The Fountain – A Forrás (2006)

írta Árpád
0 megtekintés

Darren Aronofsky rendezései nyomán egytől egyig érdekes filmek jönnek létre. Az érdekes jelző alatt értetendő az egyedi, innovatív, megosztó, érzékeny billogok. Történetei sosem egyszerűek, gondoljunk itt vissza pl. a című remekbe szabott alkotására, amely fogattatása igencsak változó volt, mind a nézők, mind a kritikusok részéről. A Forrással egyel magasabbra teszi a lécet. Egyesek lenyűgöző lírai exodusként és a filmtörténet jelentős mérföldköveként szeretnek rá hivatkozni, míg megint csak mások üresnek, hiányosnak, hatásvadásznak tartják. Ami igazán érdekes, hogy mind a kettő jellemző a filmre, így létrehozva egy olyan izgalmas belső vívódást is a nézőben, mely nem hagyja szabadulni a stáblista lepergése után sem.

Ha valamifajta történeti áttekintést kellene most papírra vetni, akkor simán ennyiről van szó:
Adva van egy rákkutató fuszkó és egy agydaganatos, végső stádiumban lévő nő, aki történetesen a felesége. Dr. Tom Creo (Hugh Jackman) ígéretes kutatási áttörés előtt áll, mellyel talán megmenthetné szerelmét Izzi-t (Rachel Weisz), de az eredmények dacára az idő csak fogy és fogy, egyre közelebb hozva a megmásíthatatlant. Míg Izzi lassan elfogadja a közelgő átlépést/halált, addig férje egyre megszállottabban igyekszik megtalálni a gyógymódot.

A történet több időbeli és térbeli síkban játszódik: míg a fentebb leírtak kvázi a jelenben, a fő cselekményszál nyomán haladnak, addig az élettel és halállal megbékélő Izzi könyvében, a Forrásban követhetjük az alternatív magyarázatát mindennek. A spanyol királynő (Izzi) azzal bízza meg a konkvisztádort (Tom-ot), hogy menjen el Új-Spanyolországba és keresse meg az élet fáját, amely örök életet ad annak aki iszik a fa nedvéből. Így örökké élhetnek majd. A harmadik sík nemcsak időben, hanem térben is inkább valamiféle asztrál síkra vezeti a nézőt, ahol fenomenális képi hatások gyűrűjében egy légbuborék belsejében utazik a szerzetes Tom és egy haldokló fa (Izzi), hogy még időben elérjék a csillagködöt, amely segíthet megmenteni a fát.

Szóval a három közös perspektíva tulajdonképpen ugyanazt a történetet szimbolizálja, csak más és más nézőpontokból. Annyi bizonyos, hogy ez egy kétszereplős film, amely Tom és Izzi kapcsolatára fókuszál, és mindarra amit szerelemnek, életének, halálnak, gyásznak, megbékélésnek és továbblépésnek hívunk. A színészi játék tekintetében Hugh Jakman tündököl, nem is akárhogyan! Már csak ezért az alakításért is megéri megtekinteni a filmet. A zenét a Requiem for a dream betétdalaiért is felelős Clint Mansell hozza, amely az alkotás alappillére, bár érezhetően csak egyetlen dallammal kombinál, mégis jól keretezi a cselekményt és igazi érzelmi boost-ot ad. Ami a rendezést illeti: hiányérzetünk támadhat és valljuk be joggal, mivel sok az elvarratlan, vagy kibontatlan szál, félhomályos utalásokat kapunk csupán és el is csodálkozunk, hogyan képes megállni a sztori a saját lábán. A kontra, amely a mű gerincét képezi ugyaninnen ered: Ez nem egy film amit nézni kell, ez egy megfilmesített érzelem, melyet elsősorban át kell élni. Ettől igazán különleges a Forrás, hogy nagyon mélyre próbál nyúlni és hellyel közzel sikerül is neki, bár egy jobban kiegyensúlyozott vezetéssel azért még inkább üthetett volna, de így sem gyenge. Sőt!
Most védekezhetnénk azzal, hogy klasszikus művészfilm, vagy rétegfilm, amely nem való mindeninek. Én ezzel szemben azt ajánlom a kedves nézőknek, bármilyen műfajt is kövessenek következetesen, a Forrást feltétlenül tekintsék meg és vonják le saját konklúziójukat. Már csak a színészi játékért, a lenyűgöző zenéért és a vizuális orgiáért is megéri!

Apropó látvány: azért annyit hagy tegyünk hozzá, hogy akrámennyire is hihetetlen, nem tartalmaz CGI-t! A mellbevágó megoldások mind-mind mikroszkopikus szintről erednek, mivel kémiai folyamatokat nagyított ki a stáb és ezek képe szolgáltat pl. az utazáshoz az „asztrál síkban“.

A film válaszokat és bölcseleteket igyekszik közreadni, habár kissé homályos formában, mégis a lét legnagyobb dilemmáit adja közre: élet, halál, örök élet, megvilágosodás.

Legjobb idézet:

Emlékszel Moses Morales-re? A maja idegenvezetőre. Az utolsó estén az édesapjáról mesélt, aki meghalt. De ő nem hitte el. Azt mondta, ha ki akarnák őt hantolni nem találnák. Egy magot ültettek a sírra. A magból fa lett. Moses szerint az apja része lett a fának. Belenőtt a fába, a virágba. Egy fecske evett a gyümölcséből és az apa a fecskével repült. Azt mondta; a halál a beteljesülés útja. Így mondta, beteljesülés.

Szubjektív: Kétszer néztem, kétszer bealudtam az átvezető üresjáratokon, viszont még így is hatásos maradt a lényeg.
Pro: gyönyörű látvány, kolosszális zene, Hugh barátunk átlagon felüli játéka
Kontra: kiegyensúlyozatlan történetvezetés, homályos párbeszédek
Ajánlás: nagy adag papír zsebkendő
7/10 – érdekes film!

Ez is érdekes lehet