TOP 5 nukleáris holokauszt film

írta Árpád
4 megtekintés

Idén, 2014. április 26-án volt 28 éve, hogy a mai Ukrajna területén levegőbe repült a csernobili atomerőmű 4-es reaktora egy üzemi, biztonsági teszt végezetes kimenetelének eredményeképp. A nukleáris válság az egész világot sújtotta a légkörbe került nagy mennyiségű sugárszennyezés nyomán. Míg Hirosima és Nagaszaki lebombázása a háborús felhasználástól rettentette el a világot, addig a Csernobil az atomenergia békés felhasználásának árnyoldalaira hívta fel a figyelmet. 24 évvel később a fukusimai atomerőmű balesete ismételten emlékeztette az emberiséget arra, hogy bizonyos körülmények és a nem megfelelő biztonsági előírások összjátékaként bármikor megismétlődhet egy kiterjedt nukleáris katasztrófa.

A történelmi valóságon vagy éppen a fikciókon alapuló filmalkotások által közelebb kerülünk az áldozatok nézőpontjához, amely minden kétséget kizáróan érzékenyíteni képes a nézőket, mi több tudatosítja bennük az emberi megalománia káros hatásait és, hogy mi emberek gyakran lépjük át emberségünk határait. A következő néznivalók egyike sem vidám darab, ugyanakkor ezek az alkotások fontos mementói az ember és természet viszonyának. Fontos filmek, melyeket mindenképp látnunk kell.

Kuroi Ame – Fekete Eső (1989) 

Habár fekete-fehér és meglehetősen réginek hat, mégis csak stimmel az 1989-es dátum. A film középpontjában az eladósorba került fiatal lány, Yasuko (Yoshiko Tanaka) áll, aki Hirosima közelében tartózkodik, mikor becsapódik az atombomba. Az explózió után csónakkal indul a városba, hogy megkeresse bácsikáját és nénikéjét. Eközben éri a vízen a „fekete eső”, mely a robbanás eredményekén kialakuló nukleáris hamufelhőből hullik rá. Hirosimában, miután sikeresen megtalálja rokonait a városon keresztül haladva menekülnek a félig megégett és még élő emberek, lángoló épületek között. Öt évvel később egy faluban folytatódik a történet, melyet nagy számban laknak a bomba általi sugárzásnak kitett emberek. Yasuko bácsikája Shigematsu Shizema (Kazuo Kitamura) unokahúga férjhez adásán fáradozik, ám sorra állnak el a kérők, mikor kiderül, hogy a lányt is érte a fekete eső és habár teljesen egészségesnek látszik, bármikor kitörhet rajta a sugárbetegség. Ebben a falusi miliőben élnek a főhőseink, míg körülöttük lassan elkezdeni szedni áldozatait a sugárzás.

Árpád szerint: az egyik legfontosabb filmművészeti alkotás a II. Világháború atomtámadással és annak hatásaival kapcsolatban. Érzékletesen mutatja be, hogy hogyan vajúdik a japán társadalom kisembere a sugárzás utóhatásai közepette és próbálja a megszokott mederbe terelni örökre kizökkent életét.

Testament – Testamentum (1989) 

Az év ugyancsak 1989, a történet viszont fikció, melynek középpontjában egy San Francisco elleni atomtámadás áll, jobban mondva a külvárosi negyed ezt követő élete. Habár TV-filmnek készült mégis láthatunk benne erős alakítást, hála a főszereplő Carolnak (Jane Alexander), akinek a nézőpontján keresztül ismerhetjük meg egy nagycsaládos anya küzdelmeit, amint gyermekei életben tartásáért küzd, miközben férje eltűnt a csapás reggelén, mikor a városba indult dolgozni. Mivel kapcsolatuk a külvilággal megszűnt így csak magukra számítva a környék lakói igyekeznek úrrá lenni félelmeiken, melyek a történet előrehaladtával egyre inkább a felszínre törnek, mikor a sugárzás hatására megbetegednek, majd meghalnak a szomszédjaik, ismerőseik, vagy éppen közeli családtagjaik. A film második felét már a teljes kétségbeesés, később a tehetetlenségből fakadó agónia uralja.

 

Árpád szerint: gyerekkoromban láttam először a filmet, később pedig újranéztem. Hatásos dráma, mely ezúttal inkább egy lélektani boncolgatást tár a néző elő, mint látványos világégést és nyers borzalmat. A főszereplőnő naplója képezi a Testamentumot, melyet a csapás napjától kezdve vezet a tragikus végkifejletig.

