A dolgok fénye

írta Árpád
2 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Vajon mit visz a szél most / jégdarán, hópelyheken és halálon kívül? Ablakrésben a szekrényből elővakart ágynemű huzatának összetekert szigetelése. A jégvirágos üveg alatt kopott hajók ringatóznak mintaként – szinte már mitológia, oly sokszor takarózik vele az ember egy életen át / régen még jó minőségű anyagokból készült, nehezen kopik / most mégis léket kaptak az árbocosok, vitorlájukat meg valami túlvilági szél feszíti – talán elérik a partot… Újra beleszaladni valami zátonyba ami megakasztja őket nem lenne szerencsés – most nagyon nem / hát a kapitány oda is int a legénységnek, ne nézelődjön a fedélzetről senki, a szirének és hasonlók veszélyesek – el ne feledjék mi történt Odüsszeuszékkal! A fürkész a kosárból mégis futópillantást vet a sziklákra / inkább ne!

Ember által létrehozott csoda, két üveglapon kívül dermedés, fagy, zúzmarás hibernáció, belül meg beképzelt virág, cserépben zöldül, új hajtásokat hozva / csak mert van aki öntözi, de ha a kéz többet nem nyúl kancsó után, ez is elszárad / a napok egyre fogyó sorát csak néha szakítja meg látogatás – az is gyors, semmitmondó: jönnek – tea meg kávé meg sütemény / maradj még / sietek – akkor dögölj meg. – az öregek is valami ilyet gondolhatnak, ha túl hamar szökik az unoka a vasárnap délutáni protokoll matinéről, csak nem mondja, még gondolni sem akarja, de végtére is ezt érzi. Szégyenli, hát csak mosolyog / pedig megint elnyújtott este jön a tévé előtt, már hatkor megveti az ágyat / mikor lesz reggel újra?
A dolgoknak fényük van, metafizikai értelemben vagy nem is, mégis árnyékok rajzanak ki nyomukban – egy könyv, gondolat, ébredés, hang / fényárban úszik minden. Félúton a konyhából megcsap valami illat, az öreg ház nyári illata, melyből rögtön felsejlik valami régi, valami hűsítő mégis forró – szaporább léptek a szobáig, zománcos bögrében víz és öblítőszer párolog a kályhán, elnyomja az előbb érzékelt múltat, mely megint ismétlődni akar, csak más évszakban más személlyel. A sors a díszletek átfestésére nem pazarol időt – megint tó, meg tópart, meg utazás meg sínek, plusz húsz helyett mínusz húszban – fehér porként lepi be a májust a január dere. / valahol ellenállás és visszacsatolás – inkább majd a pesti hídfőnél legyen, az oroszlánok tövében a Duna felett a kék ég alatt a gyalogjárdán. – tavaszodik a vér az erekben.

Ez is érdekes lehet