Az Equilibrium egy méltánytalanul hanyagolt disztópikus akció dráma az évezred elejéről, melyet olyan nagy elődök gondolatiságából gyúrtak össze, mint az 1984 és a Fahrenheit 451. Ha szigorúak akarunk lenni, akkor inkább a Fahrenheit 451 feltupírozott, kiizmosított verziójával van dolgunk, ami furcsa mód, még akár Ray Bradboury regényének folytatása is lehetne, hisz a könyv végén atombombák pusztítják el a várost, ahonnan a főhős a Könyvemberek közé emigrált.
Az Equilibrium története
A harmadik világháború lezárása után a túlélők egy csoportja egy új rezsimet épít, amely Libria falakkal körbe vett városállamaként ölt testet. Már bevezető képsorok narrációjában is megfogalmazódik a disztópia gondolatisága és vezérelve. Minden háború és viszály az emberi természetnek köszönhető és egy mód van rá csak, hogy ne ismétlődhessen meg újra: ki kell iktatni a probléma forrását, vagyis az emberi érzelmeket.
“Mivel szegény vagyok, álmom van csupán,
William Butler Yeats
Álmaim lábad elé terítem
Finoman lépj, álmaimon gázolsz.”
A Prózium nevű szert naponta adagolják fecskendőpisztolyaikból a libriai lakosok, miközben a zöldterületeket nélkülöző város minden pontján óriáskivetítőkön mennek végtelenítve az Atya tanai, folyamatos agymosásként elhitetve a polgárokkal, hogy milyen szerencsések. A rezsim működését ebben az esetben is egymás feljelentgetése teszi teljesé, vadásszák az érzésbűnözőket, akik mondjuk nem szedik a gyógyszerük és hatóság azonnal elfogja őket, majd az Igazságügyi Palotába kerülnek “feldolgozás alá”. Nemes egyszerűséggel élve elégetik őket.
…a JHVH az úgynevezett tetragrammaton (görögül τετραγράμματον – (a) négy betű), a négybetűs héber Istennév, Izrael Istenének az Ószövetségben található neve. Tradicionális kiejtése Adonáj (Úr, Uram), vagy ha-Sém (a Név), melyeket Örökkévaló vagy Mindenható formában fordítanak…
forrás: Wikipédia
Az Equilibrium fő témája Preston lassú érzelmi ébredése, a rezsim eszközeinek, sőt céljának megkérdőjelezése. Az események eszkalálódásával pedig olyan messzire megy, ahonnan már nincs visszaút, maga is érzésbűnözővé válik és kétségbeesetten igyekszik megérteni azokat az érzéseket, melyek kiirtására felesküdött.
Az Equilibrium motívumai és szimbolizmusa
Nem mehetünk el amellett, hogy a film amennyire nyomasztóan ábrázolja a disztópikus társadalom rendszerét, annyira erős asszociációkat idéz elő.
Az érzelmek és a szenvedés motívuma
Az Equilibrium rezsimének fő tézise az emberi érzelmekben lakozó veszély. Lekicsinyli a pozitív érzések szerepét, és démonizálja az öröm mellett természetes módon megkerülhetetlen bánatot, irigységet, depressziót és úgy egyáltalán a vágyakat. Persze jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egy vágyak és érzelmek nélküli társadalom hogyan képes a fajfenntartásra?
A diktatúra díszletei és a rezsim eszközei
A libriai diktatúra egyik legnyugtalanítóbb szimbóluma a város zászlaja, amely kísértetiesen emlékeztet a hitleri Németország szvasztikájára. A komor, csupa beton és kő város is egyaránt roppant sivár képet mutat, akárcsak a nagy tereken tömött sorokban ülő emberek hada, akik a kivetítőn az Atya szavait hallgatják és vastapssal helyeslik a hallottakat. Erről pedig Kim DzsongUn és az észak-koreai rezsim ugrik be először. Az utcákon fekete bőrkabátos, arctalan őrök védik a diktatúra elveit, folyamatos megfigyelés alatt tartva a lakosságot és a legkisebb gyanús jelre ugranak, elragadják a rendszeridegen elemeket.
A személyi kultusz
Az Equilibrium diktatúrájának kezdete és vége is az alapító, az Atya, akiknek tanításai az utcák kivetítőin zsonganak, sőt a családok nappalijának képernyőjét is Ő uralja, tölti meg. A személyi kultusz jellegében remekül reflektál a mai Észak-Koreára, ám -sajnos-, több, más történelmi példát is ismerünk.
A rendszer kutyájának lázadása
Preston, a végsőkig lojális Tetragrammaton pap tökéletes mása a Fahrenheit 451 Montag-jának. A rendszer fenntartásáért és gördülékenységéért felel. A rezsim közvetlen végrehajtó szerveként gyilkolja halomra az Ellenállás tagjait és küldi máglyára az összes festményt, verses kötetet, gramofon lemezt. Ám hiba csúszik a gépezetbe és érezni kezd. Ezzel együtt jár az általa elkövetett szörnyűségek felismerésének képessége. Számára az érzés igazi szenvedést és kétségbeesést hoz, de éppen emiatt vállal végül kulcsszerepet a rezsim összedöntésében.
Az Equilibrium látványvilága
Habár a szürke sivárság és a tompított színek nem sok lehetőséget hagytak a túl egyedi képi világ megalkotására, azért van pár gyönyörű jelenet is az Equilibriumban. Nagyon jó jelenet a film elején, mikor Preston és partnere kiszáll a kocsiból. Meglepően hatásos . Az akció jelentek kiválóan koreografáltak, Christian Bale iszonyatos profizmussal mozog, hihető az általa reprezentál, gépies “pisztoly kata”.
Az Equilibrium hangzásvilága
Nem sokat lehet róla elmondani, végig sötét tónusok dominálnak a Klaus Badelt által komponált zenei világban. Ettől függetlenül találóan dinamikus, néha heroikus dallamok csendülnek fel, bár egyik sem annyira jellegzetes, hogy egyből a film ugorjon be róla.
Színészi játék
Kétségtelenül Christian Bale viszi a hátán az egész filmet, bár túl sok sziporkázásra nincs lehetősége, hisz a film témája szerint egy érzelem mentes társadalom végrehajtóját alakítja. Ettől függetlenül az érzelmi ébredése meghatározó, szépen körvonalazott. Érdemes megjegyezni, hogy Bale előtte is sok szerepet játszott már, legismertebb addigi alakítása talán az American Psycho volt, ám az Equilibrium után jött jó pár főszerep pl. a Gépész, a Tökéletes trükk, vagy éppen a Batman Begins.
Végszó
Az Equilibrium végig szórakoztató, feszített tempót diktál és igyekszik komolyan venni magát és elgondolkodtató, súlyos témáját, mely rengeteg motívummal utalgat az emberiség által és ellen elkövetett történelmi bűnökre. Így az Equilibrium gondolatisága is sokkal mélyebbnek hat, mint azt elsőre a felületes néző érzi. A film végső válasza ugyanakkor nem tud teljesen pozitív benyomást hagyni, a rendszer megdöntése erőszakkal, viszállyal, gyilkosságokkal fog megtörténni, melyek tükrében a film alaptémája – az emberi érzelmek kiirtása – furcsa kontrasztként van jelen.
Cím: Equilibrium
Rendező: Kurt Wimmer
Forgatókönyvíró: Kurt Wimmer
Színész: Christian Bale, Dominic Purcell, Sean Bean
Megjelenés: 2002.12.06.
Időtartam: 107 perc
Műfaj: Akció, Dráma
MPAA-besorolás: R
Hivatalos URL: https://www.imdb.com/title/tt0238380