsokra rá a kapuban megjelent az asszisztens két tanulóval, hogy elaltassák az állatot. Az öregasszony az előszobából erőtlenül próbált kiáltatni nekik:
– Jó fajta szert használjanak, jó fajtát! Gyors legyen, ne fájjon neki!
Az asszisztens a válla fölött hátraszólt neki, hogy ne aggódjon, igazi németországi altató ez, egy kettő átsegíti a túlvilágra a hűséges Fifit. Az öregasszony ettől megkönnyebbülni látszott, elvégre ami német az nem lehet rossz. A hátsó udvarban már összegyűltek az állat körül. Az asszisztens csak dohogott a tanulóknak:
– Jó fajta szert mi? Németországit? Hol él ez? Háború van, az egész ország embargó alatt, a nitrogénes kocsi is egyre ritkábban fordul be az udvarra, félő kiolvad a helyi tehénállománytól vételezett szaporítóanyag. – előkapta táskájából a bekészített szappanos vizet és felszívott belőle egy jó adagot.
Biztos mozdulatokkal bedöfte a tűt a bordák közé és a szívkamrát telenyomta a fecskendő tartalmával. A szer viszonylag gyorsan hat, megállítja a szívet és beáll a halál. Öreg, legyengült állatoknál pedig még markánsabb az eredmény. Ám Fifi felsikoltott, majd hangos nyüszítésbe kezdett. Félve, hogy meghallja a gazdasszony a kutyája szenvedését és nem fizeti ki a kiszállást az asszisztens két hatalmas kezével összezárta az állat száját és már jelezni szeretett volna a közelebb álló tanulónak, hogy kapja fel a fal mellé készített ásót és üsse agyon, amikor végre abbamaradt a rángatódzás…
Ez egy archív bejegyzés az “Akira Útja” blogról.
Eredeti megjelenés dátuma: 2013-01-19