A boldogság kék madara

írta Árpád
1 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Az emberek mióta hitrendszerük kikerekedett és konyítani kezdtek valamelyest a szimbolizmushoz, nagy előszeretettel választottak képtelenebbnél képtelenebb állatokat az élet kvázi csodás dolgainak kifejezésére. Ilyen a japán kitsune, a hét farkú ezüstróka, aki a bölcsesség szimbóluma, vagy a magyar folklór csodaszarvasa is. Ama bizonyos kék madár is ezek közé tartozik, attól függetlenül, hogy eredete ismeretlen és egy hollywoodi filmből köszön vissza. Az egyszerű csodának ad kifejezést, amikor egy emberi lény úgy általában elégedett a mindenség létezésével. Ez az érzés tarthat pár másodpercig, órákig, napokig, de soha nem végtelen. És amit még tudni kell róla feltétlen: mindig véletlenül repül ez a madár a vállunkra és elkapni képtelenség. Vannak mégis akik ádázul vadásznak rá…

A vonzás törvényének általános elterjedésével változtatta meg a boldogsághoz való viszonyunkat is. Úgy kezdték tanítani, hogy elég akarnunk, nagyon erősen, már-már szuggerálva és megadatik minden. Azzal nem számoltak, hogy vannak természetüknél fogva bevonzhatatlan dolgok, mert nem válaszolnak a hívásra. Mágiájuk az emberi kuruzslás felett áll. Mégis. Vég nélkül keresik, fáradhatatlanul igyekeznek fellelni és fogságba ejteni. Természetünk átka, hogy magányunk elfogadhatatlan és képtelenek vagyunk befele fordulni, meghallani a bennünk szunnyadót. Ideológiákkal vesszük körbe magunk, hárító mechanizmusunk újra és újra megvéd a valóságtól, de hazugságaink lassan eltemetnek. Mások előszeretettel vádaskodnak, hogy nem értik a körülöttük lévő világot, a racionalitást elutasítják és mondhatsz nekik bármit még ha véleményed kérik is, nem kívánják meghallani, ha az nem egyezik az ő általuk kreált torz képpel. Ismertem egyszer valakit, aki oly annyira kergette a boldogságot, hogy nem hallgatva senkire, mikor lehetőség adódott magához láncolt egy másik embert. Majd megteremtette a lila akácköz csalfa díszleteit. Azokat, akik ész érvekkel próbálták segíteni a tisztánlátásban egytől egyig elmarta maga mellől az indokkal: – féltékenyek a boldogságára. Pár évvel később kiderült, hogy hatalmasat vétett maga és mások ellen, de ekkora kész volt a boldogság, alkoholista férjestől, gyerekestől mindenestől. Ami minden esetben hiányzik ezekben a történetekben, az az egészséges önismeret. Jól mondja Ryokuu Saitou, mikor figyelmeztet rá, hogy a tükörbe nézés milyen veszélyekkel jár. Nem elég az elszántság, elég erősnek is kell lennünk hozzá és vállalnunk kell a következményeket:

“Néhányan tükörbe néznek, és nem látnak gonoszt. Mert nem tükrözi vissza a gonoszt, hanem létrehozza. Ezért, a tükörben lefelé kell nézni, nem magunkra.”

Ez is érdekes lehet