Kezdőlap » Konstrakta – Rágó

Konstrakta – Rágó

írta Árpád
49 megtekintések

Az idei Eurovízión dobbantott nagyot a Konstrakta névre hallgató, szerb formáció, a meglehetősen érdekesre sikerült In Coprore Sano című dalukkal, melyben többek között Meghan Markel hajával is foglalkoznak, ahogy a szerbia művészek egészségügyi biztosításának hiányával is. Először teljesen érthetetlen volt a koncepció, aztán lassan ráérez az ember. A kortárs őrületre, a nagyon fura, érdekes szövegekre, és a melléjük készülő klipekkel, melyek sokszor komoly társadalomkritikát rejtenek.

A Zvake (Rágó) című egész érdekes darab. A klipjét szinte teljességében stock videókból rakták össze, ezzel is jól reflektálva az eredetiségre, vagyis annak hiányára. Az egyediségre és egyéniségre, amit mindannyian annyira nagyra tartunk. A klip elején látható légy szájából jövő szavak, legalább annyira közömbösek a számunkra, mint ahogy a mindenség számára közömbösek a mi kis hétköznapjaink, nagyszerűnek hitt egyéniségünk.

A szövegbe és a videóba még számtalan érdekes, utalás és jelentés is kódolva van. Kicsit posztmodern is, generációs szorongással, amelyben néha már azt sem tudjuk hova akarunk eljutni és minek, miközben szinte nem is éljük már az életünket.

Ja mogu, ja sam dobro, ja sam srećna
ja sam slobodna, ja sam pozitivna, ja sam oslobođena stresa
ja biram da se smejem, kada padnem ja ustanem
ja, ja, ja, ja, ti, mi, vi, oni

Ne znam koja je godina i što se krećem sporo
šta kaže ova reč ja, ti, mi, vi, oni
onda uzmem pa trčim opet sporo
trčim, ne dostižem, ne kapiram, ne dostižem9
ovo nije život ovo je rat, rat, rat


Ref.
Uzeću žvake da napravim balone
da gledam kako pucaju
kako pucaju, k’o ljudi pucaju

Uzeću žvake da napravim balone
da gledam kako pucaju
kako pucaju, k’o ljudi pucaju, pucaju, pucaju, puc, puc, puc, puc

Nudiš mi NLP, MADAJ, ma daj amazing
mislis da pomaže, ali ne pomaže Jesus, Jesus
a bilo bi lako kad bih ti verovala, Jesus

Ja verujem u ovo i verujem u ono
a bilo bi lako kad bih ti verovala (kosmos je ravnodusan)

Mama me gleda sa kauča, puši, gleda, mama, mama
ne odobrava gomilu mišljenja, gomilu stavova
gomilu ponovljenih govora, ponovljenih odnosa

Nemam pojma, ja nemam pojma
verujem u ovo, verujem u ono
ovo nije život, ovo je rat, rat, rat, rat, rat


Ref.
Uzeću žvake da napravim balone
da gledam kako pucaju
kako pucaju, k’o ljudi pucaju

Uzeću žvake da napravim balone
da gledam kako pucaju
kako pucaju, k’o ljudi pucaju, pucaju, pucaju, puc, puc, puc, puc


A bilo bi lako kad bih ti verovala, Jesus
sećaš se Marije puk (kosmos je ravnodusan)
sećaš se Nikole puk (kosmos je ravnodusan)
sećaš se Nebojše puk (kosmos je ravnodusan)
sećaš se Nataše puk (kosmos je ravnodusan)
puk, puk, puk, kosmos je ravnodusan
Vasiono
Čuješ li me?
Vasiono…

Bírom, jól vagyok, boldog vagyok
Szabad vagyok, jól vagyok, boldog vagyok, stresszmentes vagyok
A nevetést választom, ha elesem felállok
én, én, én, én, te, mi, ti, ők

Nem tudom milyen évet írunk és miért mozgok lassan
mit jelent ez a szó én, te, mi, ti, ők
aztán újra futok, megint lassan futok,
nem érek oda, nem értem, nem érek oda
ez nem élet, ez háború, háború, háború

Ref.
Rágót veszek be, hogy lufikat fújjak,
hogy nézzem, ahogy kipukkannak, ahogy az emberek kipukkannak

Rágót veszek be, hogy lufikat fújjak,
hogy nézzem, ahogy kipukkannak,
hogy kipukkannak, min’daz emberek kipukkannak, kipukkannak,
pukk, pukk, pukk, pukk

NLP-vel kínálasz, UGYAN, ugyan bámulatos,
hogy azt hiszed segít, de nem segít Jézus, Jézus
könnyű lenne, ha hinnék neked, Jézus

Én hiszek ebben és hiszek abban,
de könnyű lenne, ha hinnék neked (a Mindenség közömbös)

Anyám néz engem a díványról, dohányzik, néz, anya, anya
csomó véleményt helytelenít, csomó attitűdöt,
csomó ismétlődő beszédet, megismételt viszonyt

Fogalmam sincs, fogalmam sincs
hiszek ebben, hiszek abban
ez nem élet, ez háború, háború, háború

Ref.
Rágót veszek be, hogy lufikat fújjak,
hogy nézzem, ahogy kipukkannak, ahogy az emberek kipukkannak

Rágót veszek be, hogy lufikat fújjak,
hogy nézzem, ahogy kipukkannak,
hogy kipukkannak, min’daz emberek kipukkannak, kipukkannak,
pukk, pukk, pukk, pukk

De könnyű lenne, ha hinnék neked, Jézus
emlékszel Marijára pukk (a Mindenség közömbös)
emlékszel Nikolára pukk (a Mindenség közömbös)
emlékszel Nebojsára pukk (a Mindenség közömbös)
emlékszel Natasára pukk (a Mindenség közömbös)
pukk, pukk, pukk, az Mindenség közömbös

Hé, Mindenség!
Hallasz engem?
Hé, Mindenség!

Mit szólsz?

Kapcsolódó