A gép nő mantrája / hivatalból látnok

írta Árpád
2 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Fura délelőtt, kezembe nyomott papírok. Hivatali ügyben nyomozás. Semmi közöm hozzájuk mégis engem szalajtanak a nagy házba, az irodisták fellegvárába. Kopogás, belépés, köszönés. Ketten benn. Elmondom mi van, bár nem is várok értelmes választ. Nem szokásuk, legfeljebb a képembe tolnak egy hegynyi szakkifejezést amire illedelmesen bólogatok meg vigyorgok, de elismételni nem próbálom, még kilógna a lóláb. A bizalom feltétlen, elvégre engem küldtek a cég könyvelője helyett. A férfi néz maga elé, mint a hal. Hát így hívják errefelé a munkát. A nő… No igen, hát a lényeg talán pont ő. Hellyel kínál, vele szemben egy a még boldog szocialista időkből ottmaradt fotelben helyezkedek el és próbálok értelmes arcot vágni. Senki nem szól senkihez, Akira pedig előbújik. Nem szeretem mikor ezt csinálja – váratlan helyzetekben veszi át az irányítást és majdnem firkálni kezdek az ölemben lévő befizetőlap hátuljára, de végül konszenzusra jutunk. Nem basztat, de cserébe az ő szemén át kell látnom most. Rendben. És akkor jön is a flow élmény, a hullám. Pulzusszám csökken, pupillák tágulnak és szűkülnek. A látvány pedig bizarr, mint mindig.

A nézőpont szaga ijesztő: a nő feje helyén egy monitor, nem is látszik más belőle, majd a negyvenes formás nyak következik, itt ott kidagadó ínakkal és vastag aranylánccal, majd mályvaszínű blúz, és érett zamatú mellek következnek. Másról talán nem is lehetne megállapítani, hogy nő az illető. Szívesen nézném tovább, de a tekintet megakad, egy szinttel lejjebb: a hasa helyén számítógépház, mintha csak a teste furcsa folytatása lenne. De közel sem annyira szürreális a dolog, csak kicsit arcon üti az értelmet, de azért nem befogadhatatlan a látvány. Képzettársítások sora a rácsokon belül kavargó ventilátorok és a villogó LED-diódák láttán. A gép nő hasából kábelek kusza kötege köldökzsinórként köti össze a kajánul fülelő mátrixnyomatóval, melynek már csak ritkán jut szerep a digitális éra hajnalán. A másik drót a kolléga gépébe dugva, megint csak másik a szemérmesen a kopott szőnyeg alá tartva veszi útját a szerver felé. A gépistennő a központja mindennek. Az az érzésem támad, hogy láthatatlan száloptika vagy vezeték nélküli kapcsolat köti össze az irodákkal arrébb szorgoskodó munkatársakkal. Gépies visítás: Ljubo! // válasz a másik teremből, pedig megesküdtem volna rá, hogy nem hallatszik ki egy hang sem a csukott zsilipeken túlra. Pedig de, jön is a férfi, aki, mint gazdájához futó öleb görnyed a nagy tervek asztala fölé – programot kap, adatbázis kulcsokat, dátumokat, iktatási számokat és bizonyított érvelést: rendszerhiba lépett fel, javítani kell. Egy kis ellenkezés / utána mégis alárendeli magát a gépnek. Nincs hitele nála, csak egy paraszt a sakktáblán, a Vörös Királynő irányít mindent. Erélyesen. Az az érzésem támad, hogy talán nincs is lába, csípőtől lefelé mozdíthatatlan talapzaton inog. Nem is ember, inkább mesterséges test. Éjszakára lekapcsolják, néha olajat cserélnek a hidraulikában, kipucolják a szervókat. Állami ünnepeken pedig szimulációkat futtatnak rajta.

A kulisszák mögül csontos kar nyúl az egér után – bravúros bűvészmutatvány: úgy tesz mintha pusztán klikkelgetéssel keresne az adatok véget nem érő tengerében, de az elmélyült szemlélődő számára egyértelművé válik az olcsó sci-fi ponyvák furcsa, provokáló valósága… A Ghost In The Shell főszereplője, szőkén, szerb kiadásban: morális tépelődés nélkül. Néha felnevet. Eldönthetetlen, hogy a szája helyéről vagy a hangszórókból jön-e a hang…. Az egy ciklus idejű számítás a végére ér, a nyomtató köhögve köpködi a halandó számára oszlopokba és sorokba rendezett eredményeket…

Felállok – újra varázslat, 3D-s kivetülés, hologram mosoly és veszélyes szemek. Sarkon fordulok, úgy hagyom ott a gépnőt és a viszonylag rosszul álcázott mechanikusát. Ismét szentimentális érzés: olyat láttam megint, amit más nem…

Ez is érdekes lehet