A Terror Tokióban már a bejelentését követően roppant izgalmasnak ígérkezett, az első PV-k és trailerek is egy erőteljes, krimibe forduló seinen tematikájú történetet sugalltak és összességében nem kellett benne csalódnunk. Maga a sorozat pusztán 11 részes, ami bőven elég a történet kibontásához, így nem találkozni sehol töltetlék jelenetekkel, a sztori íve feszes marad, dinamikája nem törik meg. A Terror Tokióban egy szinte ismeretlen stúdió, a MAPPA keze nyomát dicséri, ugyanakkor a rendezői székbe az a Watanaba Shinichiro került aki többek között a Cowboy Bebop-ot, az Animátrix-ot, vagy éppen a Macros Plus-t is jegyzi, a megfelelő dallamokról pedig nem más, mint a japán dalszerzés méltán elismert nagyasszonya, Yoko Kanno gondoskodott.
Terror Tokióban: a történet (spoiler mentesen)
A történet szerint két fiatal fiú (17 év körüliek) plutóniumot lop egy kísérleti telepről, üzenetül csak egy vörös festékkel felgraffitizett feliratot hagynak: “VON” – ami bármit jelenthet. Nemsokkal később ugyanez a két srác megjelenik új tanulóként az egyik tokiói középiskolában, miután megakadályozzák, hogy ez egyik lányt, Misa-t az osztálytársai zaklassák. Mindeközben pedig egy terrormerényletre készülnek; az interneten Sphynx-ként mutatkoznak be álarccal és fenyegetik meg a város lakosságát – ekkor még senki sem veszi őket komolyan, csak miután felrobbantanak egy kiürített kormányépületet. Ekkor figyel fel az esetre a helyi szervektől függetlenül a rendőrségi archívum mélyére suvasztott nyomozó, Shibazaki Kenjiro is. Az anime során többször is módosulnak a magukat csak Nine-nak és Twelve-nek nevező fiúk tervei, pláne mikor az első robbantás helyszínére véletlenül odakeveredik Misa is, akit végül kinavigálnak az összedőlő épületből, ám cserébe a bűntársukká kell, hogy váljon. A két fiú karaktere jól illeszkedik egymáshoz, Nine a hideg érzelmű, racionális stratéga, míg Twelve a mindig akcióra kész suhanc. Mellettük igen ügyetlennek tűnik az egész életében mások zaklatásának kitett Misa (otthon idegbajos anyja nyomja el, míg az iskolában a társai bántalmazzák) – talán az ő személye a legkevésbé megfogható és néha még idegesítő is a tétovázásával (szigorúan saját vélemény).
Az igazi fordulatot az idézi elő, mikor megjelenik az amerikai kormány is, hogy hadrendbe állítsa a Five nevű fiatal nőt, akinek eszénél már csak kegyetlensége lenyűgözőbb. Láthatólag ismerik egymást Nine-nal és Twelve-vel és élvezettel veszi üldözőbe a két fiút, később pedig védencüket, Misa-t is.
A történet végig érdekfeszítő és ami izgalmas, hogy sok, különböző motivációkkal rendelkező szereplőt mozgat, a japán nyomozókat, az amerikai hadsereget, a két fiút, vagy Five-ot ugyanúgy, ahogy Shibazaki felügyelőt is más-más érdek hajtja. Míg egyesek bosszút akarnak állni, addig mások csupán győzni szeretnének, ugyanakkor vannak olyanok is, akik az igazság napvilágra kerülését tartják a legfontosabbnak, úgy, ahogy olyanok is akadnak, akik épp az ellenkezőjét igyekeznek elérni. Egy biztos: a három “számnevű” szereplőt összeköti a múlt és egy közös, szörnyű titok, melynek feltétlen ki kell derülnie, vagy végül nem marad senki, aki megemlékezne róla.
A Death Note-ban láttam utoljára ennyire kiélezett elmepárbajt Light és L között. Five és Nine ádáz stratégák, ám míg az utóbbi csak saját érdekeit akarja érvényesíteni és nem óhajt ártatlan áldozatokat felhasználni a cél érdekében, addig Five gátlástalanul veszélybe sodor bárkit,csak hogy lépésre kényszerítse ellenfelét.
Karakterdizájn és környezet
Meglehetősen szépre sikerült, valamennyivel arányosabbnak hat, mint az animék nagy részénél, a tehénszemeket ideiglenesen elfelejthetjük, a testfelépítések is reálisak, extrém hajszínekkel és szemszínekkel Five-ot leszámítva nem találkozunk. A hátterek gyönyörűek, mégsem túl mesterkéltek, a CGI-vel nagyon ügyesen bántak, ennek köszönhetően csak néha üt el a karakterektől vagy a háttértől.
Animáció
A sorozat nincs túl animálva, cserébe nem is spóroltak vele, talán valahogy ez az arany középút. Az arckifejezések is elég meggyőzőek, kivéve talán Misa-t – én nem hiszek el annak a fruskának semmit (megint csak személyes vélemény).
Hangok
A szinkronhangok kellemesek, jól átadják a szereplők érzelmeit, egyébként ezeket is közepesre értékelem. Dicséretes, hogy végre új seyuuk is megjelentek a palettán, a három főszereplő hangját adó színészek viszonylag frissnek számítanak és az utóbbi két évben kezdtek tevékenykedni a piacon, a nagy címek közül pedig pont a Terror Tokióban az első.
Zene
Yoko Kanno továbbra is az egyik legjobb és legelismertebb zeneszerző a japán animáció utóbbi húsz évében (neve egyébként sem ismeretlen más projektjeiből kifolyólag), a Terror Tokióban fő tematikáját az izlandi zenéből meríti. A 11. rész végén és az úton útfélen hivatkozott – az animében a 9. részben elhangzó dalban Arnór Dan vendégszerepel – őt leginkább Ólafur Arnalds andalító felvételeiről ismerhetjük. Ugyanakkor van pár, számomra teljesen ambivalens dal is, aminek létjogosultságát nehéz értelmezni számomra pl. a motros jelenetben (de ez hagy legyen a saját szegénységi bizonyítványom).
Vélemény:
2014 egyik legkomolyabb seinen sorozata, amely kellően friss és újszerű ahhoz, hogy népszerűségén keresztül mintaként szolgáljon a mainstream anime iparnak, miszerint ilyen komolyabb, racionálisabb művekre is van igény a felnőttebb korosztály szempontjából. Kellően csavaros, meghökkentő, lenyűgözően drámaira sikerült a Terror Tokióban. Ha idén egy anime sorozat van, amit megnéznél, akkor ez legyen az! Pontszámban én először egy erős hetest nyomtam neki, a MAL-on (ahol az átlag jelenleg 8,38 körül mozog, kb. 51 200 szavazattal) de később változtattam én is egy gyenge 8-asra, amit csak a híres dal végtelenített hallgatásának köszönhet a Terror Tokióban.
Pontszám: 8 / 10
Cím: Zankyou no Terror Rendező: Shinichiro Watanabe Forgatókönyvíró: Jun Kumagai Színész: Soma Saito, Kaito Ishikawa Megjelenés: 2014.07.11. Időtartam: 11 rész Műfaj: Anime, Thriller, Pszichothriller MPAA-besorolás: R Értékelés: 8.3 Hivatalos URL: http://terror-in-tokyo.com/
0 hozzászólás
Á, nem. Nem jó, dobtam is. Bár mostanában egyre szőrősszívűbb vagyok, de akkor is. Nem hogy a filmrajongóknak nem ajánlható általában, de kisebb körben, az animációs filmek kedvelőinek sem. Az anime rajongóknak meg úgyis mindegy, minden szart összenéznek (én is).
Némileg “magyarosnak” érzem a kommentet, melyben kinyilatkoztatás ugyan van, viszont érv és ellenérv nem igazán, így nem úszod meg, hogy rá ne kérdezzek: miért és mennyire rossz a te értékrendet szerint? (és mi számít jónak?) 🙂
Bocs most nem. Erősen fogy a kedvem, türelmem. Sok éven keresztül néztem rengeteg animét, írtam róluk rengeteg érvet és ellenérvet és hogy mi és mennyire rossz, meg mi a jó. Ez az anime nem érdemli meg a fáradságot és a figyelmet – ha lehetne is elemezgetni a jó és rossz megoldásait. Ez persze kinyilatkoztatás, de nem (csak) a szubjektív értékrendem szerint.
Your choice, amúgy meg relax, a sok feszültség nem tesz jót és mondjuk egy ilyenen nem is nagyon érdemes, hisz nem függ tőle semmi igazán lényeges. Inkább örüljünk a mai szép időnek – habár egy irodában eltemetve nem jön át az érzése, de hé, mindjárt ebédidő!
mintha elküldtem volna, de akkor megint: Nem vagyok feszült, örülök és élvezem a szép időt! Most értem haza erdő-mező kerülő terepfutásból. 😛 Azt tippelem, hogy ma délután árnyékban is 30 fok körül lesz itt, délen.