Kezdőlap » The Devil’s Advocate / Az Ördög Ügyvédje (1997)

The Devil’s Advocate / Az Ördög Ügyvédje (1997)

írta Árpád
0 megtekintések

Tinédzserkorom emlékezetes darabja a zseniális Al Pacino és az akkor még hamvas Keanu Reeves főszereplésével készült Devil’s Advocate-ot, vagyis az Ördög Ügyvédjét. Megjelenésekor az ezredforduló korhangulatához jól illeszkedett a téma.Végtére vártuk a kárhozatot, meg a második eljövetelt is a millennium év egyéb misztériumai mellett. Az Ördög Ügyvédje kellemesen felépített története ellenére sem ígér egy-két, a cselekményt továbblökő, drámai fordulatnál többet. Kötések és oldások sorozatáról szól. A fő konfliktus maga a szabad akarat intézménye, mert ez adja meg az embernek a választás lehetőségét. Még maga az Ördög sem képes ezen változtatni, ám sugallni, ráhatni és befolyásolni képes, egyszóval kísérteni és bűnbe vinni.

Devil’s Advocate története

Adott a floridai kisváros szépreményű, fiatal ügyvédje Kevin Lomax, aki még soha nem vesztett pert. Aktuális védencéről viszont kiderül, hogy bűnös. Lelkiismeretével vívódva – és némi sugalmazás hatására – úgy dönt, hogy a tények ellenére felmenteti a molesztáló tanárt. Sikere után megkeresi egy jelentéktelennek tűnő ügyvédi iroda. Felkérik tanácsadónak az egyik ügyükhöz. Így feleségével együtt New Yorkba utazik (vallásos anyja határozott intése ellenére), hogy egy perben kiválassza az esküdteket. Segítségével fényes győzelmet arat az ügyvédi iroda. Ezután maga John Milton, a iroda tulajdonosa hívatja magához, hogy állandó munkát ajánljon számára. A beszélgetésre Milton emblematikus, tetőtéri teraszán kerül sor. A jelenet hatásosan idézi fel Jézus megkísértését, hisz magával az Ördöggel találkozott, aki ezúttal sikerrel járt. A hirtelen jött lehetőség és a cég által felkínált fényűző lakás láttán Kevin felesége Mary Ann is beleegyezik, hogy a városban maradjanak. Mint kiderül, Milton üzlete jóval nagyszabásúbb, mint az elsőre kivehető volt, és ügyvédi irodája csak egy apró része nemzetközi birodalmának.

A történetolló ekkortól kezd nyílni: Kevin megkapja első ügyét, közben Mary Ann-ek szembe kell néznie a hirtelen jött városi élet és férje munkájából fakadó társadalmi pozícióváltozás következményeivel. A kezdetben szimpatikus ügyvédfeleségek lassan de biztosan hálózzák be és manipulálják a naiv, vidéki lányt. Egy jelentőségteljes estélyen aztán Kevinnek felajánlanak egy nagy horderejű ügyet, amely innentől kezdve minden idejét leköti. Egyre kevesebbet foglalkozik az elmagányosodó feleségével, aki egy idő után már rémképeket lát. Az ekkor érkező anyós maga is összefut Milton-al, akitől halálra rémül. A sokasodó előjelek ellenére Kevin nem hátrál meg és tovább védi Miltonék ügyfelét, miközben felesége lassan teljesen összeomlik. Cégük vezérigazgatója – mikor éppen kezdett volna kellemetlen lenni – gyilkosság áldozata lesz. A események innentől gyorsan eszkalálódnak és vezetnek a katartikus végig, amikor lehull a lepel Milton kilétéről és valódi céljáról.

A Devil’s Advocate hangulata

A megkísértés és bűnbeesés motívum nyilvánvalóságán túl az Ördög Ügyvédjét az apró kis teológiai gegek teszik szórakoztatóvá. Ilyen mikor kiderül, hogy a cég legfelső szintjén lévő, Milton lakosztályának nincs hálószobája, mert „ő sosem alszik”. A film elején Kevin anyja idéz a Bibliából Babilonnal kapcsolatban, később New Yorkban Milton és bizalmi emberei sok nyelven beszélnek. Az egyik kedvencem mikor Mary Ann panaszkodik Miltonnak, hogy nem jöttek jól az apjával. Erre Milton megértéséről biztosítja, hisz neki is sok gondja volt az apjával – ugye ez utalás Istenre és a letaszításra. Sok-sok ilyen párbeszéd és utalás hangzik el, melyek a nézőt közelebb viszik a nyilvánvaló megállapításokhoz, tudatosságban az Ördög szintjére kerül.

Summa

A horror és pszichothriller kategóriában örökös darab. Hála Al Pacino frenetikus alakításának nem kell külön győzködni a nézőt, hogy ő maga az Ördög. Keanu Reeves itt még igen fiatal, talán ezért sem emelkedik ki színészi játéka – igaz az azóta eltelt lassan húsz sem cáfolt erre a megállapításra. Annál inkább felesége szerepében Charlize Theron. Meggyőzően hozta a partizó vidéki bulát, aki keményen küzd a városi, gazdag nővé válással, hogy végül teljesen összezavarodott, agyilag zokni állapotba süllyedjen. Nem mondanám, hogy kötelező darab, de egyszer mindenképp megéri bepróbálni.

Pontszám: 7/10

Cím: The Devil's Advocate
Rendező: Taylor Hackford 
Forgatókönyvíró: Andrew Neiderman, Jonathan Lemkin, Tony Gilroy 
Színész: Keanu Reeves, Al Pacino, Charlize Theron, 
Megjelenés: 1997.10.17.
Időtartam: 144 perc
Műfaj: Horror, Thriller, Dráma
MPAA-besorolás: R
Értékelés: 7,5
Hivatalos URL: http://www.imdb.com/title/tt0118971

Kapcsolódó