Egy ideje már kerget az “életközepi válságnak” csúfolt ködszerű képződmény, ami, ha beborít, még az addigi araszolást holmi cél irányába is gátolja. Teljes megállásra késztet. Végül minden támpont nélkül maradva csak toporogsz, hogy hát az idő telik, te meg csak itt lepzselsz, nem haladsz semerre.
Állítólag sok oka lehet, mindenki máskor számíthat az érkezésére, ha eljön egyáltalán.
Esetemben lehetetlen célok teljesítése után jelent meg és most még csak találgatom mit kezdjek vele.
A lehetetlen célok, akkor, és ott, mikor megfogalmaztam őket először, csakugyan túl távolinak és valószerűtlennek tűntek.
Japánba menni, meg egy jó párkapcsolatot keríteni. Esetleg informatikus szakmai pálya.
- 2017., Japán út, 3 hónap. ✅.
- 2018., szoftverfejlesztői állás. ✅
- 2021., párkapcsolat, már egy éve. ✅.
Hogy mi jön ezután? Most még nem tudni, habár az iránytű a kezemben, tudom is használni : módszerek, introspekció, olvasás és írás, tervezés és tanulás, az áhított flow élmény.
Csak még a mágneses pólusokat várom, hogy jelét adják: észak biztosan erre, dél meg arra, a többi már rajtad múlik.