Életem könyve

írta Árpád
2 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Gyakran anekdotázom életem meghatározó, mulatságos vagy éppen szomorú eseményeiről és felfedezni vélem a fényt hallgatóközönségem szemében a szokványosnak kicsit sem nevezhető történetek hallatán, melyek fölé minden újramesélés alkalmával más színű prizmát tartok, attól függően, hogy az adott hallgatósághoz, vagy a helyzethez milyen hangulat, színezet dukál, mely részletek expozíciója szükséges az átlényegüléshez.

Históriám alapszituációinak java mindenkivel megesik ilyen vagy olyan formában, ugyanakkor sokan saját életüket már nem tartják érdekesnek ilyen szempontból, mert vagy nem tulajdonítanak különös jelentőséget az első verekedésnek, az első barátságkötésnek és így tovább, vagy mert nem tudják oly magától értetődően kifejezni azokat. Ilyen tekintetben is szerencsésnek mondhatjuk magunkat mi, akik tudnak és akarnak is mesélni róluk, vagy – ahogy én is tervezem már hosszú ideje – megírni szándékozzák őket. Eljátszadoztam hát a gondolattal, hogy ha másra bíznám ennek tisztjét, akkor kit választanék, mely barátot, ismerőst, előmenőt vagy példaképet. Vajon ki lenne az akinek fogalmazási stílusa oly rabul ejtő, egyszerű, mégis lelket emelő, hogy abból valami roppant érdekes keletkezzen, mely nyomot hagyva a fehér papíron tényleg számítana valakinek valamit. Akit végül választottam, már régen nem él, mégis ha visszahívhatnám a másik oldalról, csakis Szabó Magdát választanám, feltételek, sőt különösebb elvárások nélkül.

A minap fejeztem be a Alvók futása című novelláskötetének olvasását, melyben olyan egyszerű, valóban életszerű eseményeket dolgozott fel amelyekről valóban feltételezhető, megeshetnek, sőt nap, mint nap újra és újra megesnek, még ha más földrajzi szélességek és fokok között is, más nyelven, de lényegükből mit sem veszítve. A hétköznapi emberek teljesen hétköznapi történeteit gyűjtötte Szabó Magda csokorba ebben a kötetben. Egy közös pont van bennük, a novella végére jellemző csattanó, meglepő fordulat mindenhol tragikus felismeréseket szül, vagy még rosszabb, kézzel fogható tragédiákhoz vezető történéséket indukál. Ez pedig oly jól összecseng saját emlékezetemmel, a fel nem fogott, épphogy csak elkerült gyerekkori borzalmakkal épp úgy, mint az elkerülhetetlenekkel.
Jól emlékszem még Vele kapcsolatos olvasmányos élményeim korai szakaszából Az Ajtó című regényére, mely oly érdekfeszítő, tragikomikus, fekete humorral jól átitatott volt, hogy hangos nevetésben törtem ki, ahányszor csak Emerenc a főhősnő kivillantotta szikár természetének a jó ízléssel összeegyeztethetetlen csillámait, hogy éppen mit gondol Krisztusról, vagy hogyan segédkezett barátnéja, Polett öngyilkosságában jól megalapozott ideológiák mentén, vagy épp hogyan mesélte el saját életének tragikus fordulatait. A felsejlő jókedvet anyám is észrevette és kérte olvassam fel neki és mivel még csak a regény kezdetén tartottam, hát újra visszalapoztam az első oldalra és egy nyári éjszakán az egész regényt felolvastam neki. Hajnaltájt járt már, mikor az utolsó oldalakkal végeztünk. Talán ennek a kellemes emléknek is köszönhető, hogy a mai napig is ragaszkodom Szabó Magda írói stílusához, ugyanakkor vitathatatlan, hogy rokonságot is éreztem lélekben a kifejezés-  és írásmóddal, ahogy ő alkotott. Egyértelműen kijelölte számomra az ösvényt.
Így hát életem könyvét, annak történeteit nyugodt szívvel bíznám rá, ugyanakkor azt is tudom, hogy minden képtelenséget figyelembe véve egy járható út maradt számomra: hogy én magam írjam meg ama csodált stílusban és igényességgel, ám ezt a jövőt még forralja Emerenc a kerti üstben, mint a lekvárt befőzés idején és még csak most gyújtott alá…

Ez is érdekes lehet