Robin Cook: Műhiba

írta Árpád
0 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Szeretek antikvárius könyveket venni, mert nagyon jó cuccokra lel az egyszeri olvasó a turkálás közben, annak ellenére, hogy egy piaci kiárusításra nem lehet határozott elképzelésekkel kimenni, hisz itt nincsenek részlegek és bestseller polc sem, hanem egy felnyitott bőröndben kell könyékig matatni, hogy ráakadjunk véletlenül valami olvasásra, érdemesre is. Egyik ilyen portyám alkalmával vettem meg az orvosi krimik doktorának számító Cook Műhiba című könyvét nevetséges összegért.
Mire számítottam? Orvosi ponyvára! Mit kaptam? Orvosi ponyvát!
Talán ezért nem zavart az egy kaptafára készült történet sem, attól eltekintve, hogy a mű felépítése meglehetősen összekapkodott.

Röviden:

Jeffrey Rhodes egy bostoni közkórház jól befutott aneszteziológusa, aki egy kimerítő nap után, aznapi utolsó beavatkozásán, egy terhes nő érzéstelenítését végzi. A rutinnak számító beavatkozás során viszont szörnyű dolog történik: a páciens hirtelen görcsökbe rándulva, habzó szájjal sokkot kap, a roham pedig végül megöli őt, habár magzatát nagy nehézségek árán megmentik. A felelősség főhősünket Jeffrey-t terheli, akit simán elítélnek műhibáért és az mellett, hogy jó hírét és praxisát lehúzhatja a WC-n, még hatalmas összegű kártérítés kifizetésére is kötelezik, arról nem is beszélve, hogy a tárgyalás végén akár dutyiba is dughatják.

Egy bizonyos, Jeffrey hisz saját ártatlanságában és túljutva kezdeti agóniáján nyomozni, kutatni kezd, vajon mi okozhatta a nő halálát. Időközben kénytelen meglépni a hatóságok elől is, akik körözést adnak ki a szökevény után, illetve az ügyvédi iroda is beveti Devlin névre hallgató magánnyomozóját, hogy megtalálják a szökött ügyfelüket, máskülönben elesnek a juttatásoktól és le is húzhatják a rolót.

Főhősünk életére idáig sem a móka és kacagás volt jellemző, hisz korábbi nejével éppen válófélben vannak, de az események hatására teljesen szeparálódnak. A szerelmi szál viszont nem hiányozhat, ezt pedig az író az egyik hasonló műhiba okán öngyilkos Everson doktor özvegye nyomán szövi a krimi szálai közé. Időközben újabb műhibák történnek, melyek hatására Jeffrey egyre közelebb jut a szálakat mozgató személyhez, miközben az Everson özveggyel, Kellyvel való viszonya elmélyülni látszik, aki i hathatós társnak ígérkezik a nyomozás során. A feltételezett gyilkos nyomában loholva viszont a dörzsölt nyomozó Devlin egyre inkább bepöccen azon, hogy a doki mindig kicsusszan a kezei közül, de egyre többet tud meg ugyanakkor a doktor kutakodásairól.

Vélemény:

Ez a regény koránt sem volt olyan élvezetes, mint mondjuk a jóval később íródott Hatodik kromoszóma, de ez betudható az akkori olvasóközönség igényeinek is. Tulajdonképpen egy sima krimiről van szó, amelyet az a csipetnyi plusz bolondít meg, amely Cook sajátja, ez pedig a féltudományos orvosi nyelvezet, mely a hétköznapi olvasók számára is érthető módon igyekszik fenntartani a történet iránti érdeklődést az első laptól az utolsóig.Azt mindképpen hozzá kell tennem, hogy véleményem és megítélésem a regénnyel kapcsolatban szubjektív már csak a miatt is, mivel túl sok könyvet olvastam már és túl sok filmet láttam már, így könnyen elítélem a szórakoztató irodalom minden innovációt nélkülöző, egy kaptafára készült darabjait, ebben az esetben a Műhibát is.

A történet során csupán a szereplők pozíciói változhatnak, ám ez nem befolyásolja a sztori kimenetlét – sajnos. Csupán a végjáték mikéntje marad kérdés, amely ebben az esetben elsietett és kicsit sem meglepő.Míg a bevezetés élvezetes volt, a regény sodrása a közepénél lelassul, és ragacsos maszlaggá válik, amelyen csak nehezen lehet átevickélni, majd jön a vége felé az az érzés fogja el az embert, mintha az író rádöbbent volna, hogy már rég le kellett volna zárnia az egészet így felgyorsítja a történéseket, melytől kiegyensúlyozatlan lesz a mű.

A mű erénye: klasszikus orvosi krimi, szakmai nyalánkságokkal és nem kevés fejtágítással
A mű gyengéje: kiegyensúlyozatlan történetvezetés és közepén történő indokolatlan nyúlás
Személyes Értékelés: Tízből négy. Csak, azért érdemes olvasni, hogy ne szokjunk el a betűktől. A nyelvezet nem fog irodalmi magasságokba emelni, de nem is ez a célja, viszont ponyvának elmegy.

Ez is érdekes lehet