When the wind blows – Amikor a szél fúj (1986)

Az egyik legkevésbé ismert ám legértékesebb darabról van szó, amely a nukleáris támadás témáját dolgozza fel, meglehetősen szokatlan megvalósítási módszerekhez nyúlva, ugyanis egy rajzfilm keretére húzza fel a történet vásznát. A helyszín az Egyesült Királyság vidéki része, ahol a két főszereplő Jim és Hilda Bloggs töltik mindennapjaikat. Gyermekeik már kirepültek a családi fészekből, ők pedig élvezik a nyugdíjas éveket, ebédre a virslit, meg ötórai teát. A rádió híradásai és a Jim által beszerzett tájékoztató füzetekben leírtaknak megfelelően az idősek nekiállnak „menedéket” készíteni ajtókból és matracokból, arra az esetre ha szovjetek tényleg megtámadnák őket. Az idilli hétköznapokat egy valóban bekövetkező atomcsapás töri meg, mely elől épp csak megvédi őket a rögtönzött menedék. Eközben felidézik fiatalkorukat és a II. Világháború addigra megkopott romantikáját, ám a hadviselés megváltozott természete, még kevésbé a robbantást követő nukleáris télre és a láthatatlan ellenségre, a sugárzásra egyikük sincs felkészülve. Ami ezután jön: a teljes hanyatlás.

Árpád szerint: ha úgy vesszük, akkor ez az animációs film az egyik legmorbidabb darab, amit valaha láttam, hisz mint valami gyerekeknek szánt kifestős könyv (az alapját adó képregény tényleg gyerekeknek készült!) kalauzol végig bennünket a szeretni való, idős házaspár lassú leépülésén, a sugárbetegséggel járó nyavalyákon át az elmúlásig. A legfelkavaróbb mikor az általunk jól ismert tünetekre és következményekre gyermeki naivitással reagálnak, viccelődnek, hogy kinek maradt több foga vagy haja. Erre a filmre igenis készülni kell lélekben, mert gyomron rúg és belénk karmol minden bájával és iszonyával együtt. Fő üzenete: „Tegyünk meg mindent a háború elkerüléséért.”

Hadashi no Gen – Mezítlábas Gen (1983)

Ha már animáció, akkor a japánok saját történelmük mérföldkövét se hagyhatjuk ki a sorból. A Mezítlábas Gen animációs stílusát és kidolgozottságát tekintve a 80-as évek klasszikus jegyeit hordozza magán így mára kicsit avíttasnak hat mind technikája, mind történetmesélési dinamikája, arról nem is beszélve, hogy a pontatlan fordítások (pl. az angolból nem minden van lefordítva, míg a magyar a igénytelen, hibáktól és elgépelésektől hemzsegő fércmunka) sokat ronthatnak a megfelelő üzenetátvitelen. Minden technikai negatívuma ellenére mégis kiemelkedő darab, mely érzékletesen festi meg az atomháború poklának tüzeit Hirosima szerte. A főszereplő, Gen családjával él a városban és végletekig elszegényedve igyekeznek minden nap betevőt juttatni az asztalra, melyet jobb híján a várandós édesanyának juttatnak. A családi idill és a “majdcsak lesz valahogy” nyomorát tetézi az atombomba felrobbanása, mely szürreálisan (vagy inkább realistán?) groteszk módon tér ki a roppanás pillanataira és hosszas narratívát biztosít hozzá. Csupán Gen és édesanyja éli túl a támadást. A sokk után viszont gyorsan vissza kell cseppenniük a való életbe, hisz bármelyik pillanatban világra jöhet az újszülött, akit valahogy életben kell tartani a sugárszennyezett víz és a krónikus élelmiszerhiány szorításában.

Árpád szerint: ez az anime közel öt évig érlelődött a számítógépem merevlemezén, mert tartottam tőle, joggal. Naturalista, szomorú, tragikus, ám a befejezését tekintve akár nevezhetnék happy endnek is, elvégre az élet körforgását, az újjászületést hirdeti és persze, hogy az egyik leginkább háborúellenes film a témában, köszönhetően Gen családi tragédiájának érzékletes bemutatásával. Kötelező darab, de csak ha készen érezzük magunkat rá.

Dr. Strangelove – Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (1964) 

A leírhatatlanul hosszú címmel rendelkező film egy fekete humorral túlfűszerezett katasztrófafilm, mely a politikusok és katonai vezetők tutyimutyisságát hirdetik válsághelyzetben. Egy tábornok teljesen eszét veszti majd kiadja a parancsot a Szovjetunió elleni atomtámadásra. A bombázók útra kelnek. A Pentagon vezetése eközben teljesen elhűlve a létrejött helyzet következtében igyekszik meggátolni a támadást, ám a visszahívó kódot csupán egy ember ismeri, aki nem más mint az őrül tábornok. Időközben az is kiderül, hogy az oroszok egy visszafordíthatatlan automatikus rendszert szereltek fel, mely leállíthatatlanul minden robbanófejet kilő az Egyesült Államokra, ha őket atomcsapás éri. Kubrick, mint rendező hatalmasat alkotott a filmmel, méghozzá olyan időkben, mikor a hidegháború javában dúlt, kibontakozott a kubai rakétaválság és bármikor kitörhetett egy nukleáris háború. Peter Sellers alakítása pedig zseniális, hisz három karaktert is ő alakít a filmben, párhuzamosan, mégis a volt náci Dr. Strangelove szerepében enigmatikus szereplőjeként viszi a hátán a fekete fehér szatírát. Mindenféle kötöttség nélkül, kötelezően megnézendő darab!

Árpád szerint: a fekete humort, az iróniát mindig is kedveltem, ez a film pedig maximálisan kielégíti a hasonlóképp, a zsáner iránt rajongó nézők minden igényét. Igazán amerikai, és minden bája ellenére erős kritika is az akkori rendszernek, sőt ha továbbmegyünk, akkor egy kortalan, mindig aktuális mondanivalót közvetít az egymásra vicsorító világhatalmakkal kapcsolatban. Háború ellenes fityisz, melyet csak szeretni lehet!

Összegzés

[polldaddy poll=8007375 align=right]A fenn felsorolt filmeken kívül akad még jócskán olyan celluloidra rögzített történet, melyet megérte volna megemlíteni, így hozzáfűzném, hogy ez egy személyes toplista, ugyanakkor megtekintésre kifejezetten ajánlottak. Főként most, amikor a bolygó domináns faja saját, csillapíthatatlannak tűnő energiaéhségével kénytelen szembenézni. Az utóbbi évek törekvései derűlátónak bizonyultak, hisz a fukusimai katasztrófa végleg kiölni látszik a társadalomból az atomenergia, mint biztonságos megoldás látszatillúzióját és egyre szélesebb körben tereli a kormányokat a megújuló energiaforrások felé. A kérdés csupán, hogy vajon még időben vagyunk-e? Szeretném azt hinni, hogy igen és hogy van még egy dobásunk!

A fentiek közül melyeket láttátok? És hogy tetszettek? Esetleg valami más film, amit a témában nyugodt szívvel ajánlanátok megtekintésre?

0 hozzászólás

balaaz 2014.05.01. - 20:02

Tegnap estig csak a Mezítlábas Gent ismertem ebből az ötösfogatból, azóta már azt is tudom, hogy milyen, amikor a briteknél fúj a szél.xD Nos érdekes, bár biztos nem fáradt estékre való élmény. Meglepett a mögé álló zenei hírességek halma: Bowie, Waters, Genesis… nem semmi. Köszi a figyelemfelhívást! Még ha én nem is voltam vele összességében megelégedve. Az abszurditása valóban felkavaró – számomra a kisembernek a vezető politikai hatalomban agyatlanságig való bizalma tekintetében is. A ’80-as évek erős Thatcher-kormányzása alatt ennek a fricskája nem is meglepő. De napjainkra is tartalmaz fontos üzenetet, akár a mai magyar karizmatikus politikai irányzatokra és feltétlen hívőikre vonatkoztatva is…
De ez csak kettő az ötből, így nem szavazok. A Kubrick azért még kiemelten érdekelne…

Egyébként kíváncsi lennék rá, hogy én miket láthattam már atomkatasztrófa ügyben, de a rossz memóriám miatt fogalmam sincs, hogy volt-e már valami és ha igen, mi. Pedig a fajsúlyos háborús anyagokat igencsak kedvelem, viszonylag sokat el is fogyasztottam már belőlük.

Szabó Árpád 2014.05.01. - 23:29

Jé, nem is ugrott be a angol Thatcher időszak, pedig azokban a zivataros időkben készült az animáció. Szerettem volna magam is beleírni a bejegyzésbe, hogy állandó rosszullét fogott el, mikor Jim folyamatosan azt szajkózza a feleségének, hogy “we must do the right thing” ergo ami a kormány kis tájékoztatófüzeteiben áll. A pikantériája még abban is keresendő, hogy szegény öregek túlélik az atomkatasztrófát a hülye ajtó bunkernak köszönhetően, hogy aztán egy lassabb, borzalmasabb kimúlás várjon rájuk. A visszásságát én is pont abban találtam, hogy édi-bédi, szeretni való rajzfilmkarakterek lehelik ki lelkület a képernyőn, kicsit úgy viseltettem sorsuk iránt, mintha a nagyszüleim lennének. Gondolom az alkotók szándéka is ezzel a megállapítással esett egybe.
A Dr. Strangelove-ot csak ajánlani tudom, mert veszett jó poénok vannak benne, és Sellers, hát mit kell mondjak zseniálisan hozza a náci tudóst, akinek lebénult jobbja néha önkéntelen rángások közepette lendül a magasba a jól ismert Hitler üdvözlés szögében…. 🙂
Van még pár film, pl. egy modern kori is, amit szerintem még akár YouTubeon is meg lehet nézni. A “Die Wolke” (A Felhő) címen fut: ebben egy németországi, fikcionális atomreaktor balesetet dolgoznak fel nem is akár hogy, de mivel erős benne a tini szerelmi szál, ezért nem bír akkora értékkel a szememben, bár sokkal jobban illett volna a Csernobil évfordulóhoz.

Fanni 2015.01.25. - 00:30

5 éve keresem, de még gyerekkoromban láttam a filmet, és végre itt megtaláltam a leírás alapján (Testamentum). Köszönöm, hogy írtál róla!

Szabó Árpád 2015.01.26. - 07:53

🙂 Örülök, hogy sikerült. Képzeld, nekem is gyerekkori emlék után nyomozva sikerült megtalálni, mert én sem emlékeztem direkt a címére, csak úgy nagyjából a történet szálra benne, sokat küzdöttem a Google-el mire kiköpte.

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: