Két élet, több tragédia és állandó harc a túlélésért a múlt torz tükrében és pusztán négy percnyi idő a megváltásra. Két nő sorsa forr össze a fekete lakkszörny árnyékában, a zongoraművészet oltárán áldozva fel őket saját tehetségüknek. A Vier Minuten klasszikus dráma egy fiatal lány és egy idős zongoratanárnő utolsó nagy lehetőségéről, egy német női fegyház kicsit sem vidám díszletei között. A film több filmfesztiválon összesen 21 díjat zsebelt be, mindezek mellet még 11 egyéb kategóriában is jelölték.
Németország, hajnalhasadás, egy női fegyház cellájában Jenny von Loeben (Hannah Herzsprung) a brutális gyilkosságért elítélt fiatal lány felébred. Cellatársnője felakasztva lóg az ágya mellett. Első reakció: belenyúl a hulla zsebébe és elemel egy doboz cigarettát. Aztán riasztja az őrséget. Nem túl szerencsés napkezdés. Ugyanekkor egy teherautó fordul be a börtön udvarára melynek platóján egy zongora képében érkezik a végzet Jenny számára. A fekete Schimmel gazdája Gertrud Traude Krüger (Monica Bleibtreu), az intézmény idős zongoratanárnője akinek a fentebb említett öngyilkossággal tanulói száma négyről háromra csökkent, így hát verbungolásba kezd új tanítványokat keresve. Jenny és Traude első közös próbája nem alakul túl fényesen, a rájuk felügyelő őrt a rohammentő viszi kórházba, ugyanekkor viszont kiderül az is, hogy a lány nem hétköznapi tehetség, egy igazi csodagyerek ám vonakodik alárendelni magát a tanárnőnek. A zene mindkét nő életében különleges helyet foglal el, egyben a felszabadulást és a fájdalmat is jelentik. Jenny 12 évesen országos szinten elismert tehetség volt, ameddig apja meg nem erőszakolja, ami pedig ezután következik az egyenes út a lejtőn, melynek végállomása a történet színteréül szolgáló börtön. Traude sem büszkélkedhet túl szerencsés élettel, a II. Világháború folyamán kimagasló zenészképessége ellenére nővérként kénytelen szolgálni. Viszonyba kerül kolléganőjével, aki egyben a tanítványa is. Közös románcuk végét pedig Hannah kivégzése zárja le, mikor kiderül róla, hogy kommunista. Egy zongora húrjaival akasztják fel…
Traude benevezi a lányt egy fiatal tehetségek számára megrendezésre kerülő hangversenyre, melynek fináléjában négy perc erejéig pontot tehetnének múltjukra. A történet alakulása folyamán sok viszontagsággal kell megküzdeniük, kezdve a börtön igazgatóbizottságának ellenkezésével, a fegyőrök neheztelésével, a rabtársak végletekbe tokolló brutalitásán át egészen a múlt által újra felszakadó sebek gyötrelmével. A feltóduló érzelmek dagályában vajon a megtalálják a válaszokat? Hogy miért élte túl Traude a múltját egy halott nő emlékének adózva, hogy Jenny képes lesz-e majd valaha élni tehetségével és végleg kimászni a gödörből?
A film meghatározó alakja a két főszereplő kinek játékára nem lehet panaszunk, kiváló alakításuk hitelessé teszi a karaktereket, a társadalom perifériáján tébláboló, a múlt fogságába esett nőket. A operatőri munka és a helyszín hangulata jól tükrözi a film komolyságát és nyomasztó hangulatát. Zenei fronton jellemző a kevés betétdal, ugyanakkor a zongorajátékok dinamikusságot sugároznak, főként hogy a nagyobb fordulatoknál megrendítő virtuozitást láthatunk Jenny-től: hol hátrabilincselt kézzel bizonyít, hol a helyi kápolna orgonáját püföli dühödten, hol lenge estélyiben gyalázza a billentyűket.
Összesítésben: a Négy Perc keserédes, alázatra, ugyanakkor felelősségre tanító mű, melyben nagy hangsúlyt kapnak az emberek személyes tragédiái, ám igyekszik pozitív módon hozzáállni a kérdéshez: hogyan tovább? A válasz természetesen nem egyértelmű sem túl szájbarágós, így hagyva nyomatékot a filmnek, hogy annak története a néző fejében folytatódhasson végül már nem is a szereplőkre fókuszálva hanem a rejtett mondanivalóra. Gyönyörű és őszinte, kikerülve minden hollywoodi klisét és giccset!
*Mint gyakorlott filmnéző, már kezdem megszokni, hogy a minőségi, gondolatébresztő alkotásokat nem a nyugati hulladékgyárakban kell keresni, ami azt is jelenti, hogy az átlagnézőhöz csak hellyel közzel képesek utat törni, de talán pont ebben rejlik igazi varázsuk.