In Her Place (2014)

Az előző évekhez képest idén a jó idő beköszöntével egyre másra tornyosulnak a tennivalók, egymást váltják a szakmai és szabadidős programok, így idén a Titanic filmfesztiválos tombolásom látta kárát. Előző két évben a fesztivál alatt napi egy filmet biztos lenyomtam a moziban, idén összesen két celluloid regényre jutottam el. Tanulság – régen mondom – olyan helyekre, ahová a szellemed felszabadulni vagy épp elmélyedni viszed nem kell ismerősöket hívni, semmi dolgod velük ott és akkor. Neked a művel van találkozód és persze önmagaddal. Alkalmatlan vagyok a társaságban mélyülésre, kivéve a sekélyes, popcorn mozikat – azokra meg úgyis sajnálom a pénzt.

A tegnap esti vetítés után, hazafele baktatva az elázott városon át kicsit korholtam is magam, hisz a koreai “In her Place” cím alkotás sikeresen ledobta a fedőt, attól függetlenül, hogy néhol kicsit vontatottabb volt a kelleténél és sokszor fókuszt is veszített a film, attól függetlenül, hogy csak egy maréknyi szereplővel operál. A sztori szerint a koreai tanyavilágba érkezik egy házaspár, hogy örökbe fogadjon – persze törvényen kívül – egy gyereket egy éppen teherbe esett leányanyától. A paktum része az is, hogy a feleség a farmon marad a lánnyal annak anyjával a terhesség ideje alatt, hisz a drót másik végén, a házaspár környezete úgy tudja, hogy a feleség állapotos. A három nő így együtt marad a saját mikrovalóságában, mely jelentről jelenetre termeli ki magából a cselekményt. A dráma jelző most sem humbug, főleg ami a film zárását illeti.

Női sorsokról szól a meta tartalom vagy, szimplán csak sorsokról, mely a film végére felismerésekben csúcsosodik ki. Az “In her place” stáblistája közbe még jó volt pár percet ülni és gondolkodni; mit láttunk, mit éreztünk közben és mire jöttünk rá. Érdekes volt azt is látni, hogy a moziban ülő férfiakkal egyetemben csak néztünk magunk elé – míg mellettem az egyik nő saját magát meg egy plüssnyulat kezdett szelfizni – női sorsok, persze.