A vajdasági tudathasadás‭, ‬avagy mutálódott nemzettudat

írta Árpád
0 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Aki egy adott országban születik,‭ ‬annak anyanyelvét beszéli és annak kultúráját műveli (‬ha műveli) ‬időt szakíthat az élet többi dolgára.‭ Identitása többé kevésbé készen kapott,‭ ‬talán kicsit billog jellegűnek is mondhatnánk,‭ ‬de lényegesen egyszerűbb a helyzete,‭ ‬mint a valamilyen okból külföldre szorult nemzettársaké,‭ ‬akik nem maguk döntöttek a váltásról, hanem egy beláthatatlan esemény kényszeríti bele őket, gyakran úgy, hogy ki sem lépve a házuk kapuján minősülnek egyik napról a másikra “határon túlinak”. 

 A XX.‭ ‬század első felének nagy dísztópiájának is tekinthető a trianoni igazságtalanság,‭ ‬mely egy egész nemzetet nyomorított és csonkított meg,‭ ‬évekre megpecsételve annak sorsát.‭ ‬Hány és hány Pista-bácsi és Mari-néni állhatott a kert végében tekintetét az égre emelve,‭ ‬fürkészve,‭ ‬hogy vajon hol az a mindenható kéz,‭ ‬mely a fejük fölött húzza a végzet vonalait és a ma még kemencében sülő áldott kenyér hogyan válik másnapra hleb-bé,‭ ‬kruh-há,‭ ‬vagy éppen chlieb-bé és mégis milyen erejű radír lehet az,‭ ‬mely képes nevük betűiről még az ékezetet is letörölni… ‬Alig hatvan évvel később jött világra a‭ ‬80-as évek generációja,‭ ‬közöttük az enyém is,‭ ‬akik számára természetes volt az,‭ ‬hogy itt vagyunk ahol és nem is érdekelt bennünket világháború és országkaszabolás.‭ ‬Emlékszem gyerekként úgy hittem:‭ ‬csak mi vagyunk a világon és teljesen természetes,‭ ‬hogy ez a mi országunk,‭ ‬csak nem beszélnek mindig egy nyelvet az emberek,‭ ‬persze eme naivitásomat gyorsan kimosták belőlem a történelemóráink,‭ ‬majd a NATO bombázással kitörölhetetlenül rögzült a tudat:‭ ‬ez itt bizony Szerbia,‭ ‬a határ túloldalán Magyarország,‭ ‬mi mindig itt voltunk,‭ ‬csak szinte hihetetlen mód,‭ ‬a határ szokott néha-néha elvándorolni,‭ ‬de mi nem.‭ ‬De,‭ ‬mi nem.‭ ‬Mi,‭ ‬nem.

A magyar nemzetiségű lakosság megoszlása Szerbiában a 2011-es népszámlálási adatok szerint.

És akkor mindig felötlik a kérdés:‭ ‬végül is mi vagyok? ‬Ha azt mondom szerb,‭ ‬hát hazudok,‭ ‬hisz tizenöt éves koromig nem is beszéltem a nyelvet.‭ ‬Ha azt mondom magyar,‭ ‬nem vagyok teljesen őszinte,‭ ‬mert annyira különbözik a két magyar:‭ ‬a benti meg a kinti.‭ ‬Ezt a kettősség minden vajdasági lelkében ott leledzik,‭ ‬hisz huszonhét különböző nyelv és kultúra,‭ ‬nemzetiség él együtt ezen a területen.‭ ‬A Balkán olvasztótégelyében jól megfér egymás mellett ruszin,‭ ‬vlah,‭ ‬magyar,‭ ‬montenegrói,‭ ‬szerb,‭ ‬roma és a többiek.‭ ‬Ebből a vegyességből majd egy évszázad alatt sajátos mentalitás és életérzés alakult ki,‭ ‬melyben megtanultuk tisztelni egymás kultúráját és megőriztük a sajátunkat,‭ ‬különös tekintettel a nyelvre,‭ ‬mely tájszólás mentes,‭ ‬mégis egyedi zamattal rendelkezik… ‬A mi európai típusú függetlenségünkhöz még hozzájön,‭ ‬hogy országaink lobogóinak láttán nem érzünk szinte semmit:‭ ‬a szerb zászlót szeretni tanítottak a tankönyvek,‭ ‬de mégis kiérződött egy feltételesség tanáraink szavaiból,‭ ‬míg a magyart nem volt áldásos még csak képen sem sokáig nézegetni,‭ ‬mert nem szabad,‭ ‬még rosszat gondolnak.‭ ‬A kilencvenes évek háborús időszakai pedig egy életre megtanították nekünk,‭ ‬hogy egyik nemzetben sem bízhatunk,‭ ‬hisz az akkori Jugoszlávia hadi gépezete legelőször a vajdasági kisebbségek nemzeteinek fiait parancsolta angyalbőrbe és küldte a frontra ágyútölteléknek… ‬Aztán jött a pofon a határ túloldaláról,‭ ‬mikor is a nemzettársak leszavaztak bennünket és onnantól kezdve nem igazán lehetett elvárni senkitől semmit.‭ ‬Nincs segítség,‭ ‬utánpótlás a mi nemzeti igazságtalanságok aknamezején vívott háborúnkban,‭ ‬csak a föld a talpunk alatt,‭ ‬ami biztos,‭ ‬a zsíros vajdasági termőföld,‭ ‬mely egyedül maradt meg igaznak számunkra.

Felszakadó gondolatok ezek egy messzi helyről, ahol még ma is megkérdezik: hol tanultál meg ilyen jól magyarul?

0 hozzászólás

Valéria 2014.02.10. - 18:29

Szépen megírva, én szlovákiai magyar vagyok és állítom, mi hazátlanok vagyunk, azaz itt sem vagyunk itthon és “ott” sem.

Árpád 2014.02.11. - 08:38

Kedves Valéria! Habár kicsit panaszos a bejegyzésem a nemzettudatról, fontos leszögezni, hogy el kell magunkat helyezni valahol a világban, ha nem megy máshogy, akkor szívesen legyünk vajdasági, kárpátaljai, erdélyi magyarok, annak tudatában, hogy kultúránk megőrzéséért kétszer annyit kell tennünk, de ezt tegyük büszkén, őrizzük nyelvünk és identitásunk.
Mikor Budapestre jöttem, azt hittem 100%-ban integrálódni fogok és asszimilálódom, aztán kiderült, nem kell, felesleges… vagyunk, akik vagyunk, így a jó! 🙂

Makkai Béla 2014.03.02. - 14:00

Összetett kérdés! Évtizedek és hatalmak deformálják. De az “áldozat” egyén is alakítja! Erősítsük, ami összeköt, és faragjunk azon, ami szétválaszt. Egy idő után örülni tudunk majd egymásnak. Sokkal jobban mint most. 🙂

Árpád 2014.03.02. - 20:28

Csak pozitívan! A Stockholm-szindrómát pedig már én magam is megéltem Szerbiában, de valahogy már ez sem tud zavarni. A megismerés egy csomó jó dolgot eredményez, lebontja az előítéletességet is, többek között.

Ilona 2014.03.07. - 23:06

Jó írás, megérintett.Valamelyik nap olvastam, már nem tudnám megnevezni a szerzőt : A legnagyobb vereség a világon, megszokni a rosszat.De velünk megszoktatták és a tehetetlenség dühe is már lecsillapodott bennünk.A Tamási gondolat (Ábelen keresztül) nem idézem pontosan, tudom: Azért születtünk e világra, hogy valahol otthont találjunk benne…de ez nekünk nem nagyon adatott meg…

Miki 2015.02.22. - 17:33

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: