Kezdőlap » Natsume Yuujinchou – A barátok könyve

Natsume Yuujinchou – A barátok könyve

írta Árpád
4 megtekintések

Mivel a nyári szezon nem igazán bővelkedik különlegességekben (még csak szórakoztató mértékben sem), ezért kénytelen voltam anime szinten kicsit vissza nyúlni az előző évek terméséből szemezgetve és akkor akadtam rá az Anime Addicts-on éppen fordítás alatt álló, 2008-as sorozatra, amely így az első rész után best of kategória felé tendál…
A műfajt tekintve az az igazi japános melankólikus érvágós fajta, ami mellé be kell készíteni minimum két stekk papírzsebkendőt, különben már csak a mentőmellény és az úszómester húzhat bennünket ki az óceánná tóduló könnytengerből. Felépítésileg mellesleg a másik nagy kedvenchez hasonlít, a Mushishi-hez, amely ugyanígy a főszereplő szemén keresztül mutatja be a többi szereplő történetét , epizodikus jelleggel – persze egy szép főszál mellett, amely lassan bontja ki a főhős múltját és tetteinek miértjét.

Ahogy a Mushigyógyítóban, itt is adva van egy alapszituáció, amely középpontjában egy különleges fiú áll: Natsume. Kiskora óta rendelkezik a képességgel, hogy lássa a mindenhol jelen lévő szellemeket (youkai – ayakashi), így felfestve a csodálatos és egzotikus Japán hiedelemvilágát… A képessége miatt szülei nevelőszülőkhöz küldik őt, eldobják maguktól a mindig hazudozó fiút, akit mindenki kerül és kitagadnak a társadalomból. Natsume ezekkel a problémákkal nő fel, miközben folyamatosan zaklatják a szellemek, míg egy nap már az összecsapás elkerülhetetlen. Régebben szentélyekhez menekülve meg tudta magát védeni tőlük, ám az egyik alkalommal átesik egy szent akadályt jelentő kötélen, melyet eltépve szabadjára enged egy “szerencse macska” szellemet, akit még régen zártak el a szentélybe. A macska valójában egy sokkal nagyobb és erősebb youkai, mint aminek mutatja magát, mindezek mellett kétszínű is. Először a fiút ugyanazon a néven szólítja, mint a többi őt üldöző youkai: Reiko. Reiko a nagyanyja neve és valamiért minden szellem a titokzatos Barátok Könyvét keresi rajta, amiért hajlandóak lennének még meg is ölni. Natsume nagyanyja öröksége között meg is találja a könyvet, amelynek hatalma abban áll, hogy a benne lévő nevek valójában youkaik nevei, amiket kimondva megidézhetőek és irányíthatóak. Reiko is különleges és kitagadott volt, akárcsak unokája. Magányában a szellemekkel kötött barátságot, amikor is egy-egy csatában legyőzve őket egy lapra íratta velük a nevüket.

*Japánban egyébként is él a hiedelem, hogy a névnek is ereje van és aki birtokolja valaki más nevét, az magát a személyt is birtokolja azáltal. 

Natsume alkut köt a magát Sensei-nek hívó macskaszellemmel, hogy az a testőrének szegődik és megvédi a többi szellemtől, cserébe a könyv az övé lesz, ha a fiú meghal. Így kezdődik kalandos útjuk, mely során Natsume eldönti, hogy visszaadja a youkaiknak a nevüket, így felszabadítva őket. Minden történet egyedi és megható, pláne az elsőt megnézve amikor is kiderül, hogy annak ellenére , hogy csellel kobozta el Hishigaki nevét Reiko, barátokká váltak. A félszemű szellem éveken át várt arra, hogy kimondja a lány a nevét, mert újra látni akarta, mert nélküle egyedül volt és magányosnak érezte magát, elvégre is találkozott egy emberrel, aki látta őt és nem félt tőle….

Natsume az első részben visszaadja Hishigaki nevét, ezzel felszabadítva őt a nagyanyjával kötött egyesség alól. Megható és bőgős jelenet…

A szellem monológja:

-Reiko. Reiko. Reiko. Reiko. Sose fogja már kimondani a nevem? Magányos vagyok, sokkal magányosabb, mint ezelőtt. Add vissza! Add vissza a nevem! Nem számít, mennyi ideig várok, sosem mondod ki a nevem! 

*Ez mind annyira csöpögősen, hogy legszívesebben örökbe fogadtam volna szegény szellemet…. De minden jó ha jó a vége…. Natsume pedig lassan rádöbben, hogy ezek a barátságok mennyire fontosak voltak Reikonak és a szellemeknek egyaránt…

[youtube

Kíváncsian várom a folytatást 🙂

Kapcsolódó