A szív nématérképei

írta Árpád
1 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Még mind emlékezhetünk gyerekkorunkból azokra a kifestős lapokra, melyeken számokkal jelölték meg a színezendő zónákat a nekik megfelelő színekkel? Aztán ahogy feltöltöttük a még forgács illatú faszínesek nyomával, lassan kirajzolódtak előttünk a fekete vonalak mögött elrejtett ábrák.

Ugyanígy jönnek létre a minták az utazó szívében is az idegen város térképén. Nem elég ismerni a tömegközlekedést, a buszok számozását, a villamosok vonalait, a terek és utcák nevét – addig csak vonalak. A gondolatok, közös élmények, történetek és emberek telítik meg az ábrák közét saját, jellegzetes színükkel.
Budapest, vagy más világváros egy apró kis faluból kiszakadó ember esetében számos csodával és lehetőséggel kecsegtet. Ám soha nem hagyhatjuk figyelmen kívül a hátráltató, etikai, általános erkölcsi értékek kilazulásának kockázatát. Veszélyesek ezen tágulások a gépezet egészére nézve, mert darabjaira hullhat a nagy műgonddal megálmodott életünk. A pörgés, a zaj és a szmog áradatában gyakran olyan utakra is tévedhetünk, melyek nem állnak szoros összefüggésben a bennünket vezérlő szándékkal. Sok ilyet látok magam körül és mindazonáltal, hogy szörnyülködök, mint Treszka néni a ház elé állított kis sámlin vasárnap délutánonként, meg is lepődök a tükörbe pillantva. Nem akar változni a kép – makacs ragaszkodás a jól megalapozott büszkeséghez? Talán. A kihúzott vállak, felszegett fej sajátos ereje, a fénybe nézés még a vakság árán is? Igen.
A társaság, az emberek más síkon, más ritmusban élnek egy metropolisban. Gyorsabbak a döntések, a szavak, a tettek, mintha rövidebb lenne az időnk. Néha úgy érzem, maguk az érzelmek is sokkal sebesebben ragadnak meg és nem győzök jegyzetelni, akár az utcán, akár a munkahelyen. Mindig ugyanoda lyukadok ki – hogy mennyire idegennek érzem ezt az életet, melyet választottam magamnak. És ahogy így sopánkodom, lassan de biztosan elveszíti a panasz minden létjogosultságát. Idáig csak fehér lap , határokkal, egy-két fontosabb hellyel. Általánosban földrajz órán használtunk ehhez hasonló néma térképeket, mikor Szerbia domborzatát és városait tanultuk. Év végére az üres országhatárokat jelképező vonalak köze megtelt önkényesen kanyargó grafit folyókkal, körülbelül berajzolt, többször leradírozott hegyek szellemképeivel, elnézhető pontatlansággal karistolt városokkal.
Így válik most Budapest bennem is lassan egésszé: a Rákóczi, a Blaha, a Határút, metróvonalak, a 4-es, 6-os combino útja, a Móricz Zsigmond körtér, Astoria, Margit-sziget, Városliget, Deák tér, Szabadság híd …. minden a helyére kerül, tintapacák a papír-zsebkendőn, hajnaltájt a rakparton… fejét a térdére hajtva alszik el, míg a város éppen ébredéshez készülődik…

Ez is érdekes lehet