Szél Támad (2013) Mijazaki búcsúja nem egyértelmű

írta Árpád
0 megtekintés

Alig két órája ért véget a Szél Támad vetítése minek után félrecsúszott arccal hagytuk el a termet. Mijazaki Hajao, az animáció nagy mesterének búcsúfilmje olyan, mint egy túlfaragott Dávid-szobor, a tökéletesség helyett groteszk hullámzás jellemzi teljes szerkezetét és talán először fordul elő, hogy nem pontosan értjük mit is szeretett volna mondani vele. 

Búcsúfilm?

Érdekes megállapítás ez a Szél támad kapcsán, hisz ha jobban belegondolunk Miyazaki munkásságát olyan filmek fémjelzik, mint a Chihiro Szellemországban, a Vadon Hercegnője vagy éppen a Vándorló Palota. Ami közös bennük, az a varázslat és a mese, a transzcendentális tapasztalás különböző fokozataival, hol teljesen átitatva a történetet (pl. Laputa), hol csak óvatosan megbújva annak szövetében (Porco Rosso), de jelen van. A Szél Támad-ban nyoma sincs ezeknek az elemeknek, épp ezért olyan ez munkásságot lezáró filmnek, mintha egy cukrász negyven év után végül a csodatorta elkészítése helyett a legjobb pizzát szeretné megsütni.

A Szél támad sztorija

A történet életrajzi jellegű és a Mitsubishi tervezőmérnökének – Horikosi Dzsiró – sorsát mutatja be, hogy miként válik a szemüveges kisfiúból (aki ezért nem lehet pilóta) egy furcsa álom nyomán repülőgép tervező, hogy végül megépíthesse a híres A6M Zero jelű gépet. A történet a császári Japánban játszódik a XX. század elején,és vezeti végig a nézőt a kort és ezáltal a főhős életét is jelentősen befolyásoló eseményeket, mint amilyen az 1923-as nagy földrengés, a gazdasági világválság, a tuberkulózisjárvány és legvégül a II. Világháború fenyegetése. A felvezetés után a gyerekkor lezárásával kezdetét veszi a film tárgyalása melyben a vezérszálat Dzsiró életének szakmai része adja és ez mellett, néha-néha keresztezi azt egy szerelmi szál, a fiatal lánnyal, Naokóval. A sztori feszültségkeltés nélkül próbál előre haladni,  hisz a szerelmi ügy kimenetele jól sejthető, míg Dzsiró élete egyrészt történelem, másrészt előre elrendeltetett és a klasszikus történetmesélési motívumokat hordozza, már-már európai vagy amerikai igénytelenséggel.

Infó: az A6M Zero gépek a híres “kamikaze” repülők közé tartoznak, melyek a II. Világháborúban szolgáltak és annak vége felé – mivel elavultak, már csak mint repülő bombák funkcionáltak.

Karakterek

A szereplők jelleme, interperszonális kapcsolataik felépítése, történetbe beemelése, kifejeződése zavaros és kusza. Nem vagyok szakértő, viszont roppant sok szigetországi alkotást néztem már meg eredeti hanggal, de a Szél támad kapcsán a főhős japán szinkronja, pláne ami a felnőttkorit illeti nagyon idegen és furcsa, de ez legyen a legkevesebb. Dzsirónak van egy húga, aki a történet bizonyos fordulatain felbukkan, de általában csak, mint adalékanyag, amolyan animációs ízfokozó E-betű. Jön és csillagokat bámul, sebeket kötöz be, sajnálkozik és végül bőg egy sort. Interperszonális kapcsolatai a nullához közelítenek, állítólag jóban van Naokóval. Naokó a történet tüdőbajos Júliája szeret franciául beszélni, néha kicsit angolul és festeget – de soha nem látjuk, hogy mit! Egyébként roppant megértő, félszeg természet, személyisége nagyon halovány. Hondzsó a főhős legjobb barátja, az egyetlen karakter, aki kiemelkedik valamelyest a panelek közül, aztán ott van még a főnökük, akit a film egyetlen állandó humorfaktorának szántak megjelenésével és ütemesen hullámzó hajával. Az egyetlen varázskarakter, az álombéli Caproni (olasz repülőtervező), aki ugyancsak fontos fordulatoknál jelenik meg Dzsiró álmaiban, ahogy legvégül is, hogy végső következtetéseket vonjanak le. Végezetül a férfi főszereplőnk, avagy a főhősünk Dzsiró, akinek karaktere egy klisé, ami nem lenne baj, hisz ha valaki tervezőmérnök, akkor kocka és ha kocka, akkor mindig kicsit el van varázsolva és rendszerint nem akarja észrevenni a környező világot, értem én. De mivel “csak” ennyi a főszereplő, meg némi álmodozás, ezért lapos és két óra alatt sem ér közelebb a nézőhöz, nem történik meg az azonosulás.

Technika

Az animáció a szokásos Ghibli színvonalat nyújtja, a karakterdizájn szinte alig változott a Nauszika vagy éppen a Vadon hercegnője óta, ahogy az animáció is igen részletgazdag, a színek vibrálóak, a hangok teljesen átlagosak. A betétdal – Joe Hisaishi ide vagy oda – jellegtelen és nem marad meg az emberben úgy, mint pl. a Laputa vagy a Csihiró betétdalai.

 

Végső konklúzió

A film többször is a néző szájába rágja: a háború gonosz dolog, a repülők hadászati felhasználását erkölcsileg megkérdőjelezhetőnek tartja – szép, pacifista hozzáállás, nem is vártunk kevesebbet Miyazakitól.

Mégis, akkor hol vérzik el? Az építkezésben: mivel ez a film borzasztó vontatott módon, lassan építkezik, úgy hogy egyébként nincs igazi tetőpont. Nem kell filmművészetisnek lennünk hozzá, hogy lássuk hová fut majd ki a történet, könnyen kikövetkeztethető és a fordulatok is – az a pár, ami van – roppant erőtlenek, nyomaték nélküliek. A Szél támad szerkezetileg nincs egyensúlyban. Az elnyújtott alapozásnak akkor lenne értelme, ha át tudnánk lényegülni vagy a karakterek közel kerülnének hozzánk. Mivel ez nem történik meg, így a két órás játékidő jelentős részét sztoikus nyugalommal szemléljük és még a legelvetemültebbek is felteszik a kérdést: mégis, milyen hosszú ez az anime?

Személy szerint Miyazakitól az utolsó értékelhető és élvezhető művet a Vándorló Palota jelentette, mert utána már a Ponyónál sem értettem, hogy mit szeretne a mondani a rendező, a Szél támad pedig végleg feladta a leckét. Hogy vigasztaljam magam, a héten előveszem a Csihirót és a Vadon hercegnőjét. 🙂

0 hozzászólás

Péter 2014.06.28. - 21:47

Ugyan jobban tetszett mint a Ponyo, de még így se tudtam rá 7 pontnál többet adni, ami amúgy nem zavarna annyira, ha nem ez lenne Miyazaki utolsó munkája. Látszik azért rajta a szokásos Ghibli minőség, de valahogy mégis kevés volt. Többet ki lehetett volna belőle hozni.

Szabó Árpád 2014.06.28. - 22:35

Legutoljára Mamoru Oshi hagyott bennem kicsit kettős érzéseket az Égenjárókkal, mert ugye a GITS és többi filmje után valami nagyon extrát vártam és helyette kaptam egy olyan animét, amivel így érdemben nem is tudtam mit kezdeni.
Amúgy Ponyo – arról sem tudnám megmondani már, hogy pontosan miről szól, mert valahogy nagyobb ívű munkákhoz voltam szokva a Mestertől.

balaaz 2014.07.01. - 18:20

Az Égenjárók nagyon jó párhuzam ide! Bár ott én kifejezetten dühös voltam egy pár dolog miatt, itt meg csak kicsit csalódott.

Szabó Árpád 2014.07.01. - 22:29

Igen igen, az Égenjárók szerintem mindenki számára – aki szerette Oshi zsánerét, meg a komolyabb műveket – rossz szájízt hagyott maga után. Amikor néztem, akkor nem tudtam eldönteni, hogy a igénytelen tecnhikai kivitelezés pl. a jellegtelen zene, vagy az elnagyolt animáció – karakterdizájn húzta-e ki jobban a gyufát, vagy pedig, hogy történetileg nem égette be magát az agyamba. …

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